Heidi Klum x Dundas2020.01.27. 20:50, Fanni
Heidi Klum is hivatalos volt az idei Grammy díjátadóra, amit január 26-án, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben, a Staples Centerben.
A 46 éves modell egy tőle megszokottan a fantáziánkra nem túl sokat hagyó, szexi és feltűnő darabban lépett a vörös szőnyegre. Heidi egy ezüst, finoman átlátszó, mélyen dekoltált és elől magasan felsliccelt Dundas estélyit viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból, amit apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel. Nem mondom, hogy kifejezetten tetszett volna ez a választása, de az elmúlt hónapok outfitjei közül, amit mostanában láthattunk tőle, még így is ez volt a legjobb és el kell ismernem, hogy az eseményen tökéletesen megállta a helyét. A ruha tényleg nem volt borzalmas, sőt előnyös volt számára, de a stylinggal el tudták rontani a végeredményt, amit nagyon sajnálok. Igazából semmi újdonságot nem láthattunk tőle, de a tervezés mégis működött rajta és szerencsére ez alkalommal nem egy aprócska miniruhát láthattunk rajta, ami a korához egyáltalán nem illett volna. Heidi alakja láthatóan szépen ki lett emelve, a derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, de a legnagyobb hangsúly a lábaira került, amit a magas felvágásnak hála erőteljesen meg tudott villantani, akárcsak a dekoltázsát. Az ezüst alapszín is jól működött a modell barnított bőrszínével és a szőke hajával is, de a végeredmény még sejtelmesebb lett a ruha finom átlátszó részleteinek köszönhetően, míg az izgalmat az aprólékos, csillogó kristályos és flitteres díszítéssel csempészték bele a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár ezüst Giuseppe Zanotti magassarkú szandált és Lorraine Schwartz ékszereket választott, melyek közül én a nyakláncoktól megszabadultam volna.
Heidi haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt, ez sajnos egyáltalán nem tetszett, a ruha mellé egy rendezettebb, sikkesebb fazon illett volna. A sminkje a megszokott volt; a szemeit fekete föst9s sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude rúzs került.
|