Shailene Woodley x Christian Dior Couture2019.05.23. 18:31, Fanni
Shailene Woodley május 16-án, múlt csütörtök kora este ellátogatott a 'Rocketman' Cannes-i premierjére, amit a filmfesztivál harmadik napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 27 éves színésznő egy klasszikus stílusú és viszonylag visszafogott, ugyanakkor mégis szexi kreációban láthattuk a vörös szőnyegen tündökölni, ahol fantasztikusan nézett ki. Shailene egy háromrészes, fekete-fehér Christian Dior Couture tervezést viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy hosszú fekete, fehér gallérral kiegészített kasmírkabátból, egy szatén fekete rövidnadrágból, illetve egy fehér ingből állt össze, amit gyöngyökkel díszítettek fel. A fiatal tehetség idén váltott stylist, ami meg is látszik a legfrissebb megjelenésein, mivel sokkal jobb ruhákat kap, ráadásul a legjobb tervezőktől, szóval az előnyére vált a váltás, aminek nagyon örültem. Ráadásul azóta nem is igazán volt olyan szettje, amivel hibázott volna, ez pedig egyértelműen a kedvenceim közé tartozik, sőt azt kell mondanom, hogy benne van a valaha látott legjobb összeállításai között. Bár nem egy megszokott kreációban láthattuk, de nekem pont ez tetszett az egészben, hogy mert valami mást, valami újat mutatni, ami nem éppen megszokott a női hírességektől, főleg ezen az eseményen. A végeredmény egy kicsit férfiasabb, élesebb lett, de közben sikerült a nőiesebb vonalat is belecsempésznie a szexi lábvillantással, ami nagyon jót tett neki, az összhatás pedig kifejezette modern és izgalmas lett. Az elmúlt hónapokban kifejezetten sok stílust kipróbált, szóval örülök ennek a sok kísérletezésnek, legalább nem csak ugyanazokban a ruhákban láthatjuk. Bár azon lehet vitatkozni, hogy a kellemes tavaszi időjárás miatt mennyire volt jó választás Shailene számára a kasmír kabát, főleg a rövidnadrággal párosítva, de bármennyire is furcsának tűnik a végeredmény, nekem sikerült eladhatóvá tennie. A szabás is rendben volt, Shailene vékony dereka és a csípője is megfelelő hangsúlyt kapott, de a legnagyobb figyelem a hosszú és formás lábaira került, amiket sikerült remekül megvillantania, anélkül, hogy túlzásokba esett volna bármivel is, mivel ez a kis frissesség pont szükséges volt ahhoz, hogy a szett ne legyen túl komor számára, valamint a fiatalosabb vonalat is belecsempésszék az egészbe. Be kell vallanom, hogy a fekete színválasztásnak nem annyira örültem, mert jobban szeretem, amikor a színésznő élénk színeket visel, de mivel ezt a ruhát más árnyalatban nem tudtnám elképzelni, így annyira nem tudok belekötni ebbe a biztonságos színvilágba, plusz a fekete és a fehér remek kontrasztot alkotott egymással, illetve Shailene világos bőrszínével is remek összhangba kerültek, a pontot az i-re pedig a minimalista stylinggal és a csodás fülbevalójával tették fel. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Dior magassarkút, valamint Boucheron ékszereket választott.
Shailene haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje is egyszerű, de mégis mutatós lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|