Lea Michele x Reem Acra 2019.10.19. 17:41, Fanni
Lea Michele is ott volt október 10-én, vagyis múlt csütörtök este a 2019-es Los Angeles-i amfAR Gálán, aminek a Milk Studios adott otthont.
A 33 éves színésznő egy nagyon nőies és kifinomult romantikus stílusú kreációban lépett a fotósok elé, ahol mesésen nézett ki. Lea egy fekete alapszínű, harangszabású Reem Acra estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit arany, piros, kék és rózsaszín, barokk stílusú mintázattal díszítettek fel, valamint bársony pántokkal tettek teljessé. A színésznő megjelenéseit általában nem igazán szoktam értékelni, mert gyakran túlzásokba esik az erősen, szexi, túlfőtött outfitjeivel, de ez alkalommal elégedett voltam a választásával, ami előkelő és izgalmas lett, amit nehezen lehet elfelejteni. Bár azt nem merem megkockáztatni, hogy biztosan ott lesz majd az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye között, de az esélye megvan rá, hiszen tetőtől-talpig tökéletes volt ez a választása, ami az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. A szabás a klasszikus stílus ellenére is izgalmas volt, remekül nézett ki a felsőrész szűkített kialakítása, ami darázsderekat varázsolt Lea-nak, nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a vállaira is, ezek mellett a dekoltázsát is kihangsúlyozták, bár erre nem került olyan nagy figyelem. A sziluettben a legjobban a szoknyarész terebélyes kialakítása tetszett, aminek gyönyörű tartása volt, de a sok anyagban mégsem veszett el a teste. A sötét alapszín nagyszerűen passzolt az őszi évszakhoz, a fekete jól állt a színésznőnek, a barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is mesésen kiegészítették egymást, de a pontot az i-re a metálos, színes virágmintázattal tették fel, amelyekkel rengeteg színt és izgalmat csempésztek a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár fekete Casadei magassarkút, valamint Irene Neuwirth ékszereket választott.
Lea haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, így tényleg a kreáció maradhatott a figyelem. A sminkje is feltűnő és sötét lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barna rúzs került.
|