Leslie Mann x Zac Posen2018.04.05. 18:30, Fanni
Leslie Mann április 3-án, kedd este megjelent a 'Blockers' los angelesi premierjén, amit a Regency Village Theatre-ben rendeztek meg.
A film 46 éves színésznője egy nagyon nőies és kellőképpen elegáns, romantikus stílusú darabot választott a vörös szőnyeges vetítésre, amiben remekül nézett ki. Leslie egy piros alapszínű, élénk virágmintákkal díszített és pánt nélküli Zac Posen midiruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az amerikai tervező nagyszerűen ért a nőies, finoman drámai sziluettek tervezéséhez, ami ez alkalommal is nagyon jól megfigyelhető, a végeredmény pedig fantasztikusan működött a színésznőn. A szabásba tényleg lehetetlen lenne belekötni, mivel végig remekül követte Leslie kecses alakját, aminek köszönhetően a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, valamint sejtelmesen a lábait és a vállait is meg tudta villantani, így a megjelenésébe a kacérabb elemeket is bele tudták csempészni. Kifejezetten tetszett, hogy a vállait szabadon hagyták, jól működött az ő esetében a pánt néküli megoldás, mert szerencsére nem szélesítette meg a felsőtestét a színésznőnek. A szoknyának a merevebb kialakítása is rendben volt és a hosszát is sikerült tökéletesen eltalálniuk. A színválasztás igazán izgalmas és friss volt, már az alapszín önmagában, teljesen egyedül is tetszett volna, mert ez a piros árnyalat gyönyörű összhangot alkotott a világos bőrszínével és a szőkés-vöröses hajával is, de természetesen az apró virágmintákkal sikerült még izgalmasabbá varázsolniuk az összhatást és sokkal nőiesebb lett Leslie megjelenése. Kiegészítőként egy pár sötétbordó Jimmy Choo magassarkú szandált és Anabela Chan ékszereket választott.
Leslie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt, viszont sokkal jobban tetszett volna, ha sikkesebb, formában viselte volna egyenesre vasalva és a hátára omolva, amitől a végeredmény sokkal modernebb lett volna. A sminkje viszont rendben volt; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
|
Határozottan ez a blog napi olvasássá válik. Nagyon jó cikk még egyszer.
voyance gratuitement