Bailee Madison x 3.1 Phillip Lim2018.04.20. 15:02, Fanni
Bailee Madison is hivatalos volt az idei We Day California eseményen, amit április 19-én, vagyis csütörtök délután rendeztek meg a los angelesi The Forumban.
A 18 éves színésznő egy nagyon friss és modern, finoman nőies összeállítást választott a rendezvényre, ahol nagyon bájosan festett. Bailee egy hófehér, bordó és fekete csíkokkal, illetve peplum résszel kiegészített, asszimetrikus szabású 3.1 Phillip Lim midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Ami azt illeti a tervezés nekem kifejezetten tetszett, bár nem mondanám izgalmasnak, de a végeredmény nagyon üde és kellemes volt, ami tökéletesen működött a színésznőn, viszint azt be kell látnunk, hogy a korához egyáltalán nem passzolt (bár ez a szett legalább nem volt annyira öreges és unalmas, mint Selena Gomez-é). A szabás egyébként tökéletes volt, mivel Bailee kecses alakját végig tökéletesen követte, a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, illetve kisebb figyelem a vállaira és a lábaira is került, amitől az összhatás kacérabb lett. Az aszimmetrikus kialakítás is a kedvenceim közé tartozott, amitől játékosabb lett a végeredmény, illetve a peplum rész sem volt rossz, annak ellenére, hogy egyre inkább megy ki a divatból, de szerencsére nem volt annyira drámai, hogy túl feltűnő legyen. A színválasztás a szabáshoz hasonlóan nagyon egyszerű és visszafogott lett, a fehér árnyalat Bailee napbarnított bőrszínével és a barna hajával is nagyszerű összhangot alkotott, remekül néztek ki egymás mellett, míg a bordó és a fekete csíkokkal sikerült egy kis kontrasztot is belecsempészniük a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár fekete Stella Luna magassarkú szandált, valamint EF Collection és Rachel Katz ékszereket választott.
Bailee haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy, göndör fürtökbe beszárítva viselt. A sminkje elég feltűnő és drámai lett; a szemeit narancssárga és sötétbarna füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították, illetve highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű szájfény került.
Emma Watson x 3.1 Phillip Lim, Christian Dior Couture & Givenchy Couture2017.03.16. 19:37, Fanni
Emma Watson még március 10-én, péntek délután megjelent a SiriusXM rádióállomás stúdiójában, New Yorkban ahol az új filmjét, a 'Beauty and the Beast'-et népszerűsítette.
A film 26 éves színésznője egy egyszerű, de mégis vagány és modern szettben érkezett, ahol remekül nézett ki. Emma egy fekete, kivágásokkal díszített és enyhén A-vonalú 3.1 Phillip Lim midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Úgy tűnik, hogy a színésznő továbbra is kitart a sikkes és komolyabb, de mégis fiatalos megjelenések mellett a promóciós körút alatt, ami szerintem nagyon menő dolog tőle, főleg ha a film témáját is megnézzük, mert szerintem nem csak én nem számítottam ilyen választásokra tőle, de mégis sikerült kellemest meglepetést okoznia minden alkalommal és ez most sem volt másképpen. A ruhaválasztása most is visszafogott volt, de megvolt benne a kellő mennyiségű kacérság is, így a végeredmény egyáltalán nem lett unalmas. A színválasztásról sokat nem lehet elmondani, hiszen az elmúlt hetekbe szinte csak fekete tervezésekben láthattuk és bár a színek továbbra is hiányoznak, de a sötét árnyalatok is jól mutatnak a színésznő finoman napbarnított bőrszínével. A szabás pedig egyszerűen telitalálat volt Emma számára, mivel a vékony dereka nagyon szépen ki lett hangsúlyozva, vamint a csípője is kapott egy kis figyelmet, ez az éles és komolyabb sziluett pedig tényleg nagyon jól állt neki. A megjelenését egy pár fekete Givenchy csizmával és Anita Ko ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Emma haját egy laza és alacsonyan elhelyezett, fonatokkal dúsított kontyba készítették el. A sminkje a megszokott formában készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira piros ajakbalzsam került.
