Elle Fanning x Valentino Couture2018.02.15. 21:23, Fanni
Elle Fanning ma este, vagyis február 15-én megjelent a 2018-as Berlini Filmfesztivál nyitó gáláján, valamint az ezzel egy időben megrendezett 'Isle of Dogs' premierjén, aminek a Berlinale Palace adott otthont.
A film 19 éves színésznője egy igazán előkelő és drámai, de a korához mégis tökéletesen passzoló kreációban volt látható a vörös szőnyegen, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Elle ekrü és élénk piros színekből összeálló, bővebb szabású és hosszú uszállyal, valamint palásttal kiegészített Valentino Couture estélyit viselt a legfrissebb, 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy nagy, világoskék masnival díszítettek fel. Amikor megláttam az első képeket a fiatal tehetségről, akkor egyszerűen elállt a lélegzetem is, nem találtam a szavakat annyira sikerült meglepnie és elbűvölnie a tökéletes választásával, amibe tényleg lehetetlen akár csak egy apró hibát is találni, fantasztikus az egész. Bár az jól látható, hogy a szabás egyáltalán nem tette lehetővé, hogy Elle kecses alakja ki legyen emelve, de mégsem éreztem azt ennek hatására, hogy előnytelen lenne számára. Igazán csinos és fiatalos volt, és egyáltalán nem zavart, hogy sem a dereka, sem pedig a csípője nem lett megfelelően kiemelve, mert nem hiányzott a végeredményből. A ruha remekül lett kidolgozva, mondjuk viszonylag egyszerű vonalai vannak, de azért a palást- és a szoknyarész elég "mesteri" lett és drámai, szóval nem lehet tényleg mibe belekötni. Az uszály használatának is nagyon örültem, amitől még előkelőbb és elegánsabb lett az összhatás, viszont a sok anyag felhasználása ellenére sem veszett el a teste a kreációban, megfelelő önbizalommal viselte és uralta a ruhát. A színvilágról egyből Piroska jutott az eszembe, így az összhatást elég játékosnak és frissítőnek tartotom, valamint a korának is teljesen megfelelt, egyáltalán nem akart többnek látszani, mint amennyi valójában (itt természetesen az életkorára gondolok). A piros és a fehér árnyalatok egymással is remek összhangot alkottak és a világos bőrszínével is remekül mutattak, míg a világoskék masnival még fiatalosabbá és kacérabbá varázsolták a megjelenését. Számomra ez az outfit már most a filmfesztivál legjobbja és még csak ma kezdődött el, illetve hatalmas esélye van, hogy felkerüljün végül az én "BDOTY" Top 10-es, végső listám egyik helyére is. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Elle haját egy szoros, magasabban elhelyezett, egyszerű kontyba készítették el, ami a ruháról nem tudta elterelni a figyelmünket. A sminkje friss és üde lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították is, valamint highlighter-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
2017 Berlinale Film Festival - Mens Wrap-Up2017.02.19. 19:37, Fanni
Természetesen a férfiakról most sem feledkeztem meg, hiszen a Berlinale Filmfesztiválon most is szép számmal voltak hivatalosak a premierekre és a fotózásokra is.
Kezdjük a sort Robert Pattinsonnal, aki a 'The Lost City of Z' photocall-ján és a premierjén is megjelent február 14-én, kedden. A film 30 éves brit színésze tőle megszokottan egy egyszerű, de mégis stílusos szettben érkezett a fotósok előtt, ahol egy fekete-fehér, háromrészes Dior Homme összeállítást viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A szett egy magasított nyakú, enyhén asszimetrikus szabású dzsekiből, egyszerű, fehér pólóból, illetve egy fekete, szűkebb fazonú nadrágból állt össze. Ezek mellé pedig egy szintén fekete, Dior sportcipőt választott. Robert-et a premieren (utolsó kép) egy igazán izgalmas és kicsit szokatlan, sötétkék és fekete színekből összeálló, szintén háromrészes Dior Homme outfit-ben láthattuk, ami egy szűkebb fekete nadrágból sötétkék garbóból és kék, vajszínű mintákkal díszített gyapjúkabátból állt össze. Bevallom nekem tetszett, bár a kabátot inkább a vállaira terítve viseltem volna, amitől a végeredmény stílusosabb lenne. Kiegészítőként egy pár fekete, szintén Dior bakancsot választott.
Charlie Hunnam szintén a 'The Lost City of Z' premierjére és fotózására volt hivatalos, akárcsak Robert. A film 36 éves színésze a photocall-ra is egy nagyon elegáns és klasszikus összeállítást választott, ahol egy kék és fehér színekből összeálló, háromrészes Prada öltönyt viselt, amit kifejezetten neki terveztek, az egészet pedig egy sötétbarna Christian Louboutin cipővel és egy csíkos nyakkendővel tette teljessé. A színészt a premieren is egy egyszerű és megszokott szettben láthattuk, de itt már egy fekete-fehér, szintén Prada összeállítást viselt, ami most is custom made volt. A végeredményt itt is egy Christian Louboutin cipővel és fekete nyakkendővel tette teljessé.
