2018.10.19. 20:39, Fanni
Olga Kurylenko még szeptember 26-án, szerda este ellátogatott a 2018-as Monte Carlo Gala for the Global Ocean eseményre, amit Monte Carlo-ban rendeztek meg.
A 38 éves ukrán színésznő egy nagyon kifinomult és friss, romantikus stílusú, az eseménynek megfelelően elegáns összeállítás mellett döntött, amiben mesésen nézett ki. Olga egy világoskék alapszínű, finoman dekoltált és lágy esésű, tüllből elkészített Valentino estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit színes, hímzett virágokkal díszítettek fel. A színésznőről már elég régen írtam itt az oldalon bejegyzést, aminek az egyik oka az, hogy nem jelent meg egy nagyobb eseményen sem, de most sikerült bepótolnia az elmaradását, hiszen rögtön három outfitről is olvashattok tőle, melyek egytől-egyig tökéletesre sikeredtek. Olga inkább a szexi, sejtelmes megjelenéseiről híres, pontosan ezért sikerült meglepnie ezzel a nagyon előkelő és nőies, visszafogott darabbal, amiben angyalként tündökölt, a végeredmény pedig remekül állt neki, nem bántam, hogy egy kicsit kilépett a megszokott komfortzónájából, hiszen kifejezetten jót tett neki ez a változatosság. A szabás az egyszerűsége ellenére is remekül nézett ki, jól látható, hogy a színésznő vékony dereka és a csípője is fantasztikusan ki lett emelve benne, de a dekoltázsát is kihangsúlyozták, amitől az összhatás egy kicsit kacérabb lett, de szerencsére nem estek semmivel sem túlzásokba. Annak pedig elmondhatatlanul örültem, hogy a kreáció szoknyarésze nem volt átlátszó, pedig mostanában az ehhez hasonló ruhák egytől-egyig azok, így üdítő érzés volt egy olyat látni, amire ez szerencsére nem igaz, csak gratulálni tudok hozzá. A színválasztás szintén friss és nagyon fiatalos volt, ez a gyönyörű világoskék árnyalat már önmagában is csodásan nézett ki, de Olga világos bőrszínével is remek összhangot alkotott, akárcsak a sötét hajszínével. Bár első látásra inkább a tavaszi/nyári évszakot idézheti meg bennünk, de mivel még mindig nagyon jó idő ben, szeptemberben pedig kifejezetten nagy meleg volt, így egyáltalán nem bántam ezt a színvilágot, az eseményen is megállta a helyét, a rózsaszín virágmintázattal pedig még izgalmasabb lett az egész, a romantikus elemek is megjelentek. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, világoskék Valentino clutch-ot és Chopard ékszereket választott. Olga haját egy alacsonyan elhelyezett, teljesen egyszerű copfba fogták össze. A sminkje elég egyszerű és visszafogott lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Olga jó pár nappal később, még október 3-án, szerda este megjelent a 'Johnny English Stikes Again' londoni premierjén, aminek a The Curzon Mayfair adott otthont.
