Anna Wintour x Maison Margiela2017.12.09. 17:39, Fanni
Anna Wintour is ellátogatott az idei London Evening Standard Theatre Awards-ra, amit december 3-án, vagyis múlt vasárnap este rendeztek meg a Londonban található Theatre Royal-ban.
Az amerikai Vogue magazin 68 éves főszerkesztője tőle megszokott módon egy nagyon kifinomult és elegáns kreációban érkezett a díjátadóra, ahol tökéletesen nézett ki. Anna egy fekete, fehér mintákkal díszített, monokróm stílusú és egyenes szabású Maison Margiela estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit egy világosszürke szőrmével tett teljessé ugyanebből a kollekcióból. Annak ellenére, hogy ő a divat "nagyasszonya" nem minden megjelenésével szoktam egyetérteni, viszont ez alkalommal azt kell mondanom, hogy az én elvárásaimnak is megfelelt, ráadásul annyira, hogy magát az estélyit én is felvenném a szőrme nélkül annyira tetszett az egész. Anna-t főleg színes, romantikusabb és ennél nőiesebb stílusú kreációkban láthatjuk a legtöbbet, így nagyon örültem, hogy most egy kicsit a visszafogottabb, de mégis a megszokott sikkes oldalát láthattuk. Ez a kis frissítés pedig nagyon is jót tett neki, hiszen a koránál sokkal fiatalabbnak tűnt most, 10 évet simán letagadhatna. A szabásba nem igazán lehet belekötni, hiszen az újságíró keses alakját a megfelelő helyeken kihangsúlyozta, így a vékony derekára és a csípőjére is megfelelő hangsúly került, szerencsére a szoknyarész hosszát is sikerült pont jól eltalálniuk, így nem volt se hosszabb, sem pedig rövidebb. A színvilág egyszerű és biztonságos választás volt, de a fekete a fehér mintáknak köszönhetően sokkal izgalmasabb lett, remek kontrasztot alkottak egymással és Anna bőrszínével is, sőt a szőrme árnyalatához is megfelelően passzoltak. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, Cartier ékszereket és egy fekete Chanel napszemüveget párosított.
Anna haja leengedve maradt, amit tőle megszokott módon egyenesre vasalva viselt. A sminkje pedig egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|