Kristen Bell x August Getty Atelier2018.08.12. 20:25, Fanni
Kristen Bell még július 31-én, kedd este hivatalos volt a 'Like Father' los angelesi premierjére, aminek az Arclight Theatre adott otthont.
A film 37 éves színésznője egy tőle szokatlanul vagány és szexi, de mégis kellőképpen elegáns outfitet választott a vörös szőnyeges vetítésre, ahol nagyszerűen festett. Kristen egy fekete, finoman alakkövető, pánt nélküli és rövid uszállyal kiegészített August Getty Atelier estélyit viselt a 2015-ös őszi/téli kollekcióból, amit bőrből készítettek el és a dekoltázsrész alatt egy vékony kivágással díszítettek fel. A színésznőnek sikerült igazán meglepnie ezzel a szettel, hiszen teljes mértékben sikerült kilépnie a megszokott komfortzónájából, a játékos, bohókás stílusú, de mégis kacér ruhákat most maga mögött hagyta és egy teljesen új területet sikerült felfedeznie. Bár tetszett a végeredmény és az is, hogy végre kipróbált valami mást is, azért vannak kisebb-nagyobb problémák a megjelenésével. Az első dolog, ami a legjobban zavart az maga a bőr anyaghasználat, ami egyáltalán nem praktikus és kényelmes a nyár folyamán, főleg nem ha a tűző napon kell várnunk, amíg több 100 fotós lefényképez, ráadásul mindez Kaliforniában, ahol iszonyatosan meleg van jelenleg is. Szóval ez miatt nem örültem a bőr használatának, egy téli eseményen sokkal jobban megállta volna a helyét, mint itt a nyár folyamán, főleg a legmelegebb hónapban. A szabással kisebb problémáim akadtak, deréktól lefelé rendben volt minden, de sajnos a felsőrész sokkal szűkebb volt Kristen számára, mint kellett volna, így a dekoltázsa teljesen össze lett nyomva, ami nem volt annyira feltűnő, de ez sem lehetett túl kényelmes, szóval nem ártott volna egy mérettel nagyobb ruhát viselnie. Minden más szerencsére rendben volt, összességében a színésznő alakja szépen ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, illetve a vállait is sikeresen megvillanthatta, a kivágástól pedig mgé sejtelmesebb lett az összhatás, ami szintén nagyon tetszett. Úgy érzem, hogy ez a kreáció sokkal inkább passzol Mila Kunis stílusához, viszont nem bántam, hogy nem rajta, hanem Kristen-en láthattam végül, mert eladhatóvá tudta tenni számomra, bár nem éreztem rajta a szexi, tüzes végeredményt, de így is működött. A színválasztás rendben volt, a bőr anyagot más színben nem is nagyon tudom elképzelni, csak feketében, szóval ez miatt nem fogok panaszkodni és el kell ismernünk, hogy a színésznő világos bőrszínével és a szőke hajával is remek kontrasztot alkotott. Ezeken a képeken nem látszik, de a styling tartalmazott egy fehér Tyler Ellis clutch-ot is, aminek a kukában lett volna a helye, annyira nem passzolt az összhatáshoz, így örültem, hogy sikerült olyan képet is találnom, amin ez nem volt rajta. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, valamint Michael M ékszereket választott.
Kristen haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, felül kicsit lelapítva és a fülei mögé tűrve, sikkes formában. A sminkje egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit fekete és ezüst füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
|