Timothee Chalamet február 13-án, hétfőn lépett a kamerák elé a fesztivál alatt a 'Call Me by Your Name' film miatt. Először a photocall-ra volt hivatalos, ahol egy nagyon sikkes és fiatalos, lila és fekete színekből összeálló, háromrészes Berluti szettet viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy farmerdzsekiből, egyenes szabású nadrágból és egy egyszerű pólóból állt össze. Bár maga a választás nem volt formabontó, de a színek miatt egyáltalán nem volt unalmas, sőt. Én egyszerűen imádtam és a lila a hófehér bőrszínével kiegészítve nagyon jól mutatott. A film 21 éves színésze a premierre egy az előzőhöz hasonló, szintén Berluti szettet viselt ugyanebből a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Ez viszont egy mályvaszínű bomberdzsekiből, valamint egy fekete, kétrészes nadrágkosztümből állt össze, ami lehetett volna egy kicsit szűkebb is, mivel jól láthatóan lógott rajta.
Maggie Gyllenhaal x Schiaparelli Couture2017.02.19. 18:27, Fanni
Maggie Gyllenhaal tegnap este, vagyis február 18-én megjelent a 2017-es Berlinale Filmfesztivál záróceremóniáján, amit a Berlinale Palace-ban rendeztek meg.
A 39 éves színésznő tőle megszokottan egy bohókás, lazább stílusú, de mégis kifinomult ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Maggie egy fekete alapszínű, mélyen dekoltált és lágy esésű, színes mintákkal díszített Schiaparelli Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Imádom, imádom, imádom! Igaz a legtöbb esetben és máson ez a fajta kialakítás és mintázat nem tetszene, de a színésznőhöz annyira illett ez az egész, hogy szívbaj nélkül meg merem kockáztatni azt a kijelentésemet, hogy ez az egyik valaha látott legjobb összeállítása. A tervezés, az unalmas és klasszikus alapszín ellenére is nagyon izgalmas és különleges volt, hála a gyönyörű színeknek és a mintáknak, amitől vagány és romantikus stílusú lett az összhatás, az árnyalatok pedig Maggie finoman napbarnított bőrszínével és a barna hajával is mesésen mutattak. A bő szabás miatt az alakjára nem sok figyelem irányult, amit az ő esetében nem is bánok, mivel az ehhez hasonló darabokat szokhattuk meg tőle, de szerencsére a mély kivágásnak köszönhetően egy kis kacérságot a végeredménybe mégis sikerült belevinniük, így a dekoltázsára helyezték a figyelmet. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maggie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű és üde lett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Gillian Anderson x Galvan2017.02.19. 18:07, Fanni
Gillian Anderson február 12-én, vasárnap este hivatalos volt a 'Viceroy's House' premierjére, amit szintén az idei Berlinale Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Berlinale Palace-ban.
A 48 éves amerikai színésznő egy elég merész, de mégis egyszerű és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre. Gillian egy fekete (bár sötétkéknek látszó), mélyen dekoltált és egyenes szabású Galvan estélyit viselt a 2014-es őszi/téli kollekcióból, amit a mell alatt arany levélmintával díszítettek fel. Nem tehetek róla, de nekem semmi nem tetszett, sem a ruha, sem a smink, sem pedig a haj. Minden túl olcsónak és ódivatúnak tűnik nekem. A színválasztás az egyetlen, amivel nem volt probléma, bár nem volt izgalmas és újat sem tudott mutatni vele, de a világos bőrszínével szép kontrasztot alkotott, bár a helyében a díszítéstől megszabadultam volna, mondjuk nélküle még unalmasabb lett volna, de nem nézett ki jól. A szabás majdnem rendben volt, Gillian dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, a kacérságot a dekoltázsának a megvillantása szolgáltatta, ami jót is tett az összhatásnak, viszont a szoknya az ő esetében is túl hosszú volt, amin szintén jó lett volna változtatniuk. Kiegészítőként egy pár Kurt Geiger magassarkút választott, ékszereket pedig nem viselt.
Gillian haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt, a hátára omolva. A sminkje pedig borzalmas lett, ami ráadásul a rossz árnyalatok miatt öregítette is őt; a szemeit műszempillával emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Emilia Schüle x Christian Dior2017.02.19. 17:52, Fanni
Emilia Schüle is hivatalos volt az idei Berlinale Filmfesztiválra, ahol február 9-én, csütörtök este a 'Django' premierjére látogatott el a Berlinale Palace-ban.
A 24 éves német színésznő egy eléggé drámai és feltűnő, elegáns ruhát választott a vörös szőnyegre. Emilia egy fekete, finoman átlátszó részekkel és fodrokkal kiegészített, uszályos Christian Dior estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Bár maga a ruha nem volt túl nagy szám, de mégis tetszett és eléggé kifinomult és nőies volt a végeredmény, míg a kevéske átlátszó rész sejtelmesebbé varázsolta az egészet. A színválasztás nagyon minimalista és klasszikus volt, bár a színésznő világos bőrszínével remek kontrasztot alkotott, de mégis sajnálom, hogy nem egy izgalmasabb árnyalatban láthattuk, a fehér, J'adore Dior feliratos pátok nagyon nem tetszenek még mindig. A szabás majdnem teljesen rendben volt, hiszen a vékony dereka, a csípője és a dekoltázsa is gyönyörűen ki lett emelve, viszont a szoknya hosszát nem igazán sikerült eltalálniuk, ezen mindenképpen jó lett volna alakítaniuk, de ennek ellenére is egy egész jó összeállítást láthattunk Emilia-tól. A megjelenését egy pár Christian Dior magassarkúval, sötétkék Jimmy Choo clutch-csal és Cartier ékszerekkel tette teljessé.
Emilia haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje klasszikus, de mutatós lett; a szemeit fekete, cicás tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira piros rúzs került.
|