Sadie Sink x Chanel2018.02.02. 17:07, Fanni
Sadie Sink is ott volt a 2018-as Screen Actors Guild díjátadón, amit még január 21-én, vasárnap kora este rendeztek meg a Los Angelesben található Shrine Auditoriumban.
A 'Stranger Things' 15 éves színésznője egy nagyon elegáns és fiatalos, kacér ruhában érkezett a gálára, ahol nagyon bájosan festett. Sadie egy hófehér, fodrokkal, finoman átlátszó részletekkel, csipkével és apró flitterekkel díszített, lefelé kicsit bővülő és harang szabású Chanel midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő megjelenéseire tavaly októberben figyeltem fel és milyen jól tettem, mert azóta egyetlen egyszer sem tudott csalódást okozni. A szettjei szerencsére a korához teljesen jól passzolnak, egyáltalán nem próbál erőltetett és túl felnőttes lenni, megjelelően választja ki számára a stylistja a szetteket, amiben tényleg úgy néz ki, mint egy tini. Ez a választása is ilyen volt, ami bár az alakját végig követte Sadie-nek, de nem volt mégsem túl sok, csak minimálsian lett kiemelve a vékony dereka és a csípője is, visszafogottan pedig meg tudta villantani a lábait is, de ezzel nem estek át a ló túloldalára. Kicsit egyébként a 20-as éveket is meg tudta idézni a fodrokkal, a csipkével és a flitterekkel, de mégsem érezhető az, hogy az összhatás jelmezszerű lenne. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a világos színválasztás volt, sajnos ez a fehér árnyalat nagyon sápított a színésznő egyébként is világos bőrszínét, így egy kicsit sötétebb rózsaszín darabban szívesebben láttam volna, de minden más a legnagyobb rendben volt és mesésen nézett ki. A megjelenését egy pár ezüst Chanel magassarkú szandállal és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sadie haját egy szoros, alacsonyan elhelyezett fonatba készítették el. A sminkje friss és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
|