Victoria Justice x Marchesa2019.10.20. 12:40, Fanni
Victoria Justice is jelen volt az október 10-én, vagyis múlt csütörtök este megrendezett 2019-es Los Angeles-i amfAR Gálán, aminek a Milk Studios adott otthont.
A 26 éves színésznő egy igazán elegáns és szexi, csillogásával a 20-as éveket megidéző outfitben lépett a lila szőnyegre, ahol nagyszerűen nézett ki. Victoria egy fekete alapszínű, mélyen dekoltált és finoman alakkövető Marchesa estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit kristályokkal és gyöngyökkel díszítettek fel. Nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozna a megjelenéseivel, de azért néha ki tud tenni magáért és örömmel láttam, hogy a stylistja most egy megfelelő ruhát választott ki számára. Bár abban szerintem megegyezhetünk, hogy a fiatal korához nem igazán passzolt, ezt a ruhát inkább Jennifer Lopezen tudtam volna elképzelni, de összességében előnyös volt számára. A sziluett szinte tökéletes volt, bár a dekoltázsa alatt a felsőrész egy kicsit nagyobb volt, mint kellett volna, de ennek ellenére is került egy kis figyelem a derekára, illetve a csípőjére is, a legnagyobb hangsúlyt viszont a dekoltázsa kapta és a vállait is sikerült megvillantania. A legjobban a ruha díszítettsége tetszett, a kristályos részletek mesésen néztek ki, a hátul elhelyezett pántok, a csillogó elemekkel együtt gyönyörű volt, amibe nehezen lehetnek belekötni. A fekete alapszín nem volt túl izgalmas, viszont a kristályoknak köszönhetően sikerült az egészet egy teljesen új szintre emelnie. A sötét árnyalat szerintem nem állt olyan jól neki, mint kellett volna, elég sápadtnak tűnt a bőrszíne benne. A szabással kapcsolatban egyetlen egy apróságba tudok belekötni, mégpedig abba, hogy a szoknyarész hossza pár centivel lehetett volna rövidebb, mert könnyen eleshetett volna a felesleges anyagba. Meglepődtem, hogy a ruha díszítettsége ellenére milyen sok ékszert viselt, viszont a végeredmény kifejezetten tetszett, nem éreztem, hogy bármivel is túlzásba esett volna. A megjelenését egy pár fekete Vince Camuto magassarkúval, valamint Le Vian, Borgioni, AS29, Noudar és Tacorio ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Victoria haját egy magasan elhelyezett, egyszerű kontyba készítették el. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították, illetve kontúrozták is, de a highligher-ről sem feledkeztek meg, végül az ajkaira bordó rúzs került.
|