Ariel Winter x Effie Kats2020.04.14. 17:33, Fanni
Mivel jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Ariel Winter is hivatalos volt az InStyle magazin idei Golden Globe after partijára, amit még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
A 22 éves színésznő egy igazán feltűnő és izgalmas, modern darab mellett tette le a voksát ez alkalommal, amivel szerintem senkit nem tudott meglepni. Ariel egy neonzöld, aszimmetrikus szabású és alakkövető Effie Kats estélyit viselt, amit magasított nyakrésszel egészítettek ki, valamint oldalt magasan fel is slicceltek. Nem igazán szoktam írni a fiatal tehetség megjelenéseiről, mert nem tartoznak a választásai a kedvenceim közé, gyakran visel hasonló ruhákat, szereti az átlátszó és testrefeszülő miniruhákat, így sok újat nem szokott mutatni. Viszont ezzel az outfittel sikerült felhívnia magára a figyelmemet, főleg a ruha hossza és a színe miatt, amit nem mindennap láthatunk a nagyobb eseményeken. A szabással kezdeném, ami megszokott volt tőle, viszont örültem, hogy végre nem miniruhát viselt, hanem egy teljes hosszúságú estélyit, a szexi részleteket pedig a láb- és a vállvillantással csempészték a végeredménybe, ami számára is sokkal finomabb és előnyösebb volt, nem esett erőteljes túlzásba, mint máskor. Ariel alakja gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, a vékony dereka és a formás csípője is mesésen ki lett hangsúlyozva, de egyértelmű, hogy a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került. A neonzöld alapszín meglepő és mutatós volt, kifejezetten jól állt a színésznőnek ez a feltűnő árnyalat, a világos bőrszínével és a fekete hajával is jól mutatott, az eseményen tökéletesen megállta a helyét. A pontot az i-re a csillogó flitterekkel tették fel, melyek a vakuk villogásának hála még szebben érvényesültek. A stylingon viszont mindenképpen változtattam volna, elég összeszedetlen és olcsó volt szerintem, főleg az átlátszó magassarkú, amivel nem tudtam kibékülni. A megjelenését egy pár Raye magassarkúval, zöld Edie Parker clutch-csal és Misha ékszerekkel egészítette ki.
Ariel haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lazán beszárítva viselt, a hátára omolva. A sminkje egyszerű, de mégis feltűnő volt; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude rúzst vittek fel.
Ariel Winter x Steven Khalil2017.09.29. 13:20, Fanni
Ariel Winter is tiszteletét tette a 2017-es Emmy Awards-on, amit még szeptember 17-én, vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Microsoft Theatre-ben.
A 'Modern Family' 19 éves színésznője tőle megszokottan egy eléggé feltűnő és nem túl sokat sejtető, dögös ruhában lépett a vörös szőnyegre. Ariel egy fekete, finoman átlátszó és ezüst strasszokkal díszített, illetve uszállyal és nyakpánttal kiegészített, valamint elől két helyen is magasa felsliccelt Steven Khalil "estélyit" viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A fiatal tehetség ezzel a megjelenésével egyáltalán nem tudott újat mutatni, hiszen már legalább 2 éve folyamatosan csak ehhez hasonló, ízléstelen, erőltetett és kétségbeesett szettekben látható, amivel csak fel akarja hívni magára a figyelmet. Hiszen mindegy is, hogy mit beszélnek róla, csak beszéljenek... Ezt a hozzáállását egyáltalán nem tudom értékelni, mivel korábban remek ruhákban volt látható, amelyekben kifinomult és ízléses volt, aztán valami történt és általában úgy néz ki, mint egy a 30 évei végén járó pornósztár. Egyszerűen nem tudja megtaláálni a megfelelő egyensúlyt aközött, hogy szexi, de mégis visszafogott és sejtelmes maradjon, inkább átesik a ló túloldalára, ami soha nem lehet jó megoldás, ahogy ezt most "szépen" be is mutatta nekünk. Kezdjük a szabással, ami már eleve előnytelen volt számára, mert bár Ariel derekát és a csípőjét kiemelte, viszont a felsőtestéből téglalapot csinált, a vállai pedig hihetetlenül szélesnek tűntek. A felvágással egyébként nem lett volna nagy gondom, ha csak az egyik oldalt lett volna, mert tényleg nagyon szép és formás lábai vannak, amit kár takargatni, viszont ezt nem ebben a formában kellene kivitelezni. Az pedig már egy teljesen másik probléma, hogy egy ilyen nagy és fontos, hivatalos eseményre hogy gondolta, hogy egy ilyen "ruhát" vesz fel, az csak egy dolog, hogy teljesen kilógott a sorból, viszont ez mellett még illetlenség is volt a részéről az egész testét közszemlére tenni. Tényleg ideje lenne a stylistját két lábbal kirúgnia, mert egyszerűen borzalmas tervezéseket választ számára, amelyek nem elég, hogy ízléstelenek és nem illenek hozzá, de még csak a formás alakja számára sem kedvezőek. Pedig itt nem az a gond, hogy nincs forrás egy szép ruhát megfizetni, hiszen ezzel nem lenne probléma, a baj az, hogy nincs ízlése se neki, sem pedig a stylistjának, aki hajlandó volt ebben kiengedni a hotelszobából, majd pedig a vörös szőnyegre. Nem hiszem el, hogy nem volt a közelben egy tükör, amibe ha belenézett nem ijedt meg magától. A színválasztás rendben volt, ebbe nem akarok belekötni, mert a fekete alapszín a bőrszínével egész jól mutatott, az ezüst strasszokról inkább nem beszélnék. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Hearts on Fire, valamint Borgioni ékszerekkel tette teljessé.
