Gemma Whelan x Teatum Jones2019.04.13. 18:17, Fanni
Gemma Whelan is a jelenlévők között volt a 'Game of Thrones' 8. évadjának az európai premierjén, amit Belfastban rendeztek meg tegnap este, vagyis április 12-én a Waterfront Hallban.
A sorozat 37 éves színésznője egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns és nőies összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben nagyon csinosan festett. Gemma egy világoskék alapszínű, selyemből és szaténból elkészített, kétrészes Teatum Jones tervezést viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy magasított derekú és rövid ujjú blúzból, illetve egy aszimmetrikus szabású maxiszoknyából állt össze, amit narancssárga, fekete és bordó virágmintázattal díszítettek fel. A színésznő nem sokat láttatja magát a vörös szőnyegen, de a sorozat premierjein mindig ott van, aminek örülök, akárcsak ez alkalommal is, főleg az miatt, hogy a Los Angelesben megrendezett vetítést ki kellett hagynia, de szerencsére most itt megjelent. Bár nem erőltette meg túlságosan önmagát, de azért mégis egy nőies és kifinomult ruhában láthattuk, ami az eseményen is megállta a helyét, illetve előnyös is volt számára. Ezzel a szabással nagyon nem is lehetett mellélőni, mert szerencsére megfelelően ki lett emelve benne Gemma vékony dereka, valamint a csípője is, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy nem mutatta meg a lábait, vagy a vállait, de még csak a dekoltázsára sem került figyelem, viszont ezt nem tartom különösebb hibának. A legjobban a világoskék alapszín tetszett, ami csodásan állt a színésznő enyhén barnított bőrszíne, valamint a barna haja mellett, ezekkel nagyszerűen kiegészítették egymást, illetve a tavaszi évszakhoz is illett, amiért nem lehet panaszkodni, viszont az egészben a legizgalmasabb a szoknyarész virágos díszítése volt, amivel még mutatósabbá és színesebbé varázsolták a megjelenését. Kiegészítőként egy pár bordó Christian Louboutin magassarkút és szintén bordó Christian Louboutin clutch-ot, illetve Aurum ékszereket választott.
Gemma rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje nagyon visszafogott és egyszerű lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira barackszínű matt rúzs került.
|