Laura Dern x Erdem2020.01.03. 21:48, Fanni
Laura Dern tegnap este, vagyis január 2-án megjelent a 2020-as Palm Springs Film Festival Awardson, amit a Palm Springsben található Palm Springs Convention Centerben rendeztek meg 31. alkalommal.
A 'Marriage Story' 52 éves színésznője egy elég egyszerű, de mégis elegáns és nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre. Laura egy fekete alapszínű, lágy esésű Erdem estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit rózsaszín és kék virágmintázattal, valamint csipkével díszítettek fel. Nem tudom 100%-osan kijelenteni, hogy ez a választása lett volna a legjobb, amit mostanában láthattunk tőle, de a tavalyi választásánál sokkal jobb lett, ami bár nem került be a "WDOTY" szavazásba, de akkor azt írtam, hogy minden esélye megvan rá. A végeredmény összességében jól állt a színésznőnek, valamint a styling is rendben volt, szerencsére nem estek túlzásba a kiegészítőkkel, valamint az ékszerekkel, amit nagyon fontosnak tartok és értékelek, hogy a ruha mintázatát hagyták előtérben. A sötét alapszín miatt egy kicsit szomorú voltam, márcsak azért is, mert elég zárt volt a ruha, a fekete színnel együtt pedig nagyon komor volt az egész, így örültem volna egy finoman kivágott dekoltázsrésznek. A szabásba egyáltalán nem tudok belekötni a kivágás hiánya mellett, mert Laura vékony dereka és a csípője megfelelően ki lett hangsúlyozva, bár azt meg kell jegyeznem, hogy az estélyit szívesen láttam volna mozgás közben a lágy szoknyarész miatt, ami most elmaradt. A sötét alapszín egyébként jól mutatott a színésznő barnított bőrszínével és a szőke hajával is, de a legjobban a színes mintázat tetszett, amitől igazán nőies és romantikus stílusú lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, valamint Pomellato ékszereket választott.
Laura haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágyan beszárítva viselt. A sminkjén viszont változtattam volna, mert elég sötét és feltűnő lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, sőt highligher-t is használtak, míg az ajkaira téglaszínű rúzs került.
|