Emma Stone x Louis Vuitton2019.01.05. 10:52, Fanni
Emma Stone szintén a meghívottak között volt a 2019-es Palm Springs International Film Festival Awards-on, aminek a Palm Springs Convention Center adott otthont, természetesen Palm Springs-ben még január 3-án, csütörtök este..
A 30 éves Oscar díjas színésznő egy igazán friss és modern, izgalmas összeállítás mellett döntött a stylistja segítségével ez alkalommal, amiben csodásan nézett ki. Emma egy lila, kék, fekete és ezüst színekből összeálló, pánt nélküli és finoman dekoltált Louis Vuitton jumpsuit-ot viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit virágmintázattal díszítettek fel. A kifutón egyébként nem ebben a formában, hanem egy kétrészes szettként mutatták be, ami egy bomber dzsekiből, illetve egy magasított derekú és bővebb szabású nadrágból állt össze, de ezen jól láthatóan változtattak a színésznő számára, ami az előnyére vált szerintem. Azt már mondtam korábban is az oldalon, hogy nem igazán örültem először annak, hogy Emma lett a Louis Vuitton új reklámarca még 2017 szeptemberében, viszont tavaly is voltak már jobb összeállításai, valamint a 2019-es évet is sikerült egy nagyszerű tervezéssel elindítania, aminek rettenetesen örültem. Bár abban biztos vagyok, hogy nem mindenkinek fog tetszeni ez az összeállítás, mivel elég vagány és mondhatjuk úgy is, hogy különleges szettről van szó, de a színésznőnek sikerült tökéletesen eladhatóvá tennie. Mondjuk nem fogom tagadni, szívesen láttam volna még ezt a tervezést Laura Harrier-en, vagy Janelle Monae-n, viszont nem bántam, hogy Emma megelőzte őket. A szabás tökéletes lett, kifejezetten tetszett, hogy nem a kifutón látott verzót viselte, amiben elveszett volna az alakja, ebben a formában pedig kacér és friss lett a végeredmény. A színésznő vékony dereka és a csípője is remekóül ki lett emelve benne, ráadásul a vállaira és a dekoltázsára is elég nagy figyelem került, amitől szexibb lett az összhatás, de anélkül, hogy túlzásba esett volna bármivel is. A színvilág volt az ő esetében is a csúcspont, mivel nagyon élénk és izgalmas kombinációt viselt, a kék és a lila a feketével, valamint az ezüsttel párosítva nagyon egyedire sikeredett, de ezek a gyönyörű árnyalatok istenien kiegészítették egymást és szerencsére Emma bőrszínével és a vörös hajával is remek összhangot alkottak, a virágmintákkal pedig sikerültaz egészet egy teljesen új szintre emelniük. Ezek után pedig már alig várom, hogy láthassam a Golden Globe-os outfitjét, bár abban biztos vagyok, hogy az is LV kreáció lesz. Kiegészítőként egy pár fekete-ezüst Louis Vuitton magassarkút, valamint Louis Vuitton ékszereket választott.
Emma haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva és felül lelapítva. A sminkje izgalmas és színes lett; a szemeit kék tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|