Eiza Gonzalez x Roland Mouret2020.05.18. 13:25, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Eiza Gonzalez is a jelenlévők között volt az InStyle magazin idei Golden Globe díjátadó after partiján, amit még január 5-én, vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 30 éves színésznő egy viszonylag egyszerű, de mégis meglepő szettet választott erre az alkalomra a stylistja segítségével. Eiza egy pezsgőszínű és mélyen dekoltált Ronald Mouret blézer miniruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy hosszabb, átlátszó szoknyarésszel egészítettek ki, magasan felslicceltek és flitterekkel díszítettek fel. Nem mondom, hogy ez volt a kedvenc outfitem az eseményről, de a színésznő stílusához jól passzolt, ugyanakkor mégis kicsit más volt, mint amit megszokhattunk tőle. Bevallom, hogy előnyösebb is lehetett volna az alakja számára, túlságosan is bő szabású volt és ez miatt szélesebbnek tűnt az alakja benne, de egyébként ezt az apróságot nem bántam annyira, hiszen a hangsúly a hosszú lábaira került. Sokkal jobban zavart a felesleges, átlátszó mesh anyag, ami igazából nem tett hozzá többet a ruhához, sőt elég furának tűnt nekem, mert a lábai ugyanúgy láthatóak voltak, mintha nem is lett volna ott, így ettől én személy szerint inkább megszabadultam volna. A blézert a derekánál egy kicsit bevettem volna, hogy a kecses derekára kerüljön egy kis hangsúly, viszont minden más a szabással kapcsolatban rendben volt. A blézerszerű ruhák az elmúlt években nagyon trendik lettek, így nem csoda, hogy az év elején több hasonló outfitet is láthattunk a vörös szőnyegen és ez valószínűleg a járvány után is hasonlóképpen lesz. A színválasztást utáltam egyébként a legjobban, ami túl világos és egyhangú volt, a flitterekkel sem sikerült igazán izgalmassá tenniük, azt pedig muszáj kiemelni, hogy Eiza sötétebb bőrszínéhez valami élénkebb árnyalat sokkal jobban passzolt volna, ez a pezsgőszín kicsit sápította, amit sajnáltam. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal és Anita Ko ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Eiza haja leengedve maradt, amit hátrafésülve viselt, laza hullámokba besütve. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, míg az ajkaira nude rúzs került.
Hailey Baldwin x Saint Laurent2020.05.12. 15:10, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Hailey Baldwin is jelen volt még január 5-én, vagyis vasárnap este az InStyle magazin 2020-as Golden Globe after partiján, aminek idén is a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben.
A 23 éves modell egy nagyon egyszerű, de annál szexibb darabban érkezett az eseményre. Hailey egy fekete mélyen dekoltált és hosszú ujjakkal kiegészített Saint Laurent blézer miniruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel, valamint egy övvel tettek teljessé. Nem mindig szeretem a fiatal modell választásait, mert gyakran láthattuk ízléstelen és nagyon erőltetett ruhákban, de ezzel az outfittel most meglepő módon sikerült meggyőznie, pedig ez sem volt éppen visszafogott darab, viszont nem éreztem túlzásnak, hiszen ezen a partin megállta a helyét. Tetszett Hailey magabiztossága, remekül viselte ezt a miniruhát, amit tényleg előnyös volt számára; nagyon szépen ki lett hangsúlyozva benne a vékony dereka, valamint a csípője is, de látható, hogy a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira, illetve a dekoltázsára került. Bár tudom, hogy azt szoktam mondani, hogy elég az egyiket megvillantani, de ebben az esetben nem bántam, hogy a lába és a dekoltázsa is a figyelem középpontjába került. Tetszett a ruha retró stílusa, amit a mély dekoltázsrésszel és a merev vállakkal idéztek meg, a 80-as évek stílusjegyei jól passzolnak a modell stílusához, így nem tudok rosszakat mondani a megjelenésére. Az mondjuk igaz, hogy semmi újdonságot nem mutatott és elég unalmas volt az összhatás, viszont ennek ellenére is minden tökéletes volt, a minimalista, monokróm stílusú styling is megfelelő szerintem. Bár egy kis színt igazán belecsempészhettek volna a megjelenésébe, mondjuk egy smaragdzöld ékszernek örültem volna, nekem ez hiányzott. A fekete alapszín biztonságos választás volt, de Hailey barnított bőrszínével és a szőke hajával is jól mutatott és hiába unalmas a végeredmény, de a kristályokkal sikerült egy kis izgalmat is belecsempészniük azért. Kiegészítőként egy pár fekete-arany Saint Laurent magassarkút és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Hailey haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira téglaszínű rúzs került.
