Best of 2018 - Model of the Year2018.12.31. 16:43, Fanni
Tavaly az év modellje címet Kaia Gerber kapta meg tőlem, itt az oldalon, 2016-ban pedig még Bella Hadid. Akkor sokat gondolkodtam, hogy kinek adjam oda, főleg tavaly és már azóta meg is bántam, hogy Kaia-nak adtam oda, viszont idén nem volt kérdés, hogy számomra az év modellje Rosie Huntington Whiteley volt. Bár az igaz, hogy már nem igazán láthatjuk a kifutókon, a divathetek alatt inkább az első sorokban láthatjuk, ahogy a többi jelenlévővel együtt élvezi a bemutatókat. Viszont több kampányban is szerepet szokott kapni, saját vállalkozása van, illetve több magazin címlapján is viszont láthattuk ebben az évben, így megérdemelten kapja meg szerintem ezt a címet. Plusz a stílusa tökéletes és ez sem maradható szó nélkül, mert az oldal mégiscsak a divatról szól.
Szerintem tagadhatatlan, hogy Rosie volt az idei év egyik legjobban öltözött híressége, plusz ő volt az év legjobban öltözött modellje is, elég változatosan és izgalmasan választotta ki a ruháit az eseményekre, ő is szereti megmutatni a tökéletes testét, de a kolléganőivel ellenkezőleg ő inkább hanyagolja az ízléstelen és erőltetett, átlátszó szetteket, amit nagyon szeretek benne. Az idei "Best Dressed of the Year" szavazásban is több szettel van jelen, szóval nem tudok miért panaszkodni rá, az ízlése fantasztikus és a stylistja is remek munkát végez, akivel jelenleg most együtt dolgozik. A 31 éves brit modellnek a stílusa nagyon kifinomult, sikkes és vagány, illetve szereti a szexi darabokat is, de a drámai estélyiktől sem riad vissza, így tényleg mindenben láthattuk már. Legyen az estélyi, miniruha, overál, vagy kétrészes szett, de akár egy nadrágkosztümben is istenien tud kinézni.
Idén szerintem a legtöbbször Givenchy (második montázs, első és utolsó kép), valamint Versace (második montázs, harmadik kép) ruhákban láthattuk, de más designerek tervezéseire sem mond nevet, nem akadt le egyetlen egy márkánál, aminek nagyon örülök, így nem csak különböző stílusokat, de különböző divatházakat is szívesen kipróbál, sőt már magyar tervezésben is láthattuk, ami egy Nanushka nadrág volt. Kedvencei közé tartozik Victoria Beckham, az Attico valamint a Ralph & Russo (első montázs, első kép) és Stella McCartney is, csak, hogy tényleg a leghíresebbeket emlegessük. A színektől sem riad vissza, gyakran láthatjuk élénk piros, rózsaszín, vagy akár lila ruhákban is. De a klasszikus fekete darabokat sem mellőzi, ahogy fehér és krémszínű kreációkban is láthattuk már, plusz a metálos árnyalatok is a kedvencei közé tartoznak. A mintáktól egy kicsit tart, ezt el kell ismernünk, így nem igazán láthattuk a 2018-as évben ilyen darabokban, viszont a csillogó kristályoknak, a rojtoknak és a flittereknek nem szokott nemet mondani. A szabások közül pedig inkább az alakkövető sziluetteket részesíti előnyben, de egyenes- és bő szabású darabokban is láthattuk már. Szereti kihangsúlyozni a kecses derekát és a csípőjét, ugyanakkor a dekoltázsára és a lábaira is szívesen felhívja a figyelmünket.
A már emlegetett tervezők mellett viselt idén Ralph Lauren, The Row, Brandon Maxwell, Dion Lee, Christopher Kane, Saint Laurent, Oscar de la Renta, Sablyn, Max Mara, Isabel Marant, Derek Lam, Monse, Galvan, Gabriela Hearst (második montázs, második kép), vintage Atelier Versace (második montázs, harmadik kép), Altuzarra (első montázs, második kép), Alexander Wang, Ralph Lauren, Tom Ford és Diane von Furstenberg ruhákat is. De nem csak a vörös szőnyegen tündökölt, hanem a Porter Edit magazin, az orosz Elle magazin, a maláj Harper's Bazaar magazin, az ausztrál Harper's Bazaar magazin, az arab Harper's Bazaar magazin, valamint a brit Harper's Bazaar magazin címlapjain is, plusz a 2018-as őszi/téli szezonban ő volt a Jimmy Choo reklámarca is. Nagyon várom már, hogy miket tartogat a modell számára a következő esztendő, de abban biztos vagyok, hogy továbbra is csodás összeállításokban láthatjuk majd.
|