Lizzo x Valentino2019.11.30. 22:57, Fanni
Lizzo szintén ott volt az idei American Music Awardson, amit még november 24-én, vagyis múlt vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatreben.
A 31 éves énekesnő egy játékos és kacér ruhában érkezett a díjátadóra, amiben nagyon friss és üde volt. Lizzo egy narancssárga, bő szabású és aszimmetrikus kialakítású custom made Valentino miniruhát viselt, amit lágy, rakott fodrokkal díszítettek fel. Ez alkalommal nem erőltette meg annyira magát a fiatal tehetség, mint máskor, viszont nem is bántam, mert szerintem ez a miniruha sokkal jobban állt neki, mint a korábban láthatott drámai estélyijei. Tényleg előnyösnek tartottam a végeredmény, nagy figyelem került a lábaira és a vállát is meg tudta villantani, egyedül azt sajnáltam, hogy a fodrok annyira lágyak és könnyedek voltak, merevebb formában látványosabb lehetett volna az egész mozgás nélkül is, így viszont egy kicsit szomorúnak tűnt a díszítés. Nem bántam, hogy nem került nagy hangsúly a derekára és a csípőjére sem, ennyi "villantás" szerintem pont elegendő és még ízléses volt ezen az eseményen. A legjobban a feltűnő színválasztás tetszett, ez a narancssárga árnyalat csodás összhangot alkotott Lizzo sötét bőrszínével és a fekete hajával is. A fehér kiegészítőkön meglepődtem, de el kell ismernem, hogy a ruhához kifejezetten jól passzoltak, akárcsak a színéhez. Bár az aprócska, még a körmeinél is kisebb táskát erős túlzásnak tartottam, semmi haszna nem volt, ráadásul még csak nem is feltűnő, szóval inkább otthon hagytam volna a helyében. Összességében elégedett voltam, tetszett a magabiztossága és a ruha is, amit viselt. Kiegészítőként egy pár fehér Stuart Weitzman magassarkú szandált, egy apró fehér Valentino táskát és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Lizzo haját egy magasan elhelyezett copfba fogták össze, elől a frufruja és néhány tincs is szabadon maradt. A sminkje egyszerű, de színes lett; a szemeit narancssárga szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és erősen pirosították, míg az ajkaira barna rúzst vittek fel.
Regina King x Ashi Studio Couture2019.11.30. 22:44, Fanni
Regina King is jelen volt még november 24-én, vagyis múlt vasárnap este a 2019-es American Music Awardson, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatreben.
A 48 éves Oscar-díjas színésznő egy igazán drámai és előkelő, szexi ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben nagyszerűen nézett ki. Regina egy fekete, mélyen dekoltált és finoman alakkövető, valamint uszállyal és magasított nyakrésszel kiegészített Ashi Studio Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit a vállainál is kivágtak, ráadásul apró flitterekkel díszítettek fel. A színésznőt eddig nem is láthattuk ennyire izgalmas, dögös és vagány outfitben szerintem, így örültem ennek az éles váltásnak, arról nem is beszélve, hogy milyen jól sikerült eladhatóvá tennie, és még az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét. A ruha az egyszerűsége ellenére is emlékezetes maradt és nem csak a feltűnő kivágások miatt. A szabás tökéletes volt, végig tökéletesen követte Regina alakját, akinek a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, viszont a legnagyobb hangsúlyt a dekoltázsára és a vállaira helyezték. Kifejezetten tetszett a vállrész merev, kivágással kiegészített vállrész, amitől modern befejezést kapott a megjelenése, biztos vagyok benne, hogy sok szem szegeződött rá ebben az összeállításban, amiben láthatóan ő maga is jól érezte magát. Az biztos, hogy ő is a túlöltözöttek közé tartozott, de ilyen ruhában nem mondhatok erre semmi rosszat, egyszerűen imádtam a végeredményt. A fekete színválasztás miatt kicsit szomorú voltam, mert jobban szeretem, amikor feltűnő és élénk árnyalatokat visel, de természetesen a sötét bőrszínével ez is jól mutatott, a befejezést pedig a flitterekkel sikerült csillogóvá tenniük. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Niwaka ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Regina haját egy magasan elhelyezett, szoros és drámai kontyba készítették el, ami igazán előkelő lett. A sminkje szintén sötét és feltűnő lett; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és kontúrozták, míg az ajkaira nude rúzs került.
