Jessica Chastain x Givenchy2018.01.04. 12:23, Fanni
Jessica Chastain szintén megjelent január 3-án, vagyis szerda reggel a Variety magazin 2018-as Creative Impact díjátadóján, aminek a Parker Hotel adott otthont Palm Springs-ben.
A 'Molly's Game' 40 éves színésznője egy elég klasszikus és egyben elegáns ruhában érkezett az eseményre. Jessica ez alkalommal egy fekete-sötétkék aszimmetrikus szabású Givenchy midiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit apró, ezüst gombokkal díszítettek fel és zsebekkel egészítettek ki. Egyáltalán nem tudom azt mondani, hogy mostanában elégedett lennék a színésznő és a stylistja választásaival, ezzel kapcsolatban pedig elég vegyes érzéseim vannak. Maga a ruha nem nézett ki rosszul, bár izgalmasnak sem mondanám, viszont Jessica alakja számára nem volt túl előnyös. Bár az igaz, hogy a vékony derekát gyönyörűen kihangsúlyozta, de a felsőrész sokkal nagyobb volt rá, mint kellett volna, ami miatt ez lógott rajta és sajnos a vállai is sokkal szélesebbnek tűntek, mint amilyenek valójában és a zsebek elhelyezésének ez alkalommal egyáltalán nem örültem. A színvilágba viszont nem tudok belekötni, igaz, hogy ezzel a párosítással nem tudott semmi újat, vagy éppen különlegeset mutatni, de szerintem megegyezhetünk abban, hogy a sötétkék és a fekete árnyalatok egymással remekül néztek ki, illetve a színésznő világos bőrszínéhez és a vörös hajához is nagyszerűen illeszkedtek. Azért remélem, hogy a Golden Globe-ra valami nagy durranást tartogatnak számunkra. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Piaget ékszereket választott.
Jessica haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a hátára omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira piros matt rúzs került.
|