Betty Giplin x Jason Wu2019.10.02. 18:58, Fanni
Betty Gilpin is jelen volt az idei Emmy díjátadón, amit még szeptember 22-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Microsoft Theatreben.
A 33 éves színésznő egy igazán drámai és kifinomult, nőies ruhában érkezett az eseményre, ahol lehengerlően nézett ki. Berry egy fekete, pánt nélküli és A-vonalú Jason Wu estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomból, tüllből készítették el és hosszú uszállyal, valamint apró csillag alakú flitterekkel díszítették fel. A színésznő választásáról nekem egyből Angela Sarafyan tavalyi, szintén Emmy-s megjelenése jutott az eszembe, hiszen hasonló ruhát viselt, csak ő Christian Siriano tervezésében volt látható és ennél azért sokkal emlékezetesebb és drámaibb volt szerintem. Ha választanom kellene a két outfit közül, akkor egyértelműen Angela megjelenését hoznám ki győztesnek egy évvel később is, mivel még mindig az ő ruháját tartom a legjobbnak, ráadásul a tavalyi, év végi "BDOTY" szavazásba is bekerült, sőt előkelő helyet szerzett a Top 10-es listán is. Bár nem volt gondom ezzel a tervezéssel sem, de a másikhoz hasonlítva sokkal visszafogottabb és felejthető volt, de az tagadhatatlan, hogy Betty-n istenien állt a végeredmény. A szavazásba sem tudok belekötni, mivel a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve benne, amire nem lehet panaszkodni, plusz pont jár a vállvillantásért, amitől frissebb lett az összhatás. A drámaiságot a több réteg tüllhasználatnak, valamint a hosszú uszálynak köszönhetjük.A színválasztáson sem változtattam volna, igaz, hogy nem annyira lelkesedek a sötét ruhákért, de ezt a darabot más színben nem igazán tudnám elképzelni és szerencsére Betty világos bőrszínével és a szőke hajával is mesés kontrasztot alkotott, viszont a pontot az i-re az apró arany flitterekkel tették fel, amivel az esti, csillagos égboltot idézték fel bennem, mesés volt. A stylingot visszafogottra vették, ami az előnyére volt, így az estélyiről nem terelhette el semmi a figyelmünket. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, valamint H. Stern ékszerekkel egészítette ki.
Betty haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén elég egyszerű lett; a szemeit barna és bronzszínű szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|