Lea van Acken x Stine Goya2020.02.29. 18:52, Fanni
Lea van Acken is jelen volt még február 20-án, vagyis múlt csütörtök este a 'My Salinger Year' premierjén, amit az idei Berlini Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Berlinale Palaceban.
A 21 éves német színésznő egy nagyon vidám és színes, játékos darabban lépett a fotósok elé, amiben igazán bájosan festett. Lea egy pasztell rózsaszín alapszínű, bő szabású és pufi ujjakkal kiegészített Stine Goya estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit élénk virágmintákkal, valamint színes flitterekkel díszítettek fel. A fiatal tehetség egy tavaszias, bohókás stílusú ruha mellett tette le a voksát, amit lehetetlen nem imádni és biztos vagyok benne, hogy mindenki rá figyelt ebben a darabban, hiszen igazán figyelemfelkeltő volt a vörös szőnyegen. Bár az igaz, hogy a sziluett nem tette lehetővé Lea számára, hogy az alakja ki legyen emelve benne, de ez sem volt gond, mert ennek ellenére is előnyös volt a végeredmény. A dereka és a csípője sem lett kiemelve, viszont ez nem jelent egyet azzal, hogy előnytelen lett volna az összhatás, sőt a kecses alakja számára kifejezetten előnyös volt ez az egész szett, nem tűnt szélesebbnek benne. Kifejezetten tetszettek a bő ujjak, illetve a zsebek használata is, amitől egy kicsit lazább lett a végeredmény, de éppen csak annyira, hogy az eseményen még megállta a helyét a ruha. Az élénk színek keveredése is fantasztikus volt, imádtam a pasztell árnyalatokat a kicsit élénkebb színek mellett, remekül mutattak egymás mellett, valamint Lea világos bőrszínével és a barna hajával is tökéletesen kiegészítették egymást. Az apró flitterekkel pedig izgalmasabbá tették a végeredményt, de csak annyira, hogy ne tereljék el a figyelmet az estélyi izgalmasabb részleteiről, a mintázatról és a sziluettről. A styling kifejezetten egyszerű lett, aminek örültem, mert a nem a kiegészítők vitték így el a show-t, hanem a kreáció, amit a színésznőn láthattunk. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, valamint MAM Originals ékszereket választott.
Lea haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, laza hullámokba besütve. A sminkje friss és színes lett; a szemeit barackszínű és kék szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Margaret Qualley x Chanel Couture2020.02.29. 17:28, Fanni
Margaret Qualley február 20-án, vagyis múlt csütörtök este megjelent a 'My Salinger Year' premierjén, amit a 70. alkalommal megrendezett Berlini Filmfesztivál során mutattak be a közönség számára a Berlinale Palace-ban.
A film 25 éves színésznője egy egészem visszafogott és egyszerű, már-már laza darabban lépett a vörös szőnyegre. Margaret egy fehér, lágy esésű és alul apró levelekkel díszített, valamint egy vékony tüllréteggel kiegészített Chanel Couture estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Nem lehetett senki számára nagy meglepetés a fiatal tehetség visszafogottsága és a eltisztult stílusa, hiszen mostanában inkább ezek jellemzik az outfitjeit, nem pedig a korábban megszokott és tökélyre fejlesztett vadabb, szexibb vonal. Igazából a ruhával nem lett volna akkora gond, hogyha megfelelő méretet kap belőle, mert sajnos a felsőrészen látszik, hogy ez esetben a kreáció legalább egy, de lehet hogy két mérettel is nagyobb volt rá, mint kellett volna. Ezért a felesleges anyag összegyűrődött és a testétől is teljesen elállt. Bevallom, hogy ennél azért többet vártam volna Margarettől, talán jobban járt volna, hogyha ide veszi fel az Oscar díjátadón viselt fekete, alakkövető estélyijét. Nem igazán tudott ezzel az összeállítással elbűvölni, bár a képeken látszik, hogy legalább ő jól érezte magát benne, ez már egy előrelépés. A színésznő alakja egyébként egyáltalán nem lett kiemelve, a derekát próbálták kihangsúlyozni, de ez nem lett tökéletes, de legalább a vállait meg tudta villantani. A fehér alapszín sem lett a kedvencem, szívesebben láttam volna rajta egy lila, vagy egy rózsaszín árnyalatot, sőt még egy pasztellos zöld szín is sokkal jobban állt volna neki, mint ez az unalmas fehér, ami kicsit sápította is a bőrszínét. A stylingot illetően muszáj belekötnöm a cipőjébe, aminek a jelenlétét nem is hazán értem. Azt tudom, hogy a kifutón egy teljesen fekete lábbelivel lett a ruha bemutatva, így gondolom, hogy a feketét bele akarták vinni Margaret választásába is, viszont ez nagy hiba volt, mert a ruha ártatlanságától teljesen elütött ez a fekete darab. A megjelenését egy pár Stuart Weirzman magassarkúval és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki.
