Hayley Atwell x Sally LaPointe2018.04.10. 18:22, Fanni
Hayley Atwell még április 4-én, szerda este megjelent az új sorozatának, a 'Howards End' premierjén, amit New Yorkban rendeztek meg.
A 36 éves brit színésznő egy nagyon elegáns és nőies ruhában érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Hayley egy fekete, lézerkivágásokkal és rojtokkal díszített, finoman alakkövető Sally LaPointe estélyit viselt a 2018-as tavaszI/nyári kollekcióból. A választása talán egy egyszerű fekete ruhának tűnhet, pedig koránt sem volt az, kifejezetten izgalmasnak és játékosnak mondanám, semmi hétköznapi elem nem kapott helyet benne, a végeredményt pedig egyszerűen imádtam tetőtől-talpig. A szabás hihetetlenül tökéletesre sikeredett, ami nem sok esetben fordul elő, mert valahol mindig van legalább egy apró probléma, de itt ilyen sem volt. A tervezés végig remekül követte az alakját Hayley-nek, így a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, a nyakrész kialakításának köszönhetően pedig ha csak sejtelmesen is, de a vállaira is felhívták a figyelmünket, persze csak nagyon visszafogottan, mindenféle túlzás és erőlködés nélkül. Egyébként a ruhát a kifutón eredetileg átlátszó darabként mutatták be, de nagyon örültem, hogy ezen a színésznő kedvéért változtattak, mert nem csak jobban működött így, de sokkal elegeánsabb és előkelőbb volt, amitől a megjelenése is finomabb lett. A színválasztás tényleg nem volt túl izgalmas, egy biztonságos és klasszikus sötét árnyalat, a fekete mellett döntöttek a stylistjával, viszont el kell ismernünk, hogy a bőrszínével ez a szín is nagyon szép összhangot alkotott, akárcsak a sötétbarna hajával, míg a mintázattal, a rojtokkal és a lézerkivágásokkal sikerült egy kicsit feldobniuk a megjelenését, amitől vagányabb lett az összhatás. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval, szintén ezüst Tod's clutch-csal, valamint Hearts on Fire, Le Vian és Harry Kotlar ékszereket választott.
Hayley haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, a bal vállára fésülve. A sminkje elég mutatós és feltűnő lett; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|