Lucy Boynton x Prada2019.05.07. 20:25, Fanni
Lucy Boynton is jelen volt tegnap este, vagyis május 6-án a Metropolitan Múzeum 2019-es jótékonysági divatgáláján, aminek természetesen a Metropolitan Museum of Art adott otthont New Yorkban, a téma pedig a "camp" stílus volt.
A 25 éves színésznő egy a tavasztündéreket megidéző, kifinomult és bájos, de mégis izgalmas ruha mellett döntött, amiben mesésen nézett ki. Lucy egy pasztell rózsaszín, szürke és lila színekből összeálló, lágy esésű és pánt nélküli Prada estélyit viselt, amit apró flitterekkel és tollakkal díszítettek fel és kifejezetten az ő számára tervezték, végül pedig egy átlátszó palásttal egészítették ki. Nem mondanám azt, hogy ez lett volna az est "legcampesebb" összeállítása (valamint tőle is láthattunk már a témához jobban passzoló szettet), viszont mégis sikerült elvarázsolnia a megjelenésével, ami tökéletes volt annak ellenére is, hogy túl sok újdonságot nem láthattunk tőle. Ráadásul remekül mejelenítette a saját stílusát is benne, amit értékelek. Jelen voltak a romantikusabb, vintage stílusú elemek is, amelyek remekül passzoltak a színésznőhöz és mivel a csillogó és a tollas részletek is helyet kaptak a ruhán, így a témát is sikerült megidéznie, hiszen a "camp" ezekről a díszítőelemekről (is) híres. Annak ellenére, hogy az olasz divatház tervezte, akik nem éppen a custom made kreációikról híresek, néha eltalálják, néha pedig nagyon nem, de ez alkalommal sikerült valami fantasztikusat alkotniuk, aminek természetesen örültem. Nagyon tetszett a ruha színátmenete, a rózsaszín, lila és a szürke árnyalatok gyönyörűen váltottak egyikből a másikba, sehol sem láthatunk erőteljes különbségeket a színek között, szépen oldották meg. A pasztell árnyalatok pedig nem csak egymással, de a színésznő világos bőrszínével és a türkizkékre festett hajával is megtalálták a közös hangot, arról nem is beszélve, hogy a hajszíne a ruha alsórészéhez tökéletesen passzolt. Számomra a csúcspont egyértelműen a tervezés díszítése volt, mivel az apró flittereket a lehető legnagyobb aprólékossággal, kézzel helyezték el rajta, és minden elemnek megvolt a maga kis helye, a tollas részlet és az átlátszó rövid kis palást pedig kellően drámaivá tette a végeredményt, amit imádtam. A ruha könnyed esése gyönyörű volt, bár nem került most olyan nagy figyelem Lucy testére, de azért figyeltek arra, hogy minden szempontból előnyös legyen számára a sziluett, így a vékony dereka szépen ki lett emelve és sejtelmesen a vállait is megmutatta. Kiegészítőként egy pár ezüst, kristályokkal díszített Prada magassarkú szandált, valamint Harry Winston ékszereket választott.
Lucy haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt, és a ruha színeit visszaadó, tüllből és kristályokból elkészített, virágos hajpánttal tettek teljessé. A sminkje is teljes mértékben "camp" volt, csillogótt és izgalmas volt, bár sajnálom, hogy pont most nem mutatta meg a kedvenc sminktrendjét, a színes és erősen füstös szemeket; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel, szintén ezüst szerteágazó tusvonalakkal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|