Amal Clooney x Bill Blass2017.10.23. 20:19, Fanni
Amal Clooney is ott volt tegnap este, vagyis október 22-én a férje, George Clooney társaságában a 'Suburbicon' los angelesi premierjén, aminek a Regancy Village Theatre adott otthont.
A 39 éves ügyvédnő tőle megszokottan egy nagyon elegáns és kifinomult, nőies tervezésben érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Amal fehér és kék árnyalatokból összeálló, pánt nélküli és lágy esésű, valamint hosszabb uszállyal kiegészített Bill Blass estélyit viselt a 2007-es tavaszi/nyári kollekcióból. Tényleg fantasztikusan állt neki a kreáció, viszont mégis sikerült kisebb csalódást okoznia, attól függetlenül is, hogy gyönyörű volt, mivel azt a finom eleganciát és drámai végeredményt vártam tőle, amit az utóbbi években megszokhattunk tőle, ez helyett viszont sikerült meglepnie egy elegáns, de mégis elég laza darabbal, amit egy nyári, tengerparti eseményen, vagy egy napközben rendezett bulin tudok csak elképzelni. Nem azt mondom, hogy ide nem illett, mert a kiegészítőknek hála sikerült sokkal előkelőbbé varázsolnia az összhatást, ami sokat segített rajta, viszont az évszakhoz még így sem illett és ez alkalommal ez most mégis zavart, ha korábban annyira nem is. A színvilág friss és üde volt, igazán tavaszias/nyárias színkombináció, a kék és a fehér árnyalatok egymásssal, valamint az ügyvédnő enyhén napbarnított bőrszínével is megtalálták a közös hangot, míg a mintázat igazán izgalmassá tette a megjelenését. A szabás elég visszafogott és gyengéd volt, igazán tetszett a könnyed és lágy esése, ami mesébe illő volt, mozgás közben pedig még jobban tudott érvényesülni. Bár Amal alakja nem lett megfelelően kiemelve, a dereka és a csípője is háttérbe szorult, de legalább a vállait kacéran meg tudta villantani. Viszont a felsőrész kialakításába bele tudok kötni, mivel elég szegényesen lett kidolgozva és nem mutatott túl jól, ez a részlet egyáltalán nem tetszett, az apró rojtoknak semmi haszna nem volt, hiszen nem voltak elég mutatósak, ami elszomorított, de összességében mégis működött rajta az outfit. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, Judith Leiber Couture clutch-csal, valamint Lorraine Schwartz ékszerekkel tette teljessé.
Amal haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, gyönyörű hullámokba besütve viselt. A sminkje élénk és izgalmas lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták, illetve pirosították, míg az ajkaira tüzes pink rúzs került, bár ezen a képen sötétebbnek látszik.
Hilary Duff x Cushine et Ochs, Isabel Marant, Stella McCartney & Bill Blass2017.07.01. 17:45, Fanni
Hilary Duff június 27-én, kedd délután megjelent a SiriusXM rádió stúdiójában, New Yorkban, ahol a 'Younger' 4. évadát népszerűsítette.
A sorozat 29 éves színésznője egy nagyon laza és hétköznapi, de mégis sikkes szettben érkezett a helyszínre, ahol remekül nézett ki. Hilary egy fehér, mélyen dekoltált Stella McCartney blézert viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami mellé egy világoskék, magasított derekú Isabel Marant egyenes szárú farmernadrágot párosított. Kifejezetten szeretem, amikor valaki kicsit bevállalósabb és egy ehhez hasonló eseményre egy lazább és hétköznapibb szettben érkezik, amihez tökéletes választás lehet egy hibátlan farmer, akárcsak ez, amit a színésznőn láthattuk. A nadrág fazonját remekül sikerült eltalálniuk, aminek rettenetesen örülök, hiszen elég nehéz megtalálni a legmegfelelőbb és legelőnyösebb farmert, de neki és a stylistjának sikerült. Kicsit megvolt a 80-as és a 90-es évek hangulata is az egészben, amiért szintén jár a plusz pont, ahogy azért is, hogy a blézer alatt viselt még egy színben hozzá passzoló, szintén fehér topot is, így nem került akkora figyelem a dekoltázsára, ami elvonhatta volna a figyelmünket minden másról. És ha már a blézernél tartunk, azt is meg kell jegyeznem, hogy mennyire jó lett a végeredmény attól, hogy az alját beletűrték a nadrágba, aminek köszönhetően Hilary vékony derekára és a formás csípőjére is még nagyobb hangsúly került, így ezek a területek a testén nagyszerűen ki lettek emelve, amitől szexisebb lett a végeredmény. A visszafogott, letisztultabb színvilág is tetszett, áldom a stylistot, hogy a világos nadrág mellé nem egy sötét felsőt párosított, mert azzal az egészet elrontották volna, viszont ebben a formában az összhatás egészen friss és nyárias lett, valamint a színésznő napbarnított bőrszínével is csodásan kiegészítették egymást, így egy rossz szavam sem lehet erre az outfitre. A megjelenését egy pár élénk kék Manalo Blahnik magassarkúval, illetve Jacob & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Hilary haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje nyárias és bronzos lett; a szemeit barna és arany színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira egy sötétebb barnás-lilás rúzs került.
Hilary még aznap este, vagyis szintén június 27-én hivatalos volt a 'Younger' premierjére is, amit a New Yorkban található Mr. Purple-ben rendeztek meg.