Halsey x Marc Jacobs2019.11.29. 22:23, Fanni
Halsey is jelen volt az idei American Music Awardson, amit még november 24-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Microsoft Theatreben.
A 25 éves énekesnő egy igazán színes és izgalmas, drámai darab mellett döntött a stylistjával ez alkalommal, ami kifejezetten emlékezetesre sikeredett. Halsey egy többszínű, főleg kék, rózsaszín, lila és sárga színekből összeálló, finoman dekoltált és hosszú bő ujjakkal, valamint hosszú uszállyal kiegészített Marc Jacobs estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit lágy fodrokkal és nagy virágmintákkal díszítettek fel. A színésznőt egymás után soha nem láthatjuk hasonló stílusú összeállításban, úgy váltogatja megjelenésről-megjelenésre a stílusát, mint más a fehérneműjét és ezzel semmi gond nincs, ennek köszönhetően soha nem lesz unalmas egy outfitje sem, sőt mindig váratlan szetteket várhatunk tőle. Ez is ilyen volt, összességében egy bohóchoz tudnám hasonlítani, viszont egy nagyon vidám és stílusos bohóchoz. Nem tagadom, voltak hibák a végeredménnyel, de összességében megállta a helyét ezen az eseményen, máshol nem is nagyon működött volna. Egyébként egy kicsit úgy éreztem, hogy maga az estélyi elég lapos volt a fiatal tehetségen, nem kelt életre a könnyed anyag, valamint a fodrok is szomorúan lógtak a ruhán, ami azért mozgás közben sokkal izgalmasabb és szebb lehetett volna, sajnálom, hogy nem készültek olyan képek róla. Magával a ruhával nem volt gondom, szerintem jól passzolt Halsey játékosabb, bohókás stílusához, viszont a stylinggal sikerült elrontaniuk az egészet, amit nagyon sajnáltam. A szabásra sem tudok rosszat mondani, láthatóan szépen ki lett emelve benne a vékony dereka és a csípője is, viszont a legnagyobb hangsúlyt inkább a dekoltázsára, valamint a vállaira helyezték. Remek volt a hosszú, bő ujjrész kialakítása is, viszont a csúcspont számomra a hosszú, szintén fodrokkal díszített uszály volt. A színvilág is kellemes volt, kicsit a 80-as éveket idézte meg bennem a mintázattal kiegészítve. A képeken egyértelműen látszik, hogy jól érezte magát a kreációban, magabiztos volt, így az egészet eladhatóvá tudta tenni a borzalmas sminkje és haja ellenére is, bár nem lett a kedvencem. Kiegészítőként egy pár Gianvito Rossi magassarkú szandált, valamint Yun Yun Sun ékszereket választott.
Halsey haját egy elég fura, magasan elhelyezett és szoros kontyba készítették el, amiből több vastagabb tincs is kilógott. A sminkje viszont még ennél nagyobb misét is megérne; a szemeit rózsaszín, narancssárga és kék szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, illetve strasszokat is használtak, de a legrosszabb az egészben, hogy a szemöldökét kiszőkítették, az arcát kontúrozták, befejezésül az ajkaira nude rúzs és szájfény került.
Carrie Underwood x Stello by Stephanie Costello2019.11.29. 22:05, Fanni
Carrie Underwood is jelen volt még múlt vasárnap este, vagyis november 24-én a 2019-es American Music Awardson, aminek a los angelesi Microsoft Theatre adott otthont.
