Abigail Breslin x Jill Stuart2019.10.15. 19:17, Fanni
Abigail Breslin is jelen volt október 10-én, vagyis csütörtök este a 'Zombieland Double Tap' los angelesi premierjén, aminek a Regency Village Theatre adott otthont.
A film 23 éves színésznője egy nagyon szexi, de mégis elegáns, monokróm stílusú szett mellett döntött. Abigail egy élénk pink, mélyen dekoltált és finoman alakkövető Jill Stuart estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit rövid uszállyal tettek teljessé, valamint oldalt magasan fel is sliccelték. A választása nem volt kifejezetten a kedvencem, de azt kell mondanom, hogy ez a jobb megjelenései közé tartozik, ami azért sok mindent elmond az összeállításairól. Összességében a styling, illetve a hajszín és a smink miatt úgy éreztem, hogy ez a szett a 2000-es évek elején ragadt, a végeredmény egy kicsit olcsó és ódivatú lett, amit nagyon sajnálok. A szabásba egyébként nem nagyon tudok belekötni, természetesen lehetett volna modernebb és frissebb a kialakítás, viszont a klasszikus sziluett előnyös volt számára. Abigail alakja megfelelően ki lett hangsúlyozva benne, a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve, viszont a legnagyobb figyelem a dekoltázsára került, illetve a lábait és a vállait is sikeresen megvillantotta, amitől még sejtelmesebb lett az egész. A színválasztás kifejezetten tetszett, a színésznő barnított bőrszínével nagyon jól mutatott ez az élénk pink árnyalat, viszont a sötétbarna hajával már kevésbé tetszett. Bár a styling nem volt rossz, azért kicsit jobban is megerőltethette volna magát a csapata, a cipője lehetett volna egy fokkal visszafogottabb, nem tetszett a fénylő, szatén anyaghasználat, amivel bevonták, az ékszerek közül pedig csak a nyakláncot tartottam volna meg, a fülbevalókat mindenképpen egy "lógós" darabra cseréltem volna, a gyűrűknek pedig búcsút intettem volna. A megjelenését egy pár pink Stuart Weitzman magassarkúval, valamint Kallati ékszerekkel egészítette ki.
Abigail haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, hátul kicsit megemelve és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|