Dua Lipa x Christopher Kane2019.02.20. 20:22, Fanni
Dua Lipa a ma este, vagyis február 20-án megjelent a 2019-es Brit Awards-on, amit Londonban rendeztek meg az O2 Arena-ban.
A 23 éves énekesnő egy eléggé drámai és figyelemfelkeltő, elegáns, de mégis szexi ruhában lépett a vörös szőnyegre. Dua egy fekete és élénk fuksziaszínekből összeálló, mélyen dekoltált és átlátszó, csipke felsőrésszel kiegészített Christopher Kane estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami hagymaszabású volt. Be kell vallanom, hogy ez a megjelenése most egyáltalán nem tetszett az énekesnőnek, próbáltam szeretni a választását, de a ruha egyszerűen olyan ronda és ódivatú volt, hogy azt még neki sem sikerült eladhatóvá tennie. És az, hogy kimondtam, hogy ronda nem túl gyakran történik meg velem, de ezzel a kreációval most ez volt a helyzet. Számomra pedig hihetetlen, hogy alig 2 napja mutatták be a kifutón, de mégis ódivatú volt, túlságosan is a 90-es, 2000-es évek elejét idézte meg bennem, semmi modernség, vagy frissesség nem volt benne. Már a modellnek sem állt túl jól a végeredmény, bár azt azért el kell ismernem, hogy Dua-n egy fokkal jobban működött, a kecses alakján jól nézett ki a felsőrész, viszont számomra érthetetlen a köldökvillantás, ami felesleges volt és a V-alakú részlet elég furán nézett ki. Annak ellenére, hogy az énekesnő nem alacsony, mégis összenyomta a ruha, így szívesebben láttam volna még nála is magasabb személyen, rajta pedig miniruhaként, ahogy talán működhetett volna rajta, de ezt már soha nem tudhatjuk meg, hogy igazam van, vagy sem. Látható, hogy a vékony dereka szépen ki lett emelve, de a szoknya bővebb kialakítása miatt a fiatal tehetség csípője teljesen elveszett benne, és bár a mély kivágás miatt a dekoltázsára elég nagy figyelem került, de a széles, inkább U-alakú kivágás miatt nem inkább sportosabb lett az összhatás, mint előkelő, valamint ennek a szélességén is lehetett volna egy kicsit finomítani még. Az egyetlen pozitívum, amit ki tudok emelni az a színvilág lenne, mert a fekete a fukszia árnyalattal kiegészítve tényleg pompásan nézett ki, ráadásul Dua bőrszínével is szépen kiegészítették egymást. Igaz, hogy a csipkés megoldás nem tetszett, ahogy annak az átlátszósága sem, de nem ezek voltak a legnagyobb problémák. És fáj kimondani, de sajnos ezzel a szettel valószínűleg ott lesz az énekesnő az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval, valamint Bvlgari és Delfina Delettrez ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Dua rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje meglepően egyszerű és egészen visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, valamint highligher-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
|