Saoirse Ronan x Gucci2020.02.02. 22:04, Fanni
Saoirse Ronan is hivatalos volt az idei BAFTA Awardsra, amit ma este, vagyis február 2-án rendeztek meg a Londonban található Royal Albert Hallban.
A 25 éves színésznő egy eléggé egyszerű és kicsit ódivatú darabban érkezett a gálára, amivel nagy meglepetést sikerült okoznia, de sajnos nem jó fajtát. Saoirse egy fekete, szaténból, tafettából és amennyiben a stylistja jól mondta bőrből (de hol van a bőr?) készült, custom made Gucci estélyit viselt, amit A-vonalú szoknyarésszel, ejtett derékrésszel és uszzállyal egészítettek ki. A fiatal tehetségnek a megjelenéseit általában imádni szoktam, hiszen a korának megfelelően, játékosan és kacéran szokott öltözködni, ráadásul a színektől és az élénk mintáktól sem riad vissza. Éppen ezért nem igazán értem a mostani outfitjét, ami teljesen az ellentéte volt Saoirse-nak. Bár az estélyi custom made volt, ezt mégis csak nehezen tudom elhinni, hiszen nem igaz, hogy nem látták a próbák során, hogy ez az ejtett derékrész nem előnyös a színésznő számára, ráadásul a felső is eléggé szűk lett, csodálkozom, hogy kapott benne levegőt. Talán egy kicsit jobban tetszene, ha a szoknya drámaibb lenne, viszont ezt a választását még a csodás stylingja sem tudta megmenteni, amit tényleg imádtam, a sminkje, a haja és a kiegészítői is tökéletesek, így fura, hogy egy ilyen kreációt választottak. Az igaz, hogy Saoirse vékony dereka szépen ki lett emelve, valamint kacéran a vállait is sikeresen megvillanthatta, de mégsem mozgatta meg az estélyi a fantáziámat és szerintem senkiét sem. A fekete színválasztás is elég távol áll tőle, bár értékelem, hogy bevállalt valami mást, de szívesebben láttam volna egy élénk piros, vagy zöld árnyalatban, ami istenien mutatott volna a világos bőrszínével és a szőke hajával is. Kiegészítőként egy pár Gucci magassarkút és színes Gucci ékszereket választott.
Saoirse haját egy izgalmas, retró stílusú kontyba készítették el, ami tényleg remekül nézett ki. A sminkjére sem tudok panaszkodni, színes és üde volt; a szemeit lágy narancssárga szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
|