Maya Rudolph x Giambattista Valli2019.02.27. 21:14, Fanni
Maya Rudolph szintén ellátogatott az idei Oscar díjátadóra, amit még február 24-én, vasárnap rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatre-ben.
A 46 éves színésznő egy hihetetlenül romantikus és játékos, nőies ruhában lépett a fotósok elé, amiben nagyon elegánsan festett. Maya egy rózsaszín alapszínű, lágy esésű Giambattista Valli estélyit viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit színes virágmintázattal és fodrokkal díszítettek fel, illetve ez mellé párosított egy ugyanilyen színű és mintázatú palástot is. Nem igazán találom a szavakat a választására, mert egyrészről tetszett, másrészről viszont utáltam az egészet. Maga a színvilág nagyon tetszett, örültem, hogy nem sötét ruhában láthattunk, hanem egy igazán élénk és feltűnő árnyalatban. A rózsaszín alapszín gyönyörű volt már önmagában is, tetszett a frissessége és hogy ezzel fiatalosabbá tették a végeredmény, illetve a színésznő bőrszínével is szépen kiegészítették egymást. Magára a mintázatra sem lehet rosszakat mondani, bár nem gyakran szoktak virágmintás ruhákat viselni ezen az eseményen, de tetszett ez a kis változatosság, illetve a mintázat romantikus, bohókás stílusa is, ami szerintem Maya vidám személyiségéhez jól passzolt. De sajnos itt abba is kell hagynom a jó dolgok felsorolását, mert nincs több. A legnagyobb gond a ruhával volt, pontosabban annak a szabásával, ami úgy nézett ki, mintha egy függönyt viselt volna. A színésznő alakja teljesen a háttérbe szorult, nem lett kihangsúlyozva sem a dereka, sem pedig a csípője, sőt a palást miatt még szélesebbnek is tűnt a teste, mint amilyen valójában. A pózolása is több képen nagyon fura volt, mint például itt is, hiszen a hasát fogta, ami miatt az is megfordult a fejemben, hogy terhes, pedig erről szó sem volt, de ebben az outfitben mégis annak nézett ki. Ez a darabot meghagytam volna egy nála magasabb és kicsit kecsesebb testalkatú személy számára, Maya-n egy színes és modern, finoman alakkövető estélyit tudtam volna elképzelni, akár hosszú uszállyal kiegészítve, ami istenien állt volna neki. Örültem, hogy mert kockázatot vállalni, de ez most sajnos nem fizetődött ki számára és nem tartozott a legjobban öltözöttek közé, bár azért azt sem mondanám, hogy ez lett volna a legrosszabb, így nem hiszem, hogy be fog ezzel kerülni az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye közé. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Irene Neuwirth ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maya rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|