A 36 éves énekesnő egy tőle megszokottan feltűnő és elegáns, ugyanakkor szexi ruhában tette tiszteletét a díjátadón. Carrie egy gyönyörű padlizsánszínű, mélyen dekoltált és egyenes szabású custom made Stello by Stephanie Costello estélyit viselt, amit féloldalas palásttal és hosszú uszállyal egészítettek ki, valamint több ezer apró flitterrel díszítettek fel, ráadásul oldalt még fel is sliccelték. Az énekesnő soha nem a visszafogott megjelenéseiről volt híres, így el is vártam tőle, hogy egy drámai ruhát láthassunk rajta, bár nem ehhez hasonló kreáció volt az eszembe, amikor rá gondoltam. El kell ismernünk, hogy ezzel az estélyivel semmi újdonságot nem tudott bemutatni, bár nem is igazán bántam, legalább előnyös volt számára a végeredmény. Mondjuk ennek ellenére két részleten mégis változtattam volna. Még most sem igazán értem, hogy miért csak féloldalas palástot kapott a ruha!? Mintha befejezetlen lenne az egész, elég furán mutatott, el kellett volna dönteniük, hogy legyen palást, vagy sem, mondjuk nekem nélküle is bejönne az összhatás, sőt talán frissebb is lenne az összhatás. A szabásba egyébként nem lehet belekötni, mivel a sziluett végig csodásan követte Carrie alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem a lábaira és a dekoltázsára került, ráadásul még a vállát is meg tudta villantani. És, ha már felhoztam a lábvillantást, akkor muszáj mindehhez hozzátennem, hogy ez a felsliccelés lehetett volna egy kicsit visszafogottabb, mert elég sokat mindent láthattunk a testéből, ami általában nem szokott igaz lenni rá. Tagadhatatlan, hogy a hosszú uszálynak és a palástnak köszönhette a drámaiságot a megjelenése. A színválasztásba nem tudok és nem is akarok belekötni, egyszerűen lélegzetelállító volt ez a lila árnyalat, ami az énekesnő barnított bőrszínével és a szőke hajával is isteni összhangot alkotott, gyakrabban viselhetne ilyen feltűnő színeket, mert remekül állnak neki. A pontot az i-re a flitterekkel tették fel, aminek köszönhetően az eseményen is megállta a helyét az egész.
Carrie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje a korábbiakhoz hasonlóan feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira nude rúzst vittek fel.
Maya Hawke x Christian Dior Couture2019.11.29. 21:31, Fanni
Maya Hawke is ott volt még november 24-én, vagyis vasárnap este az idei American Music Awardson, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 21 éves színésznő egy igazán előkelő és drámai, nőies stílusú kreációban lépett a vörös szőnyegre, amiben lélegzetelállítóan festett. Maya egy fekete, finoman átlátszó és pánt nélküli Christian Dior Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit tüllből készítettek el és apró arany kristályokkal tettek teljessé, végül egy hálós, szintén tüll palástot párosítottak mellé. Tagadhatatlan, hogy a fiatal tehetség viselte az est legemlékezetesebb és legdrámaibb összeállítását, amivel mindenkit sikerült túlöltöznie. Bár nem volt a jelöltek között, de az ő esetében nem bántam, mert a zenei eseményeken nem minden nap láthatunk Christian Dior Couture ruhákat, ráadásul hosszú idők után ez az első olyan ruha a francia divatháztól, ami ténylegesen tetszett. A szabás csodálatos volt, úgy nézett ki, mintha Mayara öntötték volna, a vékony csípője fantasztikusan ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a dekoltázsára került. Az átlátszó szoknyarész miatt finoman a lábait is meg tudta villantani, de ezzel nem esett túlzásba, ízléses, viszont kacér lett a megjelenése. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni és ez igazából nem is hiba, egyszerűen csak feleslegesnek éreztem az öv jelenlétét, ráadásul elég vastag is volt, ami nem annyira illett a ruha kifinomultságához, így ettől inkább megszabadultam volna, esetleg egy vékonyabb darabra cseréltem volna a helyükben. A sötét színválasztással nem lepett meg a színésznő, hiszen általában fekete ruhákban láthatjuk, nem fogom tagadni, örülnék, ha végre egy színesebb, vidámabb tervezést is felvenne, de nem lehet panaszkodni a klasszikus árnyalatra, ami a világos bőrszínével mesés összhangot alkotott, akárcsak a világosbarna hajával. A pontot az i-re a csillogó, arany kristályokkal tették fel, amitől az estélyi úgy nézett ki, mint a csillagos ég, gyönyörű volt. Talán a palástnak búcsút mondtam volna, csak azért, hogy még kacérabb és frissebb legyen a végeredmény, de összességében mindennel elégedett voltam, talán még az év végi "BDOTY" szavazásba is be fog kerülni ezzel. A megjelenését egy pár fekete Christian Dior magassarkúval, illetve Anita Ko és Rosantica ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maya haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt, egy Jennifer Behr hajpánttal kiegészítve. A sminkje szintén egyszerű lett; a szemeit barna és bronz színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude rúzs került.
|