Best of 2018 - Most Underrated2018.12.31. 14:52, Fanni
Saoirse Ronan már elég régóta a kedvenceim közé tartozik, főleg, ha a munkásságáról van szó, a divat iránt mutatott eltökéltségére pedig csak 2016-ban figyeltem fel, amikor elkezdtem az oldalt, azóta pedig egyre inkább kezdem meg megkedvelni az outfitjeit és el kell ismernünk, hogy a stylistja tökéletes munkát végez minden alkalommal. Éppen ezért sajnálom, hogy a divatházak, tervezők és a divatmagazinok még nem igazán figyeltek fel rá, így neki ítéltem meg az idei év "Most Underrated" díjat, vagyis ő az egyik legalulértékeltebb híresség.
Mondjuk azt el kell ismernünk, hogy elég minimalista, de mégis kifinomult és sikkes stílusa van, szereti a modern elemeket, de a 80-as éveket megidéző válltöméseknek, valamint a drámaibb vonalaknak sem mond már nemet, a 2018-as év pedig kifejezetten izgalmas volt számára, hiszen Golden Globe díjat nyert, harmadszor jelölték Oscar díjra, így ott volt az összes nagy díjátadón a díjátadószezon alatt, év közben pedig filmjei is jelentek meg, így nem hiányolhattuk a nagy eseményekről, premierekről és partikról sem. Ezeken a rendezvényeken pedig szebbnél szebb kreációkban láthattuk. Tagadhatatlan, hogy továbbra is a Calvin Klein az egyik legnagyobb kedvence, gyakran viseli a kreációikat, az Oscar díjátadón is egy custom made estélyiben láthattuk, viszont számomra a legemlékezetesebb szettje az a fekete Atelier Versace estélyi volt, amiben 2018 január elején átvehette a legelső Golden Globe díját. A ruha nem csak elegáns és nőies volt, de finoman szexi is, ami tökéletesen passzolt az eseményhez és a 24 éves színésznő korához is.
Szerencsére a színekkel is egyre bátrabban kísérletezik, nem ragadt le a megszokott sötét fekete, illetve a pasztell árnyalatoknál, hanem tényleg változatosan választják ki számára az összeállításokat, így idén láthattuk már élénk narancssárgában, pinkben, zöldben, valamint pirosban is, ugyanakkor a lágy fehérnek és a pasztell árnyalatoknak sem mondott nemet, valamint a sötétebb színek is jelen voltak, mint a kék és a fekete. A szabások között is elég izgalmasan váltogatnak, bár gyakran láthatjuk klasszikus estélyikben, de a miniruháknak, a koktélruháknak, sőt az overáloknak és a nadrágkosztümöknek sem szokott nemet mondani. Legyen szó bővebb szabásról, alakkövető sziluettről, mindenben láthattuk már az elmúlt 12 hónapban, olyannyira mindenben, hogy idén még az átlátszó ruha trendet is kipróbálta egy fekete Chanel estélyiben idén februárban, amit a BAFTA díjátadó alatt viselt. Mondjuk elég későn csatlakozott ehhez a trendhez, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt bánom, viszont szerencsére neki sikerült egy olyan darabot viselnie, ami jól állt neki, nem tűnt a végeredmény olcsónak és erőltetettnek sem. Érdemes a mintázatokról, valamint a díszítésről is említést tennünk, mert a megszokott virágminták mellett klasszikus tweed mintázatban is láthattuk, a levélmintáktól sem hátrált meg, ugyanakkor a csillogó, kristályokkal és flitterekkel díszített ruhákban, valamint tollakkal kiegészített kreációkban is megcsodálhattuk már az elmúlt hetekben-hónapokban.
Érdemes megemlíteni a Calvin Klein divatházzal folytatott munkáját is, mivel 2018-ban ő, illetve Lupita Nyong'o képviselte a parfümjeiket, több reklámot is készítettek velük közösen. Valamint láthattuk az amerikai Vogue magazin, az amerikai W magazin, az Another magazin, valamint a Sunday Times Style magazin címlapján is. Az biztos, hogy a 2019-es díjátadószezon alatt is jelen lesz néhány eseményen, illetve jövőre több filmjét is be fogják mutatni, melyeket én már személy szerint nagyon várok, már csak azért is, mert csodás szetteket fog biztosan viselni. Az idei megjelenései közül a már emlegetett fekete Atelier Versace volt a kedvencem a Golden Globe díjátadóról, illetve az a fehér Carolina Herrera kreáció, amit a 'Mary Queen of Scots' londoni premierjén volt rajta pár hete. A végeredmény mind a két esetben lélegzetelállító volt, így remélem, hogy még sok ehhez hasonló outfitben csodálhatjuk meg. A korábban már emlegetett divatházak mellett még olyan márkák ruháiban láthattuk, mint a Gucci, Calvin Klein, Emilia Wickstead, Michael Kors, Esteban Cortazar, Louis Vuitton (első montázs, második kép) Chanel (második mintázs, első és utolsó kép), Cushine et Ochs (első montázs, harmadik és utolsó kép), Narciso Rodriguez, Prada (második montázs, második kép), Monse, Malin Dalin, vagy Barbara Bui. Saoirse Elizabeth Saltzman-nal dolgozik együtt, ő a stylistja és nagyon remélem, hogy ez jövőre is így fog maradni, mert kár lenne ezt a tökéletes párost szétválasztani, mert csodás munkát végeznek együtt.
|