Troian Bellisario x Temperley London2018.05.20. 13:32, Fanni
Troian Bellisario, a férjével Patrick J. Adams-szel együtt szintén a meghívottak között voltak Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, amit tegnap kora délután, május 19-én rendeztek meg a Windsor-ban található Szent György Kápolnában.
A 32 éves színésznő egy nagyon visszafogott és egyszerű, vintage stílusú ruhában lépett a fotósok és a rajongók elé, amiben remekül nézett ki. Troian egy nude alapszínű, hosszú és bő ujjakkal, valamint magasított nyakrésszel kiegészített, de mégis mélyen dekoltált Temperley London midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, aminek a vállrészét ezüst és fekete gyöngyökkel díszítették fel. A színésznő a minimalista, de előkelő stílust követte, ami rádásul kifejezetten nőies volt, így a stílusához is hű maradt, de közben hihetetlenül csinos is volt egyben. Már régen láthattuk nagyobb eseményen, szóval örültem a visszatérésének, annak pedig még jobban, hogy ilyen jó outfitet sikerült a stylistjával összeállítania (aki egyébként Oprah-t is öltöztette). A szabás klasszikus stílusú volt, a dereka körül kicsit szűkebb volt a fazon, így a kecses alakja tökéletesen ki lett emelve Troian-nak, valamint a lábait és a dekoltázsát is finoman kihangsúlyozták, a szoknya lágy esése pedig sikeresen lágyított ezeken az elemeken, akárcsak a bő ujjak. Túl sok mindent igazából nem lehet elmondani a választásáról, mert megszámlálhatatlan alkalommal láthattunk már ehhez hasonló szetteket, így nem volt formabontó, vagy emlékezetes, de a végeredmény kifejezetten sikkes lett. A színválasztással viszont sikerült meglepnie, a nude alapszín egyébként az enyhén barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is remek összhangot alkotott, egyáltalán nem sápította, míg a vállainál elhelyezett díszítéssel egy kis izgalmat és csillogást is bele tudtak csempészni a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár arany Sophia Webster magassarkú szandált, Tyler Ellis clutch-ot, valamint Jacquie Aiche és Anna Sheffield ékszereket választott.
Troian haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje is a klasszikus stílusjegyeket követte; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|