Emma március 13-án, vagyis hétfő délután hivatalos volt a NY Film Society for Kids eseményére, amit New Yorkban rendeztek meg a Lincoln Centerben és a 'Beauty and the Beast' könyvből olvasott fel gyerekeknek.
A brit színésznő egyszerűen mesésen nézett ki az esemény alatt, hol egy igazán elegáns és nőies ruhában láthattuk tündökölni. Emma egy citromsárga, finoman dekoltált és spagettipántokkal kiegészített, A-vonalú Christian Dior Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Bár az elején vártam a sárga szetteket tőle, de egy idő után elkönyveltem magamban, hogy nem fog megtörténni, így teljesen sikerült meglepnie ezzel az estélyivel, de közben örültem is neki, hiszen végre valami színt is láthatunk rajta a sok-sok fekete darab után. Aztán ott van még az a tény is, hogy éppenséggel a sárgát választotta (bár elég nyilvánvaló, hogy a film miatt), de úgy megnéztem volna a kisgyerekek arcát, amikor "Belle" a színpadra lépett, hogy olvasson nekik (nekem az állam is leesett volna a helyükben). Összességében ez egy hibátlan választás volt és nem is tudok, valamint nem is akarok belekötni semmibe. A ruhát egyébként púderrózsaszín színben mutatták be a kifutón és sokkal lágyabb volt az esése, de nekem nagyon tetszenek a színbeli és a sziluettbeli változtatások is, hiszen az eseményhez és a színésznőhöz is sokkal jobban illett az egész ebben a formában. A színválasztás úgy volt tökéletes, ahogy van; Emmának gyönyörű, napbarnított bőrszíne és barna haja van, amelyekkel ez a sárga árnyalat csodás összhangot alkotott, bár ez nem lehet meglepetés, hiszen a film poszterein és az előzetesben is láthattunk rajta sárga béli ruhát (mégis csak egy ikonikus ruháról van szó) és az is mesés volt rajta, így ezzel sem tudott csalódást okozni. A szabás is pazarnak mondható, mivel a vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva, valamint visszafogottan ugyan, de a dekoltázsa is ki lett emelve, de pont csak annyira, amennyire ez illendő volt egy gyerekek számára megrendezett rendezvényen. A felsőrész modernebb kialakítása pedig remek ötletnek bizonyult, ami nagyon előnyös volt számára. Egy kicsit azért sajnálom, hogy nem az egyik premieren viselte ezt a ruhát, pl. a los angelesi-n az Oscar de la Renta jumpsuit helyett jobban örültem volna ennek a darabnak, de ha már nem így történt, már az miatt is boldog vagyok, hogy legalább láthattuk egy sárga estélyiben. Kiegészítőként egy pár Dior magassarkút, illetve Catbird, Ana Khouri és Anita Ko ékszereket választott.
Emma haját egy laza és elől kicsit megemelt, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig elég egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Emma Watson még aznap este, vagyis március 13-án ellátogatott a 'Beauty and the Beast' new yorki premierjére is, amit az Alice Tully Hall-ban rendeztek meg, szintén a Lincoln Centerben.