Maude Apatow x Miu Miu2020.05.10. 20:27, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Maude Apatow is a ellátogatott az InStyle magazin 2020-as Golden Globe after partijára, amit már elég régen, még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a megszokottak szerint a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 22 éves színésznő egy igazán izgalmas és feltűnő, emlékezetes összeállítás mellett tette le a voksát, ami egyszerűen tökéletes volt, lélegzetelállítóan festett benne. Maude egy lila alapszínű, több tízezer apró kristállyal és flitterrel díszített, finoman dekoltált, valamint egyenes szabású Miu Miu estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Nem is tudom, hogy hol kezdjek hozzá, mert tényleg imádtam a végeredményt, és láthatóan, valamint az Instagram posztja alapján a fiatal tehetség imádta a ruhát, amit meg is értek, mert ez a darab minden lánynak az álma (jó nyilván túlzás, hogy minden, de értitek). A ruha igazi parti szett volt, ami önmagában is megállta volna a helyét, de a sminkkel és az egyszerű kiegészítőkkel emeltek a szinten, így tényleg lehetetlen bármibe is belekötni. A szabás hibátlan volt, mintha Maude-ra öntötték volna, a megfelelő helyeken nagyon szépen ki lett hangsúlyozva a kecses alakja. Nagyon tetszett a vékony, ezüst kristályokból kirakott övrész, mert ennek hála még szebben ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, de nagy figyelem került még a vállaira is és finoman a dekoltázsát is megvillanthatta, amitől kacérabb lett a megjelenése, de mégsem esett túlzásba semmivel. Ez a kreáció miniruhaként is remekül működött volna, egy kicsit sajnálom is, hogy nem úgy viselte, mert ennek a ruhának egy premieren lett volna a helye, tényleg fantasztikus és szerintem ott lesz az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye között. Az élénk lila alapszín is nagyszerű választás volt Maude számára, mert a finoman barnított bőrszínével istenien kiegészítették egymást, az ezüst részletekkel pedig még izgalmasabb lett az egész. Meglepő módon hiába volt az estélyin rengeteg kristály és flitter, de mégsem éreztem a végeredményt túl merevnek, legalábbis ami a ruha esését illeti, valamilyen oknál fogva a szoknyát kifejezetten lágynak találtam, aminek örülök. Kiegészítőként, ahogy már emlegettem egyszerű darabokat választottak a stylistjával, így tényleg a ruha volt a középpontban. A megjelenését egy pár Miu Miu magassarkúval, illetve Harry Kotlar, Cartier és Le Vian ékszerekkel tette teljessé.
Maude haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, egyenesre vasalva, elől pedig csattokkal tették teljessé. A sminkje klasszikus stílusú, amivel a régi hollywoodi sztárokat idézte meg, friss és ragyogó volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
Shay Mitchell x Nicolas Jebran Couture2020.05.10. 19:44, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Shay Mitchell is ott volt az InStyle magazin 2020-as Golden Globe Awards after partiján, amit még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a megszokottak szerint Beverly Hillsben a Beverly Hilton Hotelben.
