Heidi Klum x Redemption2018.03.29. 18:44, Fanni
Heidi Klum is a meghívottak között volt a 2018-as Kids' Choice Awards-on, amit a los angelesi The Forumban rendeztek meg még március 24-én, szombat délután.
A 44 éves modell tőle megszokottan egy nem túl sokat takaró, szexi és figyelemfelkeltő összeállításban lépett a fotósok el. Heidi egy fekete alapszínű, fehér és ezüst díszítőelemekkel kiegészített és mélyen dekoltált Redemption Couture miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Bár ez a megjelenése nem lett olyan borzalmas, mint az előzőek, amelyeket az elmúlt pár hónapban láthattunk tőle, viszont még ez sem volt az igazi, erre sem tudom azt mondani, hogy megfelelő lenne, de legalább most nem úgy nézett ki, mint aki most lépett ki a hálószobából. Azt már most ki kell jelentenem, hogy egy gyerekek számára rendezett eseményre ez a magamutogatás túl sok volt, ennél lehetett volna egy sokkal visszafogottabb darabot is választania, nem értem, hogy itt miért kellett majdnem mindent megmutatnia a testéből. Igen 44 évesen még mindig bomba formában van, de ezt ízléses keretek között is meg lehetett volna mutatni. A dekoltázs kiemelése mellett a lábvillantás már elég sok és erőltetett volt ebben az esetben. De a ruha szabásába egyébként nem igazán lehet belekötni, mert előnyös volt számára, az alakját végig szépen követte; a vékony derekára és a csípőjére is megfelelő mennyiségű figyelem került, de a show-t a hosszú és formás lábai lopták el. Az összhatás egyébként nem igazán nyerte el a tetszésemet, mert nem volt túl friss és modern a tervezés, a 2000-es évek alatt láthatott darabokra emlékeztetett az egész. A színvilággal sem bántak túl bőkezűen, az egész nagyon egyszerű és klasszikus lett, de legalább most a fekete és fehér árnyalatok, az ezüsttel kiegészítve jól néztek ki és a bőrszíne mellett is egészen jól mutattak. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Heidi haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt, ami nem volt rossz, de valami sikkesebb fazon jobban passzolt volna az outfithez. A sminkje sajnos egyáltalán nem tetszett, túl erőteljes volt, ami öregítette is; a szemeit arany és fekete szemhéjpúderrel, illetve hatalmas műszempillákkal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű szájfényt vittek fel.
|