A 26 éves brit színésznő most tőle szokatlanul egy eléggé drámai is dögös, ugyanakkor elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol megint lélegzetelállítóan nézett ki. Emma egy fekete, kivágásokkal és átlátszó részekkel, illetve hátul egy nagy masnival és hosszabb uszállyal kiegészített, szaténból elkészített Givenchy Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és mélyen dekoltáltak, oldalt pedig magasan fel is slicceltek. IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM! (Bocsánat a nagybetűkért, de muszáj nyomatékosítanom.) Ismét sikerült teljes mértékben meglepnie, mivel egy ilyen "dög" outfitre még annyira sem számítottam, mint az előző sárga estélyire. Egyszóval tényleg nagyon tetszett az egésznek a kifinomultsága és a nőiessége, ami a sejtelmes kivágásoknak és az átlátszó részleteknek köszönhetően eléggé kacér és szexi lett, amit még nem igazán láthattuk tőle, de remekül áll neki ez a stílus is. A színválasztásnál ismét visszetért a sötét és komor fekete árnyalathoz, de ebben az esetben egyáltalán nem bántam ezt, mivel ezt a ruhát más színben nem is tudnám elképzelni, ennek pontosan így kellett lennie és természetesen a színésznő bőrszínével ismét tökéletes összhangot és kontrasztot is alkotott. Jelen esetben az egészet a kivágások és az átlátszó részek mentették meg az unalmasságtól, de ezt feljebb már emlegettem. Tényleg tetszett, hogy egy kicsit kilépett a komfortzónájából, de mégis önmaga maradt, nem mutatott annál többet, mint amennyi még kényelmes volt számára és ezt nagyon értékelem benne. A szabás is teljes mértékben rendben volt, mivel Emma alakjára most is nagy hangsúlyt helyeztek, de a lábvillantás mellet a csípőjének és a vékony derekának a kiemelése is eltörpült, hiszen nem ezek voltak most a középpontban, hanem a hosszú lábai és a dekoltázsa, de a hátul elhelyezett kivágásonak köszönhetően még a hátát is megvillanthatta. Tényleg jól működött az egész, a drámaiság illik a film és a premier hangulatához is, és anélkül volt látványos az egész, hogy erőltetett lenne bármi is. A végeredményt egy pár fekete Givenchy magassarkú szandállal, valamint fekete Givenchy clutch-csal és Ana Khouri ékszerekkel tette teljessé.
Emma haján nem túl sokat változtattak, most is egy elegáns és alacsonyan elhelyezett, lazább kontyba készítették el. A sminkje szintén a klasszikus formában maradt; a szemeit fekete szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira mélybordó matt rúzs került.
Emma Watson x 3.1 Phillip Lim2017.02.25. 15:28, Fanni
Emma Watson szintén a tegnapi nap folyamán, vagyis február 24-én megjelent a 'Beauty and the Beast' londoni photocall-ján, amit a The Corinthia Hotelben rendeztek meg.
A film 26 éves színésznője ez alkalommal is egy egyszerű, de annál modernebb és vagányabb szettben lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, ahol most is nagyon csinos volt. Emma egy fekete, kétrészes 3.1 Phillip Lim összeállítást viselt, ami egy kivágásokkal díszített crop topból és egy hozzá passzoló, magasított derekú és egyenes szabású nadrágból állt össze, amelyeket kifejezetten az ő számára terveztek. Bár el kell ismernünk, hogy az előző megjelenéseihez képest ez lett a legunalmasabb és túl sok újat sem tudott mutatni, de nekem ennek ellenére is tetszett a megjelenésének az éles és klasszikus stílusa, amelyek remekül kiegészítették egymást. A szabásnak köszönhetően Emma alakjára elég nagy hangsúly került ez alkalommal, a kivágásoknak köszönhetően egy kis kacérságot is belecsempésztek az összhatásba, valamint a vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett emelve, illtve a lábaira is felhívták minimálist szinten a figyelmünket. A színválasztás viszont megint elég visszafogott lett, de a fekete kifejezetten tetszett a finoman napbarnított bőrszínével, de nekem a végeredményből hiányzott valami kis szín, vagy díszítés, mert így önmagában elég egyhangú lett az egész. Kiegészítőként egy pár fekete Burberry magassarkút és Pichulik ékszereket választott.
Emma haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje most a megszokottól képest egy kicsit feltűnőbb lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősebben bronzosították, míg az ajkaira mályvaszínű rúzs került.
Jennifer Lawrence x 3.1 Phillip Lim & Proenza Schouler2016.12.01. 18:31, Fanni
Jennifer Lawrence a tegnapi nap folyamán, vagyis november 30-án megjelent a 'Passengers' madridi photocall-ján, amit a Hotel Villa Magna-ban rendeztek meg.
