Madison Beer x Ester Abner2019.03.24. 13:18, Fanni
Madison Beer is hivatalos volt még március 14-én, vagyis múlt csütörtök délután a 2019-es iHeartRadio Music Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg és a Microsoft Theatre adott neki otthont.
A 20 éves énekesnő egy tőle megszokottan nagyon szexi és a fantáziánkra nem túl sokat hagyó outfitben volt látható a díjátadó alatt. Madison egy hófehér, pánt nélküli és alakkövető Ester Abner estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit lágy uszállyal és mély kivágással tettek teljessé, valamint elől magasan fel is sliccelték. Nem mondom azt, hogy tetszett volna a végeredmény, mert túlságosan is erőltetettnek éreztem, a korához pedig egyáltalán nem passzolt, de ha azt nézzük, akkor ezen az eseményen viszonylag jól megállta a helyét, sőt még azt is el lehet mondani, hogy több személyt is túlöltözött ezzel, pedig aztén rajta sem volt több ruha, sőt. A szabással nem volt nagy gondom, mert a sziluett végig szépen követte Madison alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve, viszont a legnagyobb figyelem a lábaira került, amivel hatalmas túlzásokba esett, a villantást is éppen, hogy csak elkerülte. A felsőrész kialakításán viszont lehetett volna egy kicsit alakítani még, mivel elég szűk volt, ahogy az látható, ami miatt össze lett nyomva a dekoltázsa, valamint fel is polcolták, ez pedig egyáltalán nem nézett ki jól, illetve biztosan kényelmetlen is számára. A fehér alapszín egyszerű volt és letisztult, de el kell ismernem, hogy az énekesnő barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával nagyon szép összhangot alkotott, ami kifejezetten tetszett, egyszerűen csak azt sajnálom, hogy nem egy játékosabb és színesebb kreációban láthattuk, amit eladhatóbbá tudott volna tenni. A megjelenését egy pár fehér Casadei magassarkúval és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Madison haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, de highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|