Best of 2019 - Model of the Year2019.12.15. 13:33, Fanni
Rohamosan közelítünk az év vége felé, hamarosan 2020-at fogunk írni, szóval úgy gondoltam, hogy itt az ideje elkezdeni az idei "Best of" összefoglalómat. A legelső bejegyzés az "Év modellje" lesz, ezt a címet idén Adut Akechnek szántam, aki az elmúlt egy évben megszámlálhatatlan Vogue címlapon szerepelt és szinte az összes divatbemutatón a kifutóra lépett. A fiatal modell még mindig csak 19 éves, a modellkedéssel pedig 2016 óta foglalkozik, akkor szerződött le az Elite Paris ügynökséggel, majd pár héttel később a kifutón is debütált, a Saint Laurent 2017-es tavaszi/nyári kollekciójának a bemutatóján vonult végig a közönség előtt. Adut 1999. decemberében született, pontosabban a karácsony első napján, szóval tíz nap múlva fogja betölteni a 20. életévét, de így is már rengeteg mindent elért a szakmájában.
2018-ban a Models.com is az "Év modelljének" választotta a zsűri döntése alapján, és még csak most kezdődött a karrierje. A 2016-os debütálásán exkluzív modellként lépett a francia Saint Laurent színpadára, illetve 2017-ben is, azóta a márka 4 kampányában szerepelt és két divatbemutatón is ő zárta a show-t. Azóta olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Valentino, Moschino, Alexander McQueen, Givenchy, Prada, Lanvin, Miu Miu, Tory Burch, Tom Ford, Max Mara, Fendi, Coach, Chanel, Marc Jacobs, Bottega Veneta, Jason Wu, Anna Sui, Calvin Klein, Burberry, Off-White, Giambattista Valli, Dior és a Versace.
Csak ebben az évben 12-szer volt látható a különböző nemzetközi Vogue magazin kiadások címlapjain. Ezzel ő lett a negyedik fekete bőrű modell Imaan Hammam után, aki ebben az évtizedben több, mint 10 Vogue címlapon szerepelt és neki mindezt egy év alatt sikerült elérnie. A magazin legfontosabb kiadása a szeptemberi szám, 2019-ben pedig 4 szeptemberi borítón is ő szerepelt (ausztrál, brit, német, japán). 2016 óta összesen 179 divatbemutatón lépett a színpadra, ami nem kis teljesítmény. A 2020-as tavaszi/nyári divathetek során összesen 33 show-n vonult fel, ebből négyszer ő nyitotta és zárta a bemutatókat, illetve ő lett a 7. legproduktívabb modell. Összesen 13 magazin címlapján szerepelt 2019-ben.
A vörös szőnyeges megjelenései elég változatosak, szereti a vagányabb, szexi ruhákat is, de a legtöbbször mégis drámai estélyikben láthatjuk. Az egyik kedvencem a 2018-as Met Gálás megjelenése, ahol egy mesés rózsaszín Valentino Couture ruhában volt látható, de az idei fekete estélyije is csodás volt szerintem az eseményen. Szereti a színeket, ráadásul miért is ne szeretné őket? A gyönyörű bőrszíne mellett bármilyen árnyalatot felvehet, minden jól áll neki, különösen az élénk citromsárga, pink, zöld és piros színek. A fazonokat illetően szereti az alakkövető darabokat, akárcsak a bő kialakítású ruhákat, ráadásul a nadrágoktól sem riad vissza. Remélem, hogy a jövőben még többször láthatjuk a vörös szőnyegen, hasonlóan tökéletes outfitekben. A felsorolt lista alapján látható, hogy remek évet tudhat maga mögött, ráadásul két héttel ezelőtt a British Fashion Awardson is Adut kapta meg a "Model of the Year' címet, további jó munkát kívánok neki!
Adut Akech x Valentino2019.12.03. 20:16, Fanni
Adut Akech tegnap este, vagyis december 2-án megjelent a 2019-es Fashion Awardson, amit Londonban rendeztek meg a Royal Albert Hallban.
A 19 éves modell egy igazán drámai és előkelő, elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan festett. Adut egy csodás zöld alapszínű, mélyen dekoltált és pánt nélküli, drámai peplum részlettel és uszállyal kiegészített Valentino estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit oldalt magasan felslicceltek. A modell kapta a díjátadó alatt az "Év modellje" címet, ami hatalmas megtiszteltetés minden szakmabeli számára és az tagadhatatlan, hogy ő érdemelte meg idén a legjobban ezt az elismerést. A megjelenésére áttérve kijelenthetem, hogy egyáltalán nincs panaszkodni valóm, a végeredmény fantasztikus lett és az eseményen is megállta a helyét. A ruha csodás volt, bár nem igazán szeretem a tafetta anyagot, de ebben az esetben kiváló volt, főleg a bársony szoknyarésszel kiegészítve, amitől még izgalmasabb lett a végeredmény. Annak ellenére, hogy a felsőrész elég bő és elnagyolt volt, az összhatás mégis kifejezetten előnyös volt Adut számára, bár szerintem pont ő az a személy, aki még egy szemeteszsákot is eladhatóvá tudna tenni számomra. Igaz, hogy a vékony derekára és a csípőjére sem került nagy figyelem, viszont nagyon tetszett az erőteljes lábvillantása, akárcsak az, hogy a vállaira és a dekoltázsára is elég nagy hangsúly került, amitől a megjelenése kacérabb, szexibb lett a megszokottnál. A csúcspont viszont az erdőzölt alapszín volt, ami önmagában is elképesztően nézett ki, de Adut sötét bőrszínével kiegészítve még tökéletesebb összhangot alkotott, amire nem lehet panaszkodni. Egyedül azt sajnálom, hogy az ezüst kiegészítők helyett nem arany darabokat párosítottak az estélyi mellé. A megjelenését egy pár kristályokkal díszítetett Valentino magassarkúval és ugyanilyen clutch-csal, valamint Cartier ékszerekkel egészítette ki.
Adut rövid haja a megszokott formában készült el, de nyilván ezzel mást nem is tudtak volna csinálni, így legalább a ruháról semmi nem terelhette el a figyelmünket. A sminkje egyszerű, de nagyszerű volt; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira barna matt rúzs került.
|