Michelle Monoghan x Brandon Maxwell2018.01.05. 21:21, Fanni
Michelle Monaghan is ellátogatott a W magazin 2018-as Golden Globe elő-partijára, amit január 4-én, csütörtök este rendeztek meg a los angelesi Chateau Marmont-ban.
A 41 éves színésznő egy modern és monokróm stílus, ugyanakkor mégis kifejezetten elegáns outfitet választott ez alkalommal, amiben csodásan festett. Michelle egy napsárga, kétrészes Brandon Maxwell tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy hosszított, bő ujjakkal és magasított nyakrésszel kiegészített, valamint bő szabású nadrágból állt össze. Talán még Ti is emlékeztek rá, hogy tavaly ősszel Blake Lively-n már láthattuk ugyanezt a szettet, akin legalább annyira imádtam a végeredményt, mint most Michelle-n. Lehet, hogy bennetek is felmerült a kérdés, hogy miért kellett a színésznőnek azt a tökéletes megjelenését még valakinek megismételnie pár hónappal később, de ez alkalommal ez egyáltalán nem zavart, mert mind a kettőjüknek remekül állt a végeredmény és Michelle kicsit mégis másképpen viselte. Az első nagy különbség kettőjük megjelenése között az, hogy most nem használták fel a vékony övet, amit egyébként sajnálok, mert így elveszítette a kicsit retró, vintage stílusát, de éppen ennek köszönhetően lett az egész sokkal modernebb, viszont a színésznőnek mégis szüksége lett volna rá, hogy a vékony dereka még jobban ki legyen hangsúlyozva. Nem arról van szó, hogy nélküle nem lett volna jó, mert az alakja így is elég szépen ki lett emelve, de mégsem kapott akkora figyelmet, mint amekkorát érdemelt volna szerintem. Egyetlen dolog miatt tetszik az egész sokkal jobban ez alkalommal, mégpedig az miatt, hogy Michelle-nek sötét haja van, amivel az élénk sárga színválasztás sokkal jobban nézett ki, tényleg isteni kontrasztot alkottak egymással, valamint a bőrszínével is nagyszerűen kiegészítették egymást. Illetve ha már itt tartunk, akkor a sötét kiegészítőket is érdemes megemlíteni, amelyek szintén mesésen mutattak a tervezéssel, hibátlanul passzoltak hozzá és az összhatás is sokkal izgalmasabb lett ezáltal, egyáltalán nem ütöttek el egymástól, sőt. Így tényleg csak azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem bánom a második megjelenését a kreációnak. Egy egyszerű, de mégis feltűnő és statement darabot láthattunk Michelle-től, amit szintén nehéz lesz mostanában elfelejteni, főleg úgy, hogy még Blake választása is a fejünkben van. Az pedig külön plusz pontot érdemel, hogy a nadrág egyetlen egy (látható) helyen sem gyűrődött össze. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút és szintén fekete Jimmy Choo clutch-ot választott.
Michelle haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje elég természetes és friss lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
|