Gwyneth Paltrow x Chloé2019.05.14. 17:22, Fanni
Gwyneth Paltrow is a meghívottak között volt május 6-án, vagyis hétfő este az idei Met Gálán, aminek a New Yorkban található Metropolitan Museum of Art adott otthont, a téma pedig a "camp" stílus volt.
A 46 éves színésznő egy nagyon egyszerű és könnyed, romantikus stílusú kreációban lépett a fotósok elé. Gwyneth egy pasztell sárga, magasított nyakrésszel és rövid ujjakkal kiegészített, finoman átlátszó és lágy esésű Chloé estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. A színésznő eddig még soha nem követte a gála témáját, így egyáltalán nem lepett meg azzal, hogy most is teljesen elfelejtette miképpen kellett volna megjelennie és a saját útját járta. Ezt igazából nem bántam, mert tagadhatatlan, hogy jól nézett ki, de ez a szett sokkal jobban megállta volna a helyét egy premieren, mint itt, mert ennek a szettnek semmi köze nem volt a camp stílushoz. A kreáció egyébként custom made darab volt, ami azt jelenti, hogy kifejezetten az ő számára tervezték és bár nem lett kihangsúlyozva Gwyneth alakja a bő szabás és a ruha lágy esése miatt, de ezt nem mondanám akkora hibának, hiszen jól állt neki, nem volt gond abból, hogy nem lett kiemelve a vékony dereka és a csípője, mert nem tűnt szélesebbnek benne a teste, aminek örültem. Mozgás közben pedig fantasztikusan nézett ki a kreáció, örülök, hogy ilyen képek is készültek róla. A végeredmény egy kicsit úgy nézett ki, mintva egy középkori hálóinget viselt volna, vintage stílusú volt, de eladhatóvá tudta tenni. A színválasztás volt az egészben a legnagyobb kedvencem, örültem, hogy végre nem egy unalmas fekete outfitben láthattuk, hanem egy szép színes darabban, ráadásul ez a pasztell sárga árnyalat jól is állt neki, Gwyneth barnított bőrszínével és a szőke hajával kiegészítve is gyönyörű volt a végeredmény. Sajnálom, hogy a stylinggal nem csempésztek campesebb elemeket a megjelenésébe, pedig attól még az összhatás is izgalmasabb lehetett volna ennél. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Glenn Spiro ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Gwyneth haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|