Hailey Baldwin x Ellery2018.05.06. 13:37, Fanni
Hailey Baldwin is a meghívottak között volt a Tiffany & Co. Paper Flowers partiján, amit május 3-án, csütörtök este rendeztek meg New Yorkban.
A 21 éves modell egy nagyon kifinomult és nőies, de mégis modern stílusú tervezést választott erre az alkalomra. Hailey egy fehér, átlátszó flitterekkel díszített, finoman alakkövető és a combjától lefelé finoman bővülő, pánt nélküli Ellery midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A modellt eddig a nagyon szexi és vagány megjelenéseiről ismerhettük fel a vörös szőnyegen, de most egy hatalmasat váltott és a visszafogottabb oldaláról láthattuk, ami nagyon kellemes meglepetés volt tőle én pedig igazán örültem ennek az új vonalnak, amit itt képviselt. A tervezés mesébe illő volt, a végeredmény csodásan illett hozzá és kifejezetten előnyös volt Hailey számára. A szabás végig remekül követte a kecses alakját, így a vékony derekára elég nagy figyelem került, de a csípőjét is szépen kihangsúlyozta, plusz a vállait sikeresen meg tudta villantani, aminek hála egy kis frissességet és kacérságot is bele tudtak csempészni a szettbe, de anélkül, hogy túlzásokba esett volna, mint máskor. Remélem, hogy többször láthatjuk még ehhez hasonló darabokban, mert nagyon bejött, amit most láthattunk tőle, tényleg csinos volt és szerintem ő is jól érezte magát benne, nem kellett aggódnia végre a villantások miatt sem, ami külön plusz pontot érdemel. A színvilág nem lett túl izgalmas, vagy egyedi, de a fehér alapszín nagyszerű összhangot alkotott a napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is, míg a flittereknek köszönhetően sikerült egy kis ezüstös-lilás árnyalatokat is megjeleníteniuk, valamint csillogóvá tették az egészet, amitől sokkal izgalmasabb lett az összhatás. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval és Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Hailey haját egy nagyon egyszerű, magasan elhelyezett és szoros copfba készítették el. A sminkje viszont elég színes lett; a szemeit bordó és lila színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|