A film színésznője ez alkalommal teljes mértékben kilépett a megszokott komfortzónájából és egy hihetetlenül izgalmas és egyben vagány, ugyanakkor a tőle elvárható módon mégis kacér kreációt választott ki a stylistja segítségével, amiben elképesztően jól nézett ki. Olga egy kétrészes Attico tervezést viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy rózsaszín, tollakkal díszített és pánt nélküli topból, valamint egy élénk lila, bő szabású bőr nadrágból állt össze. Engem sikerült teljes mértékben meglepniük ezzel a választással, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire játékos és vagány kreációban láthatjuk majd, viszont tagadhatatlan, hogy megvolt a szetthez elengedhetetlen magabiztossága és a megfelelő kiállása a színésznőnek, így sikerült az egészet tökéletesen eladhatóvá tennie. Sőt, azt kell mondanom, hogy nekem annyira tetszettek ezeknek a daraboknak a kiszámíthatatlan és meglepő párosítása, hogy szerintem még a "BDOTY" év végi szavazásban is helyet fog kapni, bár a Top 10-es listámon nem hiszem, hogy ott lesz, de mindenképpen megérdemli a lehetőséget arra, hogy szavazni tudjatok majd rá. Mostanában nagyon felkapott lett ez az olasz márka, rengeteg hírességen láthattuk már az elmúlt hónapokban a kreációit, bár soha nem gondoltam volna, hogy Olga is köztük lesz, hiszen a saját stílusához nem passzol, de sikerült mégis meglepnie, sőt a végeredmény igazán friss és váratlan lett, amire egyáltalán nem számítottam. A szabás nem mindenkinek állt volna ilyen jól, de szerencsére a színésznő kecses alakja megfelelően ki lett hangsúlyozba benne, a legnagyobb figyelem a vékony derekára került, illetve a vállait is sikerült sejtelmesen megvillantania, amit egyáltalán nem bántam. Tudom, hogy nem túl sok mindenki rajong a tollas díszítésért, főleg abban az esetben, ha ilyen sokat használnak fel hozzá, viszont nekem ebben a formában kifejezetten tetszett és ettől lett finoman drámai, valamint emlékezetes ez az outfit. A színkombináció is elég váratlan volt, nem túl gyakran szokták a rózsaszín és a lila árnyalatokat együtt viselni, de szerintem tagadhatatlan, hogy csodás összhangot alkottak egymással, valamint Olga bőrszínével is. A megjelenését egy pár élénk kék, metálos Attico magassarkú szandállal és Susan Caplan ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A színésznő haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza, göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje egyszerű, de mégis nagyszerű lett; a szemeit zöld és kék szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Olga Kurylenko október 16-án, kedd este megjelent a 2018-as Londoni Filmfesztivál alatt megrendezett 'The Man Who Killed Don Quixote' premierjén a BFI Cinemas-ban.
A 38 éves tehetség visszatért a rá jellemző igazán szexi, de mégis elegáns és egyben nőies stílusához, aminek nagyon örültem, hiszen lélegzetelállítóan állt neki a végeredmény. Olga egy fekete, mélyen dekoltált és pánt nélküli, alakkövető Ulyana Sergeenko Couture koktélruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit oldalt magasan fel is slicceltek. Mindig nagyon örülök, amikor az orosz divatház egyik kreációját valakin viszont láthatom a vörös szőnyegen, mert az egyik kedvenc márkáim közé tartozik a dögös, de mégis ízléses ruháik miatt. A többi színésznő és énekesnő, na meg a modellek pedig példát vehetnének Olga-ról, aki anélkül tud igazán dögös lenni, hogy bármivel is túlzásba esne, sőt neki még átlátszó ruhákra sincs szüksége ahhoz, hogy elérje a várt hatást, egyszerűen imádtam az egészet, tetőtől-talpig. Mondjuk kár lenne tagadni (igaz nem is próbáltam), hogy az előző két választása is nagyon tetszett, a romantikus stílusú Valentino, valamint a vagány Attico összeállításai is pompásak voltak, örültem, hogy ezekkel sikerült kilépnie a megszokott komfortzónájából, de ennyi kísérletezés után nem bántam, hogy azt nyújtotta, amit elvárunk tőle, a finoman szexi, de mégis ízléses vonalat, ami remekül áll neki. A szabás a maga egyszerűségével és időtálló sziluettjével csodás volt, végig tökéletesen követte a színésznő alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve, de a hangsúly inkább a hosszú lábaira, valamint a dekoltázsára és a vállaira került. És igen, tudom, hogy azt szoktam általában mondani, hogy el kellene mindenkinek döntenie, hogy a dekoltázsa, illetve a lábai közül melyiket mutatja meg inkább, de Olga-nak nem muszáj választania, mert ő azon kevesek közé tartozik, akik bevállalhatják mind a kettőt, mert így sem fog erőltetettnek tűnni az összhatás. A színválasztás területén is hatalmas fordulatot vett az előző színes kreációk után, hiszen egy sötét, fekete alapszín mellett döntött, ami gyönyörű kontrasztot alkotott a világos bőrszínével, a szatén felsőrésszel pedig egy kis csillogást is bele tudtak csempészni az egészbe. A megjelenését egy pár fekete Tabitha Simmons magassarkú szandállal és Bvlgari ékszerekkel tette teljessé. Olga haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt, a hátára omolva. A sminkje is klasszikus formában készült el; a szemeit füstös barna sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira barna matt rúzs került.