Lucy Liu x Galia Lahav Couture2019.01.11. 17:13, Fanni
Lucy Liu is a jelenlévők között volt még január 6-án, vasárnap kora este a 2019-es Golden Globe Awards-on, aminek a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben.
Az 50 éves színésznő egy nagyon előkelő és elegáns, nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Lucy egy nude alapszínű, átlátszó palásttal kiegészített, lágy esésű és aszimmetrikus szabású Galia Lahav Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit tüllből készítettek el és neon, valamint sötét absztrakt mintákkal díszítettek fel. A színésznőnek a megjelenéseivel általában elégedett szoktam lenni, szinte minden alkalommal el tud varázsolni, ami most sem volt másképpen, bár azért egy dologtól megszabadultam volna, ami engem kifejezetten zavart, ez pedig a palástrész lenne. Nem tudom, hogy miért kellett ott lennie, bár azt értem, hogy ettől lett a végeredmény drámai és előkelő, valamint egy kicsit különlegesebb is, de zavaró volt, hogy nem a megszokottak szerint viselte, hanem elől is ráesett a ruhára, ami nem működött úgy, ahogy szerettem volna és igazából semmi haszna nem volt neki. A szabással egyébként nem volt semmi problémám, mivel Lucy vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett hangsúlyozva benne, bár ehhez szerintem nem lett volna szükséges az arany öv, amit én inkább hanyagoltam volna, plusz a vállait is sikerült megvillantania a felsőrész aszimmetrikus kialakításának köszönhetően, ami így elég friss és modern lett. A ruhának a lágy, könnyed esése tetszett a legjobban, illetve az, hogy nem volt átlátszó a kreáció, amiért külön plusz pontot érdemel. A nude alapszínnel sikerült meglepnie, mivel gyakran szokott rózsaszín és kék árnyalatokat viselni, de meglepően jól állt neki ezt a pasztell szín is, ami a bőrszínével is remek összhangot alkotott, bár a szőke hajával nem egészítették ki túl szépen egymást, visszatérhetne a sötétebb barna árnyalathoz szerintem. A mintázat sem nyerte el a tetszésemet, bár a színek izgalmasak és feltűnőek voltak, de elég random megoldásnak tartottam a neon részleteket, melyek úgy néztek ki, mintha slime-ot ragasztott volna a kisfia a ruhájára, ami nem működött nálam. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, nude színű Tyler Ellis clutch-csal és Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lucy haját egy oldalt elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|