Kathryn Newton x Ralph Lauren2019.09.29. 17:40, Fanni
Kathryn Newton is jelen volt még szeptember 22-én, vagyis múlt vasárnap este az idei Emmy díjátadón, amit 71. alkalommal rendeztek meg Los Angelesben és a Microsoft Theatre adott neki otthont.
A 22 éves színésznő egy előkelő és nőies, de mégis kacér ruhában érkezett az eseményre. Kathryn egy kanárisárga, mélyen dekoltált és lágy esésű Ralph Lauren estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit blézerszerű felsőrésszel, illetve uszállyal egészítettek ki. A fiatal tehetségnek sikerült meglepnie ezzel a választásával, de ahogy Instagramon írta, erre a tervezésre már tavasz óta "fájt a foga", amikor meglátta a kifutón a New York-i divathét alatt, így nagyon boldog volt, hogy felvehette, ráadásul erre az eseményre. Azt kell mondanom, hogy a kifutón nem igazán tetszett a tervezés, főleg az miatt, mert az élénk alapszín nem állt jól a modellnek, viszont Kathryn-en istenien mutatott a végeredmény, amire nem tudok panaszkodni. A feltűnő sárga alapszínnel a nyári évszakot idézte meg bennem, imádtam, hogy bevállalta ezt a színt és nem változtattak rajta, mert nem csak remekül állt neki, de az egyik legizgalmasabb outfit volt a díjátadón ez miatt, ráadásul a sárga a világos bőrszínével és a szőke hajával is gyönyörűen mutatott. A felsőrész blézerszerű kialakításától lett izgalmas és egyedi a megjelenése, nem gyakran láthatunk hasonló estélyiket, a szoknyarész viszont fiatalos volt a felső komolyabb hangulatával szemben, a kettő együtt pedig kifejezetten játékos és izgalmas volt szerintem. A szabásba sem lehet belekötni, mivel a fiatal tehetség kecses dereka remekül ki lett hangsúlyozva, valamint a vállaira és a dekoltázsára is került egy kis figyelem, így frissebb lett az összhatás. A stylinggal sem estek túlzásba, egyszerű kiegészítőket választott a stylistja a kreáció mellé, így semmi sem terelhette el a figyelmünket az összeállításáról. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kathryn haját egy laza, és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje szintén visszafogott és üde lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végül az ajkaira korallszínű rúzs került.
|