A film 26 éves színésznője most egy egyszerűbb és kicsit üzletiesebb, de annál csinosabb ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol ismét fantasztikusan nézett ki. Jennifer egy fehér és fekete színekből összeálló, háromrészes 3.1 Phillip Lim szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy egyszerű fekete felsőből, valamint egy egyenes szabású blézerből és egy hozzá passzoló miniszoknyából állt össze. Már a párizsi fotózáson is bebizonyította, hogy újból remek formában van, mármint ami a ruhatárát illeti és bármennyire is meglepő lehet a stylist-ja még mindig ugyanaz, aki 3 éve megvan már neki, ami nekem egy kicsit sokkoló volt, főleg azért mert most tényleg 360°-os fordulatot vettek, ami egyébként már tényleg ráfért a színésznőnek és jól is jött össze szerencsére. A mostani választásuk egy kicsit egyszerűbb és letisztultabb lett, de mégis megvolt benne a kellő kacérság és fiatalosság is, így tökéletesen működött Jenniferen. A színválasztás most teljesen hétköznapi és klasszikus volt, de nem a fekete volt előnyben, hanem a fehér, ami szintén egy kis felüdülés volt számomra tőle, hiszen ebben az évben rengeteg fekete szettben láthattuk őt. A szabásba is lehetetlen belekötni, annak ellenére is, hogy a blézer eltakarta a derekát és a csípőjét is, viszont a formás lábait tökéletesen meg tudta villantani, így most ez szolgáltatta a visszafogott szexiséget a végeredményben. A megjelenését egy pár sötétzöld, bársonnyal borított Roger Vivier magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jennifer haja most végre leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt, ami valami istenien mutatott. A sminkjével most sem estek túlzásba, bár a megszokottól eltérően most egy kicsit sötétebb lett; a szemeit füstös szürke sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót, valamint highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Jennifer a mai nap folyamán, december 1-jén már Londonban tartózkodott, ahol délután hivatalos volt a 'Passengers' brit photocall-jára is, amit a Calridge Hotelben rendeztek meg.
Az Oscar díjas színésznő itt is egy elegáns, de már sokkal nőiesebb és izgalmasabb ruhában lépett a fotósok elé, ahol ismét istenien nézett ki. Jennifer egy fekete, piros mintákkal dísztett, hosszú ujjú, magasított nyakú és asszimetrikus szabású Proenza Schouler midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Régen mondtam már ilyet a színésznővel kapcsolatban, de eddig erről a promóciós körútról az összes ruháját imádtam, annak ellenére is, hogy a fekete megint elég nagy szerepet kapott, de szerenécsre egy élénk színnel párosították, így egyáltalán nem sorolható az unalmas kategóriába ez sem. Először is a szabásával kezdeném, ami ez alkalommal is hibátlan volt, a fekete derékrész valami istenien kiemelte Jennifer vékony alakját és a derekára is nagy figyelmet szenteltek, de ezek mellett a hosszú lábait is sikerült a szoknya trükkös szabásának köszönhetően megvillantania, így a végeredmény kacér és játékos lett. És térjünk is gyorsan át a ruha színeire, amiről feljebb már ejtettem pár szót, de most bővebben is kifejteném erről is a véleményemet, bár többet nem is igazán tudnék mondani annál, hogy imádtam. A piros valami eszméletlenül jól áll Jennifernek és ezt már többször is sikerült bebizonyítania, hiszen élete legelső Oscar díjátadóján egy egy egyszerű, piros Calvin Klein estélyit viselt, amiben akkor tündökölt, akárcsak most, a mai nap folyamán. A feketével párosítva pedig különösen jól nézett ki, sokkal élénkebb lett a végeredmény, a vékony, fehér rész a fodros szoknyarész szélén pedig tökéletes összhangot alkotott a sötétebb színekkel. Ennélt többet most tényleg nem tudok róla írni, szerettem, imádtam és újból elbűvölt, remélem a jó szokását továbbra is folytatja az év fennmaradó részében és a jövő évben is. Kiegészítőként most egy fekete Christian Louboutin magassarkú szandált és Sydney Evan ékszereket választott.
Jennifer haját most egy laza, hollandfonásba készítettek el, ami a hátára omolt (és nekem egyből a korábbi karaktere, Katniss Everdeen ugrott be róla). A sminkje pedig kellően drámai lett, amit már rég láthattunk tőle; a szemeit füstös fekete és ezüst sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|