Idina Menzel x J. Mendel2020.02.11. 19:08, Fanni
Idina Menzel is a meghívottak között volt a 2020-as Academy Awardson, amit február 9-én, vagyis vasárnap rendeztek meg a Dolby Theatreben, Los Angelesben.
A 48 éves színésznő egy romantikus stílusú és nőies darab mellett döntött ez alkalommal. Idina egy fuksziaszínű, lágy esésű és pánt nélküli J. Mendel rakott estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit elől egy hatalmas masnival egészítettek ki. A ruhának az alapötlete tetszett, viszont a kivitelezésen még lehetett volna dolgozni és alakítani, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Maga a kreáció szerintem túl egyszerű és hétköznapi volt, ráadásul a felsőrész egy kicsit nagyobbnak tűnik nekem a képek alapján, ezen szűkíthettek volna Idina számára, hogy még előnyösebb legyen a szett, valamint a szoknya lágy, kicsit bővebb szabásán is alakítanék a helyükben, mert ez a fazon nem mindenkinek áll jól. Sajnos Idina alakját szélesítette több helyen is a szoknyarész, így a dereka és a csípője sem kapott elegendő figyelmet, pont ellenkezőleg, inkább nagyobbnak tűntek. Egyedül a vállvillantást tudom megdicsérni, amire szüksége is volt, hogy ne legyen túl öreges az összhatás. Maga az alapszín nekem tetszett, ez a fuksziaárnyalat gyönyörű volt, bár azt hozzá kell tennem, hogy a színésznő bőrszínével nem nézett ki olyan jól, mint gondoltam volna, igaz a sötét hajszínével megtalálta a közös hangot, de a bőre miatt egy halványabb rózsaszín árnyalatnak jobban örülnék. Az estélyi mozgás közben mesésen nézett ki, de miközben pózolt és egy helyben állt laposnak és unalmasnak tűnt számomra, amink a minimalista styling sem segített. A megjelenését egy pár Malone Souliers magassarkúval, valamint Harry Winston ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Idina haját egy elegáns, középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje a megszokott volt; a szemeit erőteljes fekete sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, befejezésül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|