Jakab Júlia x Antonio Grimaldi Couture2018.09.07. 20:59, Fanni
Jakab Júlia is jelen volt a 2018-as Velencei Filmfesztiválon, hiszen szeptember 2-án, vagyis a hatodik napon mutatták be a 'Napszállta' című magyar filmet, aminek a Sala Grande adott otthont.
A 30 éves színésznő egy angyali, modern stílusú, elegáns ruhában lejtett végig a vörös szőnyegen a fotósok előtt, amiben gyönyörű volt. Júlia egy hófehér alapszínű, palásttal és rövid uszállyal kiegészített, egyenes szabású Antinio Grimaldi Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit ezüst kristályokkal díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy amikor az aznapi képeket gyorsan végiglapoztam egyből megállt a szemem ezen az outfiten, de egyáltalán nem tudtam még akkor, hogy egy magyar színésznőről van szó, mert teljesen kiment a fejemből, hogy itt fog debütálni a film. Amikor elolvastam a kép alatt a nevet, akkor teljesen megdöbbentem, mert abban a hitben voltam, hogy egy még ismeretlen "francia vagy olasz" színésznőről van szó, ennek ellenére a magyar tehetség úgy tündökölt a vörös szőnyegen, mint egy igazi, hollywoodi filmsztár, engem sikerült teljesen elbolondítania. Meglepő volt az is, hogy nem egy magyar tervező ruháját viselte, legalábbis a magyar sajtó ettől volt hangos és bár rengeteg csodás hazai tervező van, azért szerintem mégis nagyon szép gesztus volt tőle, hogy egy olasz divatház kreációját viselte az olasz eseményen, ráadásul istenien állt rajta, így én biztosan nem változtattam volna semmin. A ruha már a kifutón is lenyűgöző volt, kicsit sajnálom is, hogy Juliról nem találtam mozgás közben készült képet, amin a palást sokkal jobban működött volna. A szabás a maga egyszerűségével és klasszikus vonalaival hibátlan volt, végig tökéletesen követte a színésznő kecses alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve benne, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy a dekoltázsa és a vállai is el lettek takarva, mert így lett a végeredmény igazán kifinomult és előkelő, ugyanakkor a palást miatt a modern elemek is megtalálhatóak benne. Igazán sikkes, igazi filmsztárhoz méltó ruhában láthattuk és már alig várom, hogy láthassam a Torontói-, illetve a Londoni Filmfesztiválra választott összeállításait és remélem, hogy a Golden Globe-ra, valamint az Oscar-ra is eljutnak jövőre a filmmel. A fehér alapszín nagyon angyali, letisztult volt, ami Júlia világos bőrszínével és a sötétszőke hajával is remek össszhangot alkotott, de a pontot az i-re az aprólékosan kidolgozott, kézzel felvarrt kristályokkal tették fel, amitől még izgalmasabb és emlékezetesebb lett a megjelenése. Az biztos, hogy a "BDOTW" különszavazásban megtalálható lesz ez a szett, de még talán a holnapi szavazásba is be fog kerülni, mert egyértelmű, hogy megérdemli, az egyik kedvencem az idei fesztiválról. Kiegészítőként egy pár fehér Antonio Grimaldi magassarkú szandált választott.
Júlia haját egy oldalt elválasztott, alacsonyan elhelyezett, elegáns kontyba fogták össze. A sminkjével is a klasszikus stílust követték; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira piros rúzs került, ami tökéletes befejezése volt a megjelenésének.
Alexandra Breckenridge x Antonio Grimaldi2018.01.26. 18:09, Fanni
Alexandra Breckinridge is ellátogatott a 2018-as Screen Actors Guild Awards-ra, amit január 21-én, vasárnap rendeztek meg a los angelesi Shrine Auditoriumban.
A 'This is Us' 35 éves színésznője egy nagyon elegáns és kifinomult, modern stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki. Alexandra egy sárgás-zöldes alapszínű, ezüst láncszerű vállrésszel és rövid uszállyal kiegészített Antonio Grimaldi estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznőnek sikerült egy igazán különleges, ráadásul nem túl népszerű árnyalatot választania, amit egyébként nagyon nehéz viselni, viszont mégis azt kell mondanom, hogy jól vette a feladatot és sikerült eladhatóvá tenni a végeredményt. A sárgás-zöldes szín a világos bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerű összhangot alkotott, kifejezetten tetszett a merész döntése, mert kifizetődött számára, az ezüst vállrésszel pedig egy kis csillogást és vagányságot is sikerült belevinniük a megjelenésébe. A szabásba sem lehet belekötni, hiszen Alexandra formás alakja számára annak ellenére is igazán előnyös, hogy kicsit bővebb szabású volt, de a derekára és a formás csípőjére még így is elegendő figyelem kerülhetett, valamint a vállait is sejtelmesen megvillanthatta. Bár mozgás közben a szoknya lágy esése és az uszály is jobban működhetett volna, de a ruha sziluettje annyira érdekes és különleges volt, hogy egyáltalán nem bántam, tökéletes volt és tényleg sikerült valami mást mutatnia, amivel sikerült kitűnnie a tömegből. A megjelenését egy pár Sophia Webster magassarkút, ezüst Tyler Ellis clutch-ot és EF Collection, Dana Rebecca, Amanda Pearl, illetve Sara Weinstock ékszereket választott.
Alexandra haját egy elől megemelt, de alacsonyan elhelyezett és laza fonatba készítették el. A sminkje elég feltűnő lett, viszont a sötétebb árnyalatai a ruhájával remek kontrasztot alkottak; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, végül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
Felicity Huffman x Antonio Grimaldi Couture2017.02.01. 23:17, Fanni
Felicity Huffman szintén jelen volt az idei Screen Actors Guild Awards-on, amit január 29-én, vasárnap délután rendeztek meg a los angelesi The Shrine Auditoriumban
Az 54 éves színésző egy elképesztően kifinomult és elegáns, modern elemekkel kiegészített ruhát választott a díjátadóra, ahol elképesztően gyönyörűen festett. Felicity egy hófehér, ezüst és visszafogottan átlátszó részletekkel díszített, egyenes szabású Antonio Grimaldi Couture estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit egy hosszabb uszállyal is kiegészítettek. A színésznő ismételten fantasztikusan nézett ki, az általa viselt ruhát pedig egyszerűen imádtam és szerencsére neki is nagyon jól állt. Kezdjük a színválasztással, ami bár visszafogott és minimalista volt, viszont a napbarnított bőrszínével isteni összhangot alkotott, az ezüst részletek pedig izgalmasabbá tették az egészet, annak pedig kifejezetten örültem, hogy nem arany díszítést használtak, mivel én a fehér mellett az ezüst, hideg tónusú árnyalatokat kedvelem. A szabás szintén nem volt formabontó, vagy emlékezetes, de ettől függetlenül Felicity alakját végig hibátlanul követte, így a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, míg az enyhén átlátszó részek sejtelmesebbé és még kacérabbá tették a végeredményt, sőt fiatalosabb is lett. A megjelenését egy pár ezüst Badgley Mischka magassarkúval, Benedetta Bruzziches clutch-csal (nincs a képen) és Martin Katz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Felicity haját egy középen elválasztott, megemelt kontyba készítették el, ami nagyon jól állt neki és a ruhához is illett. A sminkje a klasszikus vonalat követte; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|