Margaret haját egy laza, de elegáns kontyba készítették el. A sminkje is friss és üde lett a megszokottak szerint; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Berenice Bejo x Miu Miu2020.02.23. 16:29, Fanni
Berenice Bejo február 20-án, vagyis csütörtök este megjelent a 2020-as Berlini Filmfesztivál nyitó gáláján, aminek a Berlinale Palace adott otthont Németországban.
A 43 éves brazíl színésznő egy klasszikus stílusú és elegáns darabban lépett a fotósok és a rajongók elé. Berenice egy fekete, egyenes szabású és custom made Miu Miu estélyit viselt, amit hosszú ujjakkal és oldalt magas felvágással egészítettek ki, illetve apró kristályokkal díszítettek fel. A választása elég visszafogott volt, amit nem bántam, mert a biztonságos sziluett jól működött az eseményen, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy drámaibb ruhát vártam volna tőle. A szabás egyébként meglepően jól sikerült, Berenice alakját a megfelelő helyeken szépen követte végig, ennek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is elegendő figyelmet kapott, az oldalt elhelyezett felvágásnak köszönhetően pedig sejtelmesen a lábait is megvillanthatta. A bársony anyaghasználattól előkelőbb lett a végeredmény, az apró kristályokkal pedig a klasszikus Miu Miu elemeket jelenítették meg a kreáción, amitől izgalmasabb lett az összhatás. A fekete alapszín megállta a helyét az eseményen, illetve a színésznő enyhén kreol bőrszínével is meglehetően jól kiegészítették egymást, de tagadhatatlan, hogy a megjelenését a csillogó díszítőelemekkel mentették meg a teljes egyhangúságtól és unalmasságtól. Kiegészítőként egy pár ezüst Miu Miu magassarkút szandált, szintén ezüst Miu Miu clutch-ot Tatiana Verstraeten ékszereket választott.
Berenice haja leengedve maradt, amit nagyobb hullámokba besütve viselt, a hátára omolva. A sminkje sötét és drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Katharina Schuettler x Miu Miu2019.02.09. 20:25, Fanni
Katharina Schuettler is jelen volt február 7-én, csütörtök este a 2019-es Berlini Filmfesztivál alatt megrendezett 'The Kindness of Strangers' premierjén, aminek a Berlinale Palace adott otthont a német fővárosban.