Ariel haja leengedve maradt, amit elől megemelve, a hátára omolva és egyenesre vasalva viselt, ami szintén nem tetszett és öregítette is. De akkor a sminkjéről még nem is beszéltem, ami egyszerűen borzalmas volt; a szemeit fekete és ezüst, füstös sminkkel és hatalmas műszempillákkal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira barna rúzs került.
Ariel Winter x Mikaled2017.02.05. 15:28, Fanni
Ariel Winter is a meghívottak között volt a 2017-es Screen Actors Guild Awards-on, amit még január 29-én, vasárnap rendeztek meg Los Angelesben a The Shrine Auditoirumban.
A 'Modern Family' 19 éves színésznője tőle megszokottan egy eléggé kihívó és feltűnő, de elegáns ruhát választott a vörös szőnyegre. Ariel egy arany, flitterekkel és átlátszó részletekkel díszített, alakkövető és mélyen dekoltált Mikaled estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Az igazat megvallva sosem rajongtam igazán a színésznő megjelenéseiért, legalább is az elmúlt 2-3 évben, hiszen a korához képest sokkal felnőttesebben és szexibben öltözködik, mint kellene. Most szerencsére a ruha sziluettjével nem volt gondom, a formás alakja ez alkalommal tökéletesen ki lett emelve, nagy hangsúly került a vékony derekára és a csípőjére is, bár a mély dekoltázst már kicsit soknak tartom, de a finom lábvillantás tetszett. A színválasztás feltűnő és trendeknek megfelelő volt, a napbarnított bőrszínével pedig istenien működött, akárcsak a fekete hajával. Tehát a szabásnak örültem, kivéve a mély dekoltázsrésznek, ami az átlátszó részletek mellett már szerintem felesleges volt és ettől még öregebbnek is tűnik számomra a valós koránál. A megjelenését egy pár arany Stuart Weitzman magassarkú szandállal, Edie Parker clutch-csal (nincs a képen), valamint Neil Lane ékszerekkel tette teljessé.
Ariel haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje klasszikus, de feltűnő és izgalmas lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira élénk piros rúzs került.
Ariel Winter x Uel Camilo2016.12.13. 17:09, Fanni
Ariel Winter is hivatalos volt december 11-én, vasárnap kora este a 2016-os Critics' Choice Awards-ra, amit Santa Monicaban rendeztek meg a Barker Hangarban.
