Karen Gillan x Valentino2018.05.04. 10:43, Fanni
Karen Gillan is ellátogatott a 2018-as Tribeca Filmfesztiválra még április 22-én, vasárnap este, amikor megjelent a 'The Party's Just Beggening' premierjén a New Yorkban található SVA Theatre-ben.
A film 30 éves színésznője egy nagyon drámai és feltűnő, előkelő ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Karen egy fekete alapszínű, nude- illetve átlátszó részekkel kiegészített Valentino estélyit viselt, amit kfiejezetten az ő számára terveztek és kristályokkal, valamint fodrokkal díszítették fel. A választása igazán meglepő volt, hiszen ez nem az a fesztivál, ahol ennyire ki szoktak volna öltözni a jelenlévők, de mivel ő rendezte és írta a filmet, sőt a főszereplője is ő volt, így azt gondolom, hogy megérdemelte a csillogást és azt is, hogy minden szem rá szegeződjön. A ruhát imádtam, bár ez gondja volt, mégpedig a felsőrész, mert sajnos a kivágások és az átlátszó részek egyáltalán nem tetszettek rajta, sőt félő volt, hogy bármelyik pillanatban villanthat egy nagyot, illetve a dekoltázsa is eltűnt benne, szóval ezen mindenképpen változtatniuk kellett volna, sőt a vállrészen elhelyezett fodroktól is megszabadultam volna, mert ez így már egy kicsit túl sok volt, főleg a terebélye szokny amellett. A felsőrész egyébként Keira Knightly legalább 10 évvel ezelőtti Rodarte estélyijére emlékeztetett, amit szintén hasonló kivágásokkal egészítettek ki és sajnos számára sem volt megfelelő a végeredmény. De ha erről a hibáról megfeledkezem, akkor azt kell mondanom, hogy minden más tökéletes volt és tényleg mesésen nézett ki, mint egy hercegnő ebben a habos-babos kreációban. A szabás is a legnagyobb rendben volt, szerencsére Karen alakja nem veszett el a rengeteg tüllrétegben, sőt a vékony dereka és a csípője is elég jól ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem a vállaira került, amit kacéran meg tudott villantani. A tüllszoknya nem lett túl komor és nehéz, aminek szintén örültem, sőt elég könnyed és légies volt, ami előnyére vált a színésznőnek. A kristályos díszítéssel pedig az éjszakai csillagos eget idézte meg, ami mesés volt. A színválasztás az ő esetében sem lett túl merész, egy klasszikus fekete árnyalat mellett döntött, amit alul egy kevés nude résszel egészítettek ki, melyek jól mutattak egymással és Karen világos bőrszínével, illetve a vörös hajával is. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és fekete Tyler Ellis clutch-csal tette teljessé.
Karen haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és elől lelapítva viselt, a hátára omolva. A sminkje is a klasszikus stílust követte; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
|