Rachel Brosnahan x Michael Kors2020.04.19. 16:35, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Rachel Brosnahan is jelen volt az InStyle magazin 2020-as Golden Globe after partiján, amit még január 5-én, vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
A 29 éves színésznő a díjátadót követően egy másik ruhába öltözött át, ami igazán izgalmas és csillogó volt, remekül passzolt a parti hangulatához. Rachel egy pink, mélyen dekoltált és alakkövető, aszimmetrikus szabású és a 80-as éveket megidéző Michael Kors koktélruhát viselt, amit kifejezetten neki terveztek és flitterekkel díszítettek fel. Nem mondanám, hogy túl sok újdonságot mutatott volna ezzel az outfitjével a színésznő (sőt igazából semmi új dolog nem volt benne), de ennek ellenére is tetszett a választása, ami kifejezetten előnyös volt számára. Rachel alakja gyönyörűen ki lett hangsúlyozva benne, hiszen a ruha sziluettje végig tökéletesen követte a testét. Így nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, ugyanakkor a lábait is sikeresen megvillantotta benne, akárcsak a dekoltázsát, ettől pedig sejtelmesebb lett a végeredmény, ami nekem nagyon tetszett. Bár nem rajongok az elől rövid, hátul hosszú ruhákért (hacsak tényleg nem valami csodás kreációról van szó), de ebben az esetben nem zavart, igaz hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett volna még jobban, ha a szoknyarész egyenletes hosszúságú lett volna mindenhol. Az egészben a legjobb a feltűnő pink árnyalat volt, ami fantasztikus összhangot alkotott a világos bőrszínével és a homokszőke hajával is, mesésen kiegészítették egymást, a flitterekkel pedig csillogást és izgalmat csempésztek az összhatásba, valamint a retró stílusjegyeket is megidézték vele. A 80-as évek végeredményét a pufi vállrésszel idézték meg a ruhán, ami hibátlan volt és Rachel felsőteste sem tűnt szélesebbnek benne szerencsére. A styling elég visszafogott lett, de tetszett, hogy a ruha színei is megjelentek. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkú szandált, illetve Anita Ko ékszereket választott.
Rachel haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje erőteljes és sötét lett; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, illetve highligher-t is használtak, végül az ajkaira korallszínű rúzs került.
|