Michelle Williams x Louis Vuitton2018.04.18. 15:43, Fanni
Michelle Williams szintén ellátogatott az 'I Feel Pretty' premierjére tegnap este, vagyis április 17-én, aminek a Los Angelesben található Westwood Village Theatre adott otthont.
A film 36 éves színésznője egy elég egyszerű, de mégis elegáns és kacér ruhában érkezett a vetítésre, amiben remekül nézett ki. Michelle egy fekete, mélyen dekoltált és egyenes szabású custom made Louis Vuitton estélyit viselt, amit pántokkal és hosszú ujjakkal egészítettek ki. A színésznő egyáltalán nem lepett meg a választásával, hiszen évek óta szinte csak a francia márka tervezéseit viseli, szóval számítani lehetett arra, hogy ismét tőlük kap majd ruhát. Nos ez így is lett, aminek nem kifejezetten örültem, annak viszont igen, hogy a végeredmény kifejezetten csinos lett, annak ellenére is, hogy túl sok újdonságot a megjelenésével nem tudott mutatni. A szabás klasszikus és minimalista lett, viszont jól látható, hogy Michelle vékony dereka az övnek köszönhetően hibátlanul ki lett hangsúlyozva, illetve a csípőjére és a dekoltázsára is került egy kis hangsúly, amivel nem estek túlzásokba, de számára pont elegendő volt, így nem mutatott meg túl sokat magából. Nem túl gyakran esik meg, hogy a színésznő számára előnyös LV ruhákat találnak, de ez esetben nem okozott szerencsére csalódást, aminek nagyon örültem és azt kell mondanom, hogy ez a mostanában látott egyik legjobb megjelenése, még úgy is, hogy nem lett igazán izgalmas. A fekete színválasztással sem okozott meglepetéseket, hiszen elég nagy előnyben részesíti a sötét árnyalatokat, amivel nehezen lehet mellélőni, Michelle világos bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerű kontrasztot alkotott, mondjuk azt azért megjegyezném, hogy a sminkje, vagy a kiegészítői lehettek volna ennél izgalmasabbak és színesebbek is, de összességében minden rendben volt az outfitjével. A megjelenését egy pár fekete Louis Vuitton magassarkúval egészítette ki, ékszereket viszont nem viselt.
Michelle rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje nagyon egyszerű és visszafogott lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, illetve highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira barackszínű rúzs került.
|