Zoe Kravitz x Saint Laurent2020.02.06. 10:46, Fanni
Zoe Kravitz is ott volt az idei BAFTA díjátadón, amit február 2-án, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Royal Albert Hallban, Londonban.
A 31 éves színésznő egy nagyon modern és egyben szexi, elegáns darabban lépett a vörös szőnyegre, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Zoey egy arany, alakkövető és hosszú ujjakkal kiegészített, apró flitterekkel díszített Saint Laurent estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. Számomra a színésznő megjelenése volt a legnagyobb kedvencem az idei gáláról, bár a szabás és a szín is megszokott volt, viszont rajta szó szerint életre kelt és az egyszerűsége ellenére is emlékezetes maradt az outfitje, amivel kitűnt a tömegből. A szabáson jól látszik, hogy custom made darabról van szó, mivel végig tökéletesen követte a kecses alakját, ennek értelmében a vékony dereka, illetve a csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy a ruhán nem kapott helyet mély kivágás, illetve a lábait sem villantotta meg, mivel ezek nélkül is dögös lett az összhatás, amit a magabiztos kiállásával sikerült ilyen jól eladhatóvá tennie. Zoe pontosan tudja, hogy milyen sziluettek állnak neki jól és ezt ki is használja, közben mégsem érezhetjük azt, hogy unalmasan öltözködne. A megjelenése során ügyesen keverte a régi hollywoodi filmsztárokat megidéző elemeket, valamint a modern részleteket, a kettő együtt pedig csodás végeredményt alkotott. A színválasztás volt a csúcspont, az arany szín a flitterekkel együtt úgy nézett ki, mintha az olvadt aranyat ráöntötték volna Zoe testére, ami pazar látványt nyújtott, ráadásul ez az élettel teli alapszín a sötétebb bőrszínével és a hajával is remek összhangot alkotott. A pontot az i-re a korall színű ékszerekkel tették fel, melyek váratlan választásnak bizonyultak, viszont meglepően jól passzoltak az összeállításához. A megjelenését egy pár Saint Laurent magassarkúval és Assael ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Zoe rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lelapítva viselt, sikkes formában. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira is korallszínű rúzs került.
|