A 33 éves színésznő egy tőle megszokottan feltűnő és izgalmas, kicsit romantikus stílusú kreációban lépett a kék szőnyegre. Shay egy nude alapszínű és alakkövető, valamint hosszú ujjakkal és merevített vállrésszel kiegészített Nicolas Jebran Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit pasztell virágmintázattal, fekete indákkal és apró arany gyöngyökkel díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy nem mindig szoktam rajongani a színésznő megjelenéseiért, mert korábban sokszor esett túlzásba az erősen túlfűtött és a testéből sokat mutató darabokkal. Bár megértem, hogy miért szereti megmutatni a testét, tényleg fantasztikus formában van, de sokszor elég ízléstelen módon tette. Bár a ruha az alapszín miatt nem lett a kedvencem, de összességében elégedett voltam a választásával, ami remekül állt neki. A szabás tökéletes volt, tényleg olyan, mintha rászabdták volna, hiszen végig hibátlanul követte Shay alakját, a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve és anélkül volt szexi, hogy bármit is megmutatott volna magából. A nude alapszín nem igazán tetszett, amit sajnáltam, de egyszerűen nem mutatott jól a színésznő kreol bőrszíne mellett, ha néhány árnyalattal sötétebb lett volna minden sokkal jobb lenne, viszont a mintázat és a díszítés rendben volt. Nagyon tetszettek a virágok, bár a fekete indákat egy kicsit túl sötétnek találtam, de a kiegészítőinek köszönhetően nem zavart ez a részlet, az arany gyöngyökkel pedig még izgalamsabbá tették az egészet. A képek alapján azt láthatjuk, hogy Shay magabiztos volt, jól érezte magát az estélyiben és tényleg egyedül ez a lényeg, így még a túl világos alapszín sem zavart annyira. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkúval, fekete Gelareh Mizrahi clutch-csal, valamint Misahara és Anabela Chan ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Shay haját egy magasan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig néhány tincs is szabadon maradt. A sminkje a megszokott formában készült el; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát erősen kontúrozták és highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
Ashley Benson x Georges Hobeika Couture2020.05.10. 19:25, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Ashley Benson szintén a meghívott vendégek között volt az InStyle magazin idei Golden Globe díjátadó after partiján, amit még január 5-én, vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
A 30 éves színésznő egy igazán szexi és feltűnő, az alkalomnak teljesen megfelelő ruhában érkezett az eseményre, ahol csodásan festett. Ashley egy arany, ezüst és rózsaszín színekből összeálló, kétrészes Georges Hobeika Couture tervezést viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy elől teljesen kivágott felsőből, illetve egy magasított derekú és finoman alakkövető szoknyából állt össze, ami nagyon finoman átlátszó volt és mindkét darabot több ezer kristállyal díszítették fel. A választása a maga egyszerűségével tökéletes volt, nagyon tetszett a választása, már régen tetszett tőle outfit ennyire, mint ez és látszik a színésznőn, hogy ő is remekül érezte magát az outfitben és ez a legfontosabb szerintem, mert a kisugárzása is egyből sokkal szebb lett. A szabás elég egyszerű volt, legalábbis ami a szoknyarészt illeti, szépen követte Ashley vonalait, így a csípőjére elég nagy figyelem került, de a legizgalmasabb a felsőrész volt, ami úgy nézett ki, mintha egy palástot viselt volna. Imádtam, hogy elől magasan felsliccelték, aminek hála nem a dekoltázsára került a legnagyobb hangsúly, hanem a lapos hasára, ami szerintem sokkal szexibb volt. Ez mellett mást nem is mutatott meg magából, amit nem bánok, annak pedig külön örülök, hogy a szoknya átlátszósága a vakuk villanására sem vált láthatóvá, sikerült az egészet tökéletesen eladhatóvá tennie. A színvilág is kellemes látvány volt, főleg azért, mert a színésznő eddig inkább a sötétebb árnyalatokat választotta, ez viszont kellemes és nőies volt. Az arany, az ezüst és a világos rózsaszín színek csodásan kiegészítették egymást, arról nem is beszélve, hogy Ashley enyhén barnított bőrszínével és a barna hajával is megtalálták a közös hangot, a pontot az i-re pedig a ruhára egyesével felvarrt kristályokkal tették fel. Mivel maga a kreáció elég feltűnő volt, így a stylinggal nem estek túlzásba, amit nagyon értékelek. Kiegészítőként egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandált, valamint Buccellati ékszereket választott.
Ashley rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, egy kicsit megemelve. A sminkje elég feltűnő és csillogó lett; a szemeit bronz színű füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira nude rúzs és szájfény került.
|