A 'Modern Family' 18 éves színésznője is a megszokottak alapján egy nőies és szexi, modern ruhában lépett a kék szőnyegre. Ariel egy fekete, kivágásokkal és nyitott hátrésszel kiegészített, valamint ezüst ékszerekkel díszített Uel Camilo egyenes szabású estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A színésznőre igazak ugyanazok az állítások, mint Bella Thorne-ra, vagyis nem a korának és a testalkatának megfelelően öltöztetik fel az eseményekre. A ruhával ebben az esetben túl sok bajom nem volt, hozzá képest ez most egy egészen visszafogott választásnak bizonyult, de sajnos a ruha felsőrésze egyáltalán nem volt előnyös számára, és a kialakításának köszönhetően megszélesítette Ariel felsőtestét, viszont a kivágások elhelyezése remek volt, akárcsak az ötlete, hiszen így a dereka gyönyörűen ki lett emelve, akárcsak a csípője, de sajnos, deréktól felfelé nem volt túl esztétikus a látvány. A ruha színei visszafogottak és klasszikusak voltak, főleg az alapszín, de a csillogó ezüst díszítésnek köszönhetően a végeredmény mégis izgalmas és feltűnő lett, így maga a ruha tetszett, csak nem a színésznőn. Ami azt illeti, a stylistja legnagyobb problémája szerintem az, hogy nem tud mit kezdeni Ariel testalkatával, amit tényleg nehéz öltöztetni az erősebb alkata miatt, de nem lehetetlen. A megjelenését egy pár fekete Casadei magassarkúval és Neil Lane ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Ariel egyébként itt debütált az új hajával, amihez most frufrut is vágatott és be kell, hogy valljam, de tetszik, bár ezen én is meglepődtem, de a végeredmény ettől fiatalosabb és vagányabb let, bár egy kicsit lehetett volna rövidebb, mert a szemeit szinte teljesen eltakarta. A haját egyébként egy magasan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje egyszerű lett, a klasszikus vonalat követve készítették el; a szemeit fekete cicás tusvonallal emelték ki, az arcát bronzosították, illetve pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Ariel Winter at the 2016 Emmy Awards2016.09.20. 23:41, Fanni
Ariel Winter szeptember 15-én, csütörtök este megjelent az Audi által megrendezett pre-Emmy partin, aminek a los angelesi Catch LA adott otthont.
A 'Modern Family' 18 éves színésznője egy nagyon szexi és kacér szettben érkezett a fekete szőnyegre. Ariel egy teljesen fekete, mélyen dekoltált Meski asszimetrikus szabású hosszú ujjú ruhát viselt a 2016-os ősz/téli kollekcióból, ami alatt egy csipke melltartót viselt még. A fiatal színésznő az elmúlt 1,5-2 évben túlságosan is erősen próbálkozik, hogy érettebbnek és dögösebbnek tűnjön, pedig még bőven ráérne és amúgy is annyira szép, választhatna számára előnyösebb ruhákat is. A mostani darabot egyébként nem "utáltam" annyira, mint az előzőeket, viszont ez sem volt jó és ismét igaz rá az, hogy erőltetett. A mély dekoltázzsal semmi gond nincs, viszont az ő ruháján túl mély és túl széles is volt az egész, ami miatt a melltartója is teljesen kilátszódott, bár gondolom a cél ez volt. A szabás a derekát és a lábait is szépen kiemelte, viszont derékban és a mellénél is túl szűk volt a ruha. Nem lenne rossz Ariel stílusa, ha egy kicsit visszavenne belőle és megpróbálna a korának megfelelőbben öltözködni. A megjelenését egy fekete Fallon chokerrel és egy fekete Stuart Wietzman magassarkú szandállal tette teljessé.
Ariel haja leegnedve maradt, amit oldalt elválasztva nagyobb, de laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egész egyszerű lett, de illett a ruha stílusához; a szemeit enyhén füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Ariel Winter pár nappal később, pontosabban szeptember 18-án, vasárnap este megjelent a 2016-os Emmy Awards-on is, a los angeles Microsoft Theatre-ben.
A fiatal színésznő ismételten egy dögös, feltűnő, de elegáns szett mellett tette le a voksát. Ariel egy ezüst, kristályokkal díszített, illetve nude betéttel kiegészített, hátul mélyen dekoltált, elől pedig magasan felsliccelt Yousef Al-Jasmi estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Újabb nap, újabb erőltetett és előnytelen outfit a színésznő számára. Sajnos a díjátadón viselt választása sem sikerült jobbra a partin látottnál, sőt... Bár a színválasztás tetszett, viszont ezen kívül minden egyes részlet rossz volt, az átlátszó részektől kezdve, a szabásig, minden. Igaz a szabással akkora probléma nem lett volna, viszont a csípőjénél elhelyezkedő kivágások nagyon rossz helyen helyezkedtek el, így a szoknya teljesen elvágta Ariel felső- és alsótestét egymástól, ami miatt az egyébként formás alakja inkább egy téglalapra hasonlított. Maga a ruha nem rossz, bár tényleg unalmasak az átlátszó darabok, viszont nem egy 18 éves lánynak való, mivel túl szexi, túl sok és rettenetesen erőltetett rajta. Kiegészítőként egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkú szandált és Harry Kotlar ékszereket választott.
Ariel haját most egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje visszafogott és viszonylag természetes lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira mályvaszínű rúzs került.
|