Nathalie Emmanuel x Galvan2020.08.30. 19:55, Fanni
Nathalie Emmanuel is jelen volt a LuisaViaRoma eseményén, amit az UNICEF számára rendeztek meg augusztus 29-én, vagyis szombat este Capri szigetén a La Certosa di San Giacomo-ban.
A 31 éves brit színésznő egy csilli-villi, nőies darabban lépett a fotósok elé, amiben varázslatosan festett. Nathalie egy pezsgőszínű, spagettipántokkal kiegészített és finoman dekoltált Galvan midiruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit apró flitterekkel koronáztak meg. A színésznőt már régen láthattuk bárhol is, az egyik utolsó megjelenése februárban volt, azóta pedig már sok idő eltelt, így örültem, hogy ő is megjelent az adománygyűjtésen. Nathalie általában drámai és színes ruhákat szokott viselni, így meglepett ezzel a viszonylag biztonságos darabbal, de örülök, hogy kipróbált valami mást is, nem a megszokott szettet láthattuk rajta. A ruha klasszikus stílusú volt, ezzel a fazonnal tényleg lehetetlen lett volna hibázni, szépen ki lett emelve a dereka és a csípője is, de nagy figyelmet kapott a dekoltázsa is, amitől egy kicsit kacérabb lett a végeredmény, ami az előnyére vált szerintem. A spagettipántokkal a 90-es éveket hozták vissza egy kicsit, akárcsak a ruha csillogásával, ami az összhatáson sokat segített, hiszen a pontot az i-re a flitterekkel tették fel, így lett izgalmas a megjelenése. Az egyetlen dolog, amin egy kicsit alakítottam volna az a szoknyarész hossza, mert rossz helyen vágta el a színésznő lábait, így alacsonyabbnak tűnt, így előnyösebb lenne, ha térdig ért volna a ruha. A színválasztás friss egy egyszerű volt, ez a pezsgőszín mesés összhangot alkotott a sötét bőrszínével és a hajával is, ami mellé szintén csillogó kiegészítőket párosított a stylistjával. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkú szandállal és clutch-csal egészítette ki és tette teljessé.
Nathalie haját egy oldalt elválasztott és alacsonyan elhelyezett, szoros kontyba fogták össze. A sminkje természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|