Renée Zellweger x Armani Privé2021.05.03. 18:43, Fanni
Renée Zellweger szintén hivatalos volt az idei Oscar díjátadóra, amit még április 25-én, vasárnap rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatreben és az Union Station-ben.
Az 51 éves színésznő kihagyta a vörös szőnyeges bevonulást, ennek ellenére egy fantasztikus outfitben lépett a színpadra, a megjelenéséről pedig sugárzott a modern elegancia, amit imádtam. Renée egy rózsaszín, pánt nélküli finoman alakkövető Armani Privé estélyit viselt, amit kifejezetten neki terveztek, elől magasan felslicceltek, valamint átlátszó flitterekkel díszítettek fel. A színésznő a tavalyi díjátadószezon alatt végig remekelt, bár túl sok újdonságot nem láthattunk tőle, mégis minden outfitje maga volt a tökély, az elegancia és a nőiesség mindegyik megjelenésében jelen volt, ez pedig most sem volt másképpen. Bár a szabás ez alkalommal is visszafogott és klasszikus stílusú volt, de nem bántam, mert a végeredmény tényleg gyönyörű és az eseményen is megállta a helyét. Renée nem szeret túlságosan kilépni a komfortzónájából és ezzel nincs is semmi baj, mivel a stylistja segítségével sikerült megtalálnia a hozzá legközelebb álló stílust, amiben magabiztosnak érzi magát.
Nagyon tetszett a ruha egyszerűsége, az egész olyan volt, mintha csak felkapta volna és máris rohant az eseményre, de mégis összetett és a helyén van az egész, semmi hibát nem találhatunk benne. A finoman alakkövető sziluett remekül követte végig a színésznő kecses alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett emelve, a legnagyobb figyelem mégis a vállaira került, amitől frissebb lett az egész szett. Kicsit sajnálom, hogy nem villantotta meg a lábait (pedig a ruha lehetővé tette volna), azonban ezt nem hibaként emelném ki, mert egyébként sem állnak túl közel hozzá a szexi összeállítások, így önmaga maradhatott, de mégis ott volt a kis sejtelmesség. A kedvencem a lágy rózsaszín alapszín volt, ami egyszerűen mesés összhangot alkotott Renée világos bőrszínével és a szőke hajával is, de a pontot az i-re az átlátszó flitterekkel tették fel, amelyek a ruha közepén úgy néztek ki, mintha egy hosszú cipzár lett volna ott, aminek köszönhetően még jobban tetszett az egész, egy kis vagányságot csempésztek ezzel a megjelenésébe, ami elég váratlan volt szerintem. Kiegészítőként egy pár pasztell rózsaszín Jimmy Choo magassarkút és Cartier ékszereket választott.
Renée haja szabadon maradt, amit hátrafésülve és egy kicsit lelapítva viselt, laza hullámokba besütve, ezzel még modernebb befejezést adva az outfitjének. A sminkjével nem estek túlzásba, a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel, vékony tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, befejezésül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|