Best of 2016 - Best Dressed Couple2016.12.29. 21:35, Fanni
Ezzel az egy "Best of" választásommal meggyűlt a bajom, mivel nem igazán tudtam, hogy kinek ítéljem oda "Legjobban öltözött pár" címet. Aztán átgondoltam az egészet és végül Eddie Redmayne és a felesége, Hannah Bagshawe mellett döntöttem. Számomra az is szempont volt ez alkalommal, hogy ne egy friss párról legyen szó, illetve az is fontos volt, hogy ne csak egy-két közös megjelenésük legyen ebből az évből, de a legfontosabb az volt, hogy mind a ketten tökéletesen nézzenek ki a választásukban. A Redmayne házaspár pedig teljesen megfelelt az általam felállított kritériumoknak, így ők lettek a befutók ez alkalommal. A páros még 2012-ben ismerkedett meg Londonban, Hannah-nak pedig semmi köze nincs a színészethez, hiszen ő a PR szakmában tevékenykedik és ennek kapcsán találkoztak anno. Annak ellenére, hogy nemrég csöppent bele a gálák, vörös szőnyeges események világába, Hannah-nak nagyon jól mennek ezek a megjelenések és a férjét minden alkalommal elkíséri ezekre a rendezvényekre. Találkozásuk után 2014-ben házasodtak össze, idén júniusban pedig megszületett az első közös gyerekük, Iris Mary Redmayne.
De térjünk is át a divatra, valamint a ruhákra, hiszen az oldal szempontjából jelenleg ezek a legfontosabbak. A legelső közös megjelenésük 2012-ben, a megismerkedésük évében történt Londonban, amikor hivatalosak voltak az ATP World Finals partijára, ahova nem igazán öltöztek ki, de a ezek után hivatalosak voltak a Met Gálára is, ahol mind a ketten Burberry tervezéseket viseltek és hivatalosak voltak más nagyobb vörös szőnyeges eseményre is, ahol már kötelezően kellett Hannah-nak is elegánsabb ruhákban megjelennie. A következő évben, vagyis 2013-ban már az Oscar díjátadón is együtt jelentek meg, ahol mind a ketten Alexander McQueen darabokat viseltek. Természetesen 2015-ben is megjelentek az Oscar díjátadón, amikor Eddie meg is nyerte a "Legjobb férfi főszereplőnek" járó díjat, amikor Hannah Alexander McQueen estélyit, míg a férje Gucci öltönyt viselt. A 2015-ös Met Gálára pedig mind a kettőjüket az olasz divatház, a Valentino öltöztette és sikerült felkerülniük ezzel a legjobban öltözöttek listájára.
Érdekességként elmondanám, hogy Eddie-nek nincs rendes stylist-ja, hanem az öltözködésében a felesége segíti minden egyes alkalommal, legyen szó egy díjátadóról, vagy egy hétköznapi megjelenésről. Így tényleg látható, hogy nem csak érdekli Hannah-t a divat, hanem elég jól ért is hozzá, mivel Eddie-t még nem láthattuk rossz összeállításban. Az elmúlt 4 évben a legtöbbször mind a kettőjüket Gucci, Alexander McQueen valamint Burberry ruhákban láthattuk, de Hannah ezeken kívül viselt már Chanel, Dior, Hugo Boss, Armani és Valentino darabokat is. Mind a kettőjüket a hanyag elegancia és a klasszikus stílus jellemzi, valamint egyikük sem szeret az események középpontjában lenni, de ennek ellenére a remek megjelenéseik miatt mindig sikerült oda kerülniük és a legjobban öltözöttek listáján is mindig ott vannak. Bár nem ez Redmayne-Bagshawe páros a legizgalmasabb, ha a ruhákról van szó, mivel nem igazán szoktak kísérletezgetni, vagy kilépni a komfortzónájukból, de a színekkel és a mintákkal visszafogottan szeretnek játszadozni, és szerencsére még egyszer sem sikerült mellélőniük.
Ebben az évben, vagyis 2016-ban sem unatkozhattak, hiszen most is hivatalosak voltak a legnagyobb díjátadókra az év elején, hiszen Eddie-t most a 'The Danish Girl' című filmben nyújtott teljesítményéért ismét jelölték ezeken a neves eseményeken. Ott voltak a Golden Globe díjátadón Hannah Alexander McQueen estélyit viselt, míg Eddie Gucci öltönyben volt látható, a Screen Actors Guild Awards-ra mind a ketten Christian Dior ruhákban érkeztek, a BAFTA Awards-ra pedig a Burberry szolgáltatta számukra a ruhákat, a legnagyobb eseményre, vagyis az Oscar-ra pedig Hannah a kedvenc brit divatházától, vagyis az Alexander McQueen-től választott egy gyönyörű fekete, arany részletekkel díszített estélyit, míg a férjét szintén egy ilyen márkájú öltönyben láthattuk ez alkalommal. Az idei díjátadószezon után egy kicsit pihentek, hiszen Hannah várandós volt, viszont idén késő ősszel ismét több eseményen kellett megjelenniük Eddie új filmje, a 'Fantastic Beasts and Where to Find Them' miatt, hiszen megjelentek a londoni és a new yorki premiereken, ahol a páros Gucci és Alexander McQueen darabokban tündököltek a vörös szőnyegen a fotósok előtt.
|