Anya Taylor Joy x Dolce & Gabbana2018.02.21. 18:06, Fanni
Anya Taylor Joy idén is ellátogatott a BAFTA díjátadóra, amit február 18-án, vagyis még vasárnap este rendeztek meg a londoni Royal Albert Hall-ban.
A 21 éves színésznő egy nagyon érzéki, romantikus stílusú, de nem túl sokat takaró darabban érkezett a vörös szőnyeges gálára. Anya egy fekete, szinte teljesen átlátszó és csipke részletekkel díszített, finoman alakkövető Dolce & Gabbana estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Bevallom, hogy az eseményről ez a ruha tetszett a legkevésbé, főleg az miatt, mert teljesen erőltetettnek éreztem ezt a szettet a színésznőtől, kicsit sem illett hozzá és sokkal öregebbnek nézett ki, mint amilyen valójában. A másik nagy gondom pedig az volt, hogy már tényleg megszámlálhatatlan alkalommal láthattunk ilyen ruhákat a nagyobb eseményeken, egyre unalmasabbak, így semmi újat, vagy különlegeset nem tudott mutatni. Ez miatt nagyon csalódott voltam, főleg azért, mert a tavalyi választása lehengerlő és fiatalos volt, de sajnos ezeket a jelzőket erre nem igazán lehet elmondani. A ruha szabásába egyébként nem tudok belekötni, mert az rendben volt és jól nézett ki, Anya kecses alakja számára is előnyös volt, aminek hála a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, de nem tetszett, hogy megvillantotta a fehérneműjét és jobb lett volna, ha a szoknya kap egy alsórészt is, ami megvédi a villantásoktól. A színésznő is egy sötét, fekete árnyalat mellett döntött, amin már meg sem kell lepődni a sokszor emlegetett dress kód miatt, így ő is kiállt a "Times' Up!" mozgalom mellett. A fekete szín a világos bőrszínével nagyon szép kontrasztot alkotott, viszont a sötét hajával már nem nézett ki olyan jól, de a csipke használatát meg kell dícsérnem, mert kifejezetten izgalmassá tette a megjelenését. Kiegészítőként egy pár fekete Dolce & Gabbana magassarkút, valamint szintén Dolce & Gabbana ékszereket és fejdíszt választott ki a stylistja segítségével.
Anya haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt, a koronával kiegészítve, viszont egy kontynak jobban örültem volna. A sminkjére túl sok jót nem tudok mondani, mert túl erőteljes lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen pirosították és kontúrozták is, míg az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|