A fiatal színésznő ez alkalommal egy elég izgalmas és sokkal elegánsabb ruhát választott a fekete szőnyegre, amiben szintén gyönyörű volt. Hilary egy fekete alapszínű, apró, színes virágmintákkal és fodrokkal díszített, magasított nyakú és lágy esésű vintage Bill Blass estélyit viselt. A színésznő ismét igazán kitett magáért, mert csodásan nézett ki az eseményen, viszont kicsit sajnálom, hogy nem egy élénkebb árnyalatú darab mellett döntött, ami a fekete háttér előtt jobban tudott volna érvényesülni, mint ez a szintén fekete darab. Egyedül az apró minták segítettek rajta, amelyek lágyítottak az egészen, adtak hozzá egy kis romantikusságot és a fekete alapszínnel is szép kontrasztot alkotttak, valamint arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek a színek a világosabb bőrszínével is remekül kiegészítették egymást. A szabásra ez alkalommal sem lehet viszont panaszom, hiszen a vastagabb övnek köszönhetően Hilary dereka megint hibátlanul ki lett emelve, de ez mellett sejtelmesen a vállait is megmutathatta, valamint a formás csípőjére is felhívták a figyelmünket. Egyedül azt sajnálom, bár nem zavart, hogy a szoknyarész nem volt egy kicsit rövidebb, de oldalt még egy magasabb felslccelést is el tudtam volna képzelni, hogy dögösebb legyen a végeredmény, de így, az eredeti formájában is nyerő választás volt. Kiegészítőként egy pár fekete, szintén Manalo Blahnik magassarkú szandált, illetve Jacob & Co., Yves Spinelli és Yael Quint ékszereket választott. Hilary haja félig leengedve maradt, amit a hátára omolva, lágy hullámokba besütve viselt, míg a másik felét egy magasabban elhelyezett, kisebb kontyba fogták össze. A sminkje az előzőhöz hasonló lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Hilary június 29-én, csütörtök délután pedig a 'Late Night with Seth Meyers' késő esti talkshow felvételére volt hivatalos, New Yorkban, ahol megint csak a sorozatát népszerűsítette.
A 'Younger' színésznője ez alkalommal egy nagyon egyszerű és modern, de annál szexisebb ruhát választott, amiben igazán csinos volt. Hilary egy sötétkék és fehér színekből összeálló, alakkövető és spagettipántokkal kiegészített, illetve mélyen dekoltált Cushine et Ochs midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Maga a ruha nagyon tetszett, minimalista és monokróm stílusú volt egyszerre, viszont úgy érzem, hogy ebből az outfitből valami nagyon hiányzott. Kezdjük szerintem először azzal, hogy a kifutón bemutatott verzió sokkal jobban tetszett, ami csak annyit takar, hogy a kiegészítőkkel sokkal bátrabban bántak, akárcsak a modell hajával és sminkjével is, ami azt jelenti, hogy a végeredmény sokkal izgalmasabb és vagányabb lett. Ezzel szemben a színésznőn látott változat csak egy "olcsó" másolata volt az eredetinek, amibe most sajnos semmi fantáziát és érdekességet nem találtam. És annak ellenére, hogy jól nézett ki benne, még nagyon unalmas, valamint biztonságos lett a megjelenése. A színválasztás klasszikus és szintén visszafogott volt, de ez nem is zavart, mert tetszett, ahogy a színek elhelyezésével játszadoztak a ruha felsőrészén és oldalt, amitől egy kicsit különlegesebb lett az egész, annak pedig nagyon örülök, hogy fekete helyett megmaradtak az eredeti, sötétkék árnyalatnál, ami a fehér színnel párosítva gyönyörűen mutatott és a színésznő bőrszínével is kiegészítették egymást. A szabás is rendben volt egyébként, hiszen Hilary alakját hibátlanul követte végig, így a formás teste most is szépen ki lett hangsúlyozva, valamint a dekoltzsára és a vállaira is erőteljesen felhívták a figyelmünket, amitől dögösebb lett az összhatás. A megjelenését egy pár fehér, Manalo Blahnik magassarkúval és Tom Wood és Yiel Quint ékszerekkel egészítette ki. Hilary haját egy magasabban elhelyezett, szoros kontyba készítették el, viszont elől szabadon hagytak néhány hullámos tincset. A sminkje pedig friss és visszafogott lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára highlighter, valamint pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Joey King x Bill Blass2016.06.23. 22:48, Fanni
Joey King június 20-án, hétfő kora este megjelent az 'Independence Day: Resurgence' los angelesi premierjén, amit a TCL Chinese Theatreben rendeztek meg.
A film 16 éves színésznője egy igazán bájos és fiatalos összeállításban látogatott el a vetítésre, ahol igazán elragadóan nézett ki. Joey egy halvány rózsaszín és barackszínű, rétegezett Bill Blass midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy teljesen átlátszó, halványrózsaszín, apró virágokkal díszített midiruhából és egy barackszínű-fehér, csíkos miniruhából állt össze. A ruhának a színei nagyon tetszettek, illetve az apró virágos díszítés is, viszont az alsó csíkos ruha helyett, egy egyszerű fehér darab nyerőbb választás lett volna az én véleményem szerint. Ezzel pedig úgy vagyok, hogy nem rossz, de egyáltalán nem tudom azt mondani rá, hogy a kedvenceim közé tartozna, amit Joey-tól eddig láttam. A megjelenését egy pár testszínű Casadei magassarkú szandállal és Irene Neuwirth ékszerekkel tette teljessé.
Joey haját egy középen elválasztott, laza és játékos, hullámokba besütött copfba fogták össze. A sminkje nagyon minimalista és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosító is került fel rá, míg az ajkaira egy barackszínű rúzst vittek fel.
|