Sara Sampaio x Rami Kadi Couture2019.05.26. 18:15, Fanni
Sara Sampaio is jelen volt a 'Rocketman' premierjén, amit május 16-án, múlt csütörtök este rendeztek meg a 2019-es Cannes-i Filmfesztivál harmadik napján, aminek a Palais des Festivals adott otthont.
A 27 éves portugál modell egy szexi és figyelemfelkeltő, a 80-as éveket megidéző outfit mellett döntött ez alkalommal, amivel sikerült meglepnie szerintem mindenkit. Sara egy ezüst, kétrészes Rami Kadi Couture custom made nadrágkosztümöt viselt, ami egy mélyen dekoltált és szűkített fazonú, uszállyal kiegészített blézerből és egy hozzá passzoló szűk nadrágból állt össze, amit Swarovski kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy az alapötlet tetszett, de komolyan mondom, nagyon tetszett, de a kivitelezéssel sikerült elrontaniuk az egészet, ami miatt a végeredmény ódivatú és olcsó lett szerintem. Szerintem vegyük először a pozitívumokat, tetszett az alapszín, a kristályos díszítés és az, hogy ő is bevállalta azt, hogy a Cannes-i vörösszőnyegre egy nadrágos összeállításban fog fellépni. Értékelem, hogy mert valami újdonságot mutatni, ami egy jobban elkészített ruha esetén kifizetődő lett volna a számára. Sajnos ebben a formában nem tudom pozitívan értékelni a végeredményt, ami valljuk be nem a legjobb, igaz ennél rosszabbat is láthattunk már. Összességében úgy nézett ki Sara benne, mintha egy discogömböt aggatott volna magára, túl sok volt az ezüst, ráadásul az uszált ebben az esetben teljesen feleslegesnek tartottam, semmi keresnivalója nem lett volna a blézer és a nadrág mellett. Bár azt el tudom ismerni, hogy egyes esetekben az uszály jól mutathat a hasonló kreációk mellett, de ez a mostani összeállításra nem volt igaz. Ha azt nézzük, hogy ezt az tervezést Elton John életrajzi filmjének a premierjén viselte, akkor azt mondom, hogy így már megértem a választását, hiszen az énekes stílusához ez az outfit nagyon jól passzolt, de a modell egyszerűen képtelen volt eladhatóvá tenni (pedig ez lett volna a dolga még a munkája szerint is). Sajnálom, hogy ez most nem jött össze neki, pedig Cannes-ban általában remek szetteket láthatunk tőle.Mndjuk az igaz, hogy Sara alakja szépen ki lett hangsúlyozva, a vékony dereka és a formás csípője is ki lett emelve, de a vállai elég szögletesnek tűntek, valamint a lábai is rövidebbnek tűntek, mint amilyenek valójában. A kristályos díszítést is kicsit soknak tartottam, főleg az ékszerekkel kiegészítve, bár az ezüst alapszín nagyon tetszett és Sara bőrszínével, valamint a sötét hajával is megtalálta a közös hangot. Kiegészítőként egy pár ezüst Casadei magassarkút, valamint Bvlgari ékszereket választott.
Sara haját egy elől kicsit megemelt és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|