A 39 éves színésznő egy elegáns és nagyon izgalmas, könnyed ruhát választott a vörös szőnyeges eseményre, ami retró stílusú volt. Katharina barna és türkizkék színekből összeálló, lágy esésű és oldalt kivágott Miu Miu estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit kristályokkal, valamint leopárdmintázattal és egy masnival díszítettek fel. Az igazat megvallva a színésznőnek nem sikerült túl sok újdonságot bemutatnia, mivel ehhez hasonló ruhákat már láthattunk a divatháztól Gwendoline Christie-n és Elle Fanning-on is a tavalyi évben. Igaz mindkét esetben más volt a színvilág és a mintázat is, de az alapötlet és a koncepció ugyanaz, szóval kicsit deja vu érzésem volt ezzel a darabbal kapcsolatban, de összességében azt kell mondanom, hogy jól megállta a helyét az eseményen és a színésznő is eladhatóvá tudta tenni az egészet, még úgy is, hogy nem lett a kedvencem. Bár az ő szettje nem volt különleges, de legalább a szabás rendben volt, ami így előnyös volt számára. Láthatóan tökéletesen ki lett hangsúlyozva Katharina alakja, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, illetve a vállait is sikerült megvillantania, akárcsak a hasát és a derekát, az oldalt elhelyezett kivágásnak köszönhetően, amitől elég vagány és sejtelmes lett a végeredmény. Szóval nekem ezek a kivágások tetszettek a legjobban, aminek hála a modernebb elemeket is bele tudták csempészni a retró összhatás mellé, plusz a szoknya lágy esése, ami mozgás közben mesésen mutatott, mintha csak lebegett volna körülötte. A színvilággal kapcsolatban vannak aggályaim. A szoknyarész türkizkék árnyalata gyönyörű volt, a színésznő világos bőrszínével is mesésen kiegészítették egymást, viszont nekem személy szerint a barna, leopárdmintás felső zavaró és már-már túl sok volt, főleg a még ez mellett elhelyezett kristályos díszítés mellett, egyiktől, vagy másiktől meg kellett volna szabadulniuk, bár azt nem mondanám, hogy ízléstelen lett volna tőle az összhatás, viszont elég ódivatúnak tartottam. Ezek mellett peidg örültem, hogy a stylinggal nem estek túlzásokba, ami egyszerű, de nagyszerű lett. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, ezüst szintén Jimmy Choo clutch-ot és Cartier ékszereket választott.
Katharina haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje természetes lett; a szemeit szürke szemghéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman pirosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Karoline Schuch x Giorgio Armani2019.02.09. 20:03, Fanni
Karoline Schuch még február 7-én, csütörtök este megjelent a 'The Kindness of Strangers' premierjén, amit a 2019-es Berlini Filmfesztiválon rendeztek meg és a Berlinale Palace adott neki otthont.
A 37 éves színésznő egy hihetetlenül izgalmas és elegáns, futurisztikus stílusú darabban érkezett az eseményre, ahol mesésen festett. Karoline világos- és sötétkék metálos színekből összeálló, pánt nélküli és lágy esésű Giorgio Armani estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból. Az olasz divatház új tavaszi/nyári kollekcióját imádtam, így örültem, hogy viszont is láthattam az egyik legizgalmasabb darabot belőle, bár én úgy gondoltam, hogy majd Cate Blanchett fogja viselni, esetleg Nicole Kidman, de nem szomorkodok amiatt, hogy ez nem így történt, mert a végeredmény így is tökéletes lett. A szabás a maga egyszerűségével és a könnyed, lágy vonalaival gyönyörű volt, ráadásul a színésznő alakja is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne. A kicsit szűkebb, fűzőszerűen kialakított felsőrésznek köszönhetően remekül ki lett emelve Karoline alakja benne, aminek kifejezetten örültem és így nem is bántam azt, hogy a csípője nem kapott 100%-os figyelmet, hiszen a dereka megkapta azt, ahogy a vállai is, a kacér villantás miatt, amitől sokkal frissebb lett a megjelenése. A legizgalmasabb és legemlékezetesebb részlet a metálos színvilág volt, amir emég mindig nem találom a szavakat. A világos- és a sötétkék árnyalatok istenien kiegészítették egymást, a szoknyarész ezüst részleteivel pedig feltették a pontot az egészre, szerencsére a színek nem csak egymással, de a színésznő világos bőrszínével és a szőke hajával is hibátlanul mutattak, így nem volt mibe belekötni. Így kellene mindenkinek megjelennie egy előkelő filmfesztiválos premieren, sok német kolléganője tanulhatna tőle, mert nem csak izgalmas, de különleges és elegáns ruhát láthattunk rajta, ami ráadásul még előnyös is volt számára. A stylingba tudok egyedül egy kicsit belekötni, bár színekben minden passzolt a ruhájához, de a táska nagysága eléggé el lett túlozva, így ettől mindenképpen megszabadultam volna, hiszen egy kisebb darab sokkal jobban mutatna mellette, mint ez a félkör alakú. Minden más viszont rendben volt, a metálos ezüst cipőjét pedig imádtam. Kiegészítőként egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkút, királykék Giorgio Armani clutch-ot és Cartier ékszereket választott.
Karolina haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje elég visszafogott lett; a szemeit szürke és ezüst színekkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
|