Busy Philipps x Monique Lhuillier2018.11.24. 16:28, Fanni
Busy Philipps szintén ott volt még november 10-én, szombat este a 2018-as Baby2Baby Gálán, amit Los Angelesben rendeztek meg a 3LABS-ban.
A 39 éves színésznő egy nagyon előkelő és nőies, vintage stílusú kreációban lépett a fekete szőnyegre, amivel sikerült nagy meglepetéseket okoznia. Busy egy krémszínű, magasított nyakrésszel kiegészített, bő szabású és szaténból elkészített Monique Lhuillier estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit vajszínű mintázattal, illetve ezüst gyöngyökkel díszítettek fel. A színésznő mindig nagyon változatosan öltözködik, amit egyébként nagyon szeretek benne, de ez esetben nem sikerült elbűvölnie ezzel a választásával, sőt egyáltalán nem tetszett, amit nagyon sajnálok, hatalmas csalódást okozott. Az alapötlet tetszett, ahogy a ruha 60-as éveket megidéző stílusa is, viszont a kiegészítőkkel, a sminkjével és a hajával együtt egyszerűen már túl sok(k) volt az egész és nagyon jelmezszerű, ami miatt lehetetlen volt eladhatóvá tennie a végeredményt. A ruha szabásáról nem lehet jókat mondani, mivel Busy alakja teljesen elveszett benne, sem a dereka, sem pedig a csípője nem kapott megfelelő figyelmet, sőt sokkal szélesebbnek tűnt benne a teste, mint amilyen valójában. A színválasztással nem lett volna túl nagy problémám, mert ez a részlet tetszett és jól is állhatott volna a színésznőnek, ha sötétebb lett volna a haja, mert ezzel nem találta meg a közös hangot, míg a krémszínű alapszín a bőrszínével jól nézett ki, de mégis ütötték egymást, de legalább a mintázatra nem lehet rosszakat mondani, mert ezek jól nézek ki és tökéletesen működtek. A legzavaróbb nekem az egészben a sárgaarany clutch volt, ami kicsit sem passzolt az összhatáshoz, semmi keresnivalója nem lett volna az outfit közelében. Ahogy emlegettem szeretem Busy megjelenéseit általában, de erre sajnos azt kell mondanom, hogy nagy esélye van bekerülni az év végi "WDOTY" szavazásba. A végeredményt egy pár arany Stella Luna magassarkúval, szintén arany Edie Parker clutch-csal, illetve Irene Neuwirth ékszerekkel egészítette ki.
Busy haja leengedve maradt, amit beszárítva, kócos formában viselt a vállaira és a hátára omolva, elől pedig megemelték az egészet. A sminkje szintén a 60-as évek jegyeiben készült el